BÉLYEGKIÁLLÍTÁSBÉLYEGKIÁLLÍTÁS
Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör A VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban , „Múlt és jelen a bélyeggyűjtés örök” címmel rendezi meg kiállítását.
A bélyeggyűjtő kör tagjainak bemutatója mellett, négy legenda gyűjteményét is megismerhetik a látogatók, illetve a Petőfi bicentenárium alkalmából a költőre emlékező bélyegek is kiállításra kerülnek. Laczi Zoltán a Bélyeggyűjtő Kör elnöke kiemelte, fontos, hogy a város megismerje munkájukat:
„Szerettük volna megörökíteni azoknak a gyűjtőknek az emlékét- és ezért beszélünk a címben is a múltról-, akik már nincsenek közöttünk. Ez egy nagyon különleges lehetőség, hiszen a bélyegkiállítás rendszerében nem működik, hogy posztumusz anyagokat állítanánk ki. Négy volt gyűjtőnk, Tóth István, Hada Tibor, Kassai Béla és Noll Károly anyagát láthatják az érdeklődők. Az ő általuk elkészített 10-20-30 éve kiállított anyagokat és mellette természetesen 12 gyűjtő kiállítási anyagát fogjuk bemutatni.”
A három napos találkozó egyik csúcspontja lesz, hogy a Petőfi bicentenárium alkalmából a költőre emlékező bélyegek is kiállítása mellett, Mórocz István és Mórocz Istvánné könyvkötő mesterek bemutatják a Petőfi emléklap pecsétjét.
„Alkalmi bélyegzésre is készülünk, másrészt Mórocz István és neje készítettek számunkra egy Petőfi emléklapot, és ennek a pecsételésére is sor kerül, amit minden érdeklődő számára ingyenesen biztosítunk.23-án délelőtt pedig egy börzére várjuk az érdeklődőket, akik szeretnék megmutatni az anyagaikat vagy csak érdeklődnek, illetve kérdésük lenne a gyűjteményekkel kapcsolatban, és természetesen bármilyen anyagot várunk szombaton 10.00-től 12.00 -óráig.”
A kiállítás megtekinthető szerdán 16-18 óráig, csütörtökön 10-18 óráig, illetve szombaton 10-14 óráig.