Február 6-áig lehet jelentkezni a Fehérvári Versünnepre
Február 6-áig lehet jelentkezni a Fehérvári Versünnepre
Egészen pontosan három hét és egy nap van még hátra a XVI. Fehérvári Versünnep nevezési határidejéig. A szervezők február 6-ig várják a fehérvári diákok, illetve a városi és egyházmegyei középiskolákban tanuló fiatalok jelentkezését a rangos megmérettetésre.
A XVI. Fehérvári Versünnepre ITT tudtok jelentkezni.
Wéhli Regős Dóra, a Fehérvár Médiacentrum főszerkesztőjének elmondása alapján a Fehérvári Versünnepet 2010-ben hívta életre a Fehérvár Médiacentrum azzal a céllal, hogy a versmondásban tehetséges fiatalok megmutathassák magukat, a kezdeményezés pedig egyebek mellett utat mutathat számukra és segítheti tehetségük kibontakozását.
A XVI. Fehérvári Versünnep sajtótájékoztatójáról készült videónkat IDE KATTINTVA nézhetitek meg.
"Ez a fiataloknak és a zsűritagoknak is egy hatalmas nagy élmény, hiszen ők megajándékoznak minket azzal a fajta előadásmóddal és azokkal a versekkel, amelyeket kiválogattak, és amit a Vörösmarty Színházban a mentorok segítségével igazából tökéletesíteni tudnak egy csodaszép előadáshoz" - mondta el Jakubek Tiborné, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház igazgatója.
A Fehérvár Médiacentrum, a Székesfehérvári Egyházmegye, Székesfehérvár önkormányzata, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház, a Vörösmarty Színház, a Szent István Király Múzeum és a SZÉPHŐ Zrt. közös szervezésében megvalósuló megmérettetés két fordulóból áll, a válogatót február 21-én 10 órától rendezik a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban a döntő pedig március 21-én 10 órakor lesz a Városháza Dísztermében.
"Mára ez már egy mozgalom, aminek a célja pedig az, hogy megszólítsuk azokat a fiatalokat, akiket érdekel az irodalom, foglalkoztatnak a versek, van véleményük a világról és ezt szeretnék elmondani és vállalkoznak egy ilyen megmérettetésre. De igazán a cél nem is a verseny, hanem hogy adjunk nekik egy lehetőséget, segítséget" - emelte ki Székesfehérvár polgármestere.
Cser-Palkovics András hozzátette, a Versünnep korábbi résztvevői közül sokan a médiában, esetleg színházban, színészként vagy rendezőként helyezkedtek el a későbbiekben. A versenyre tehát olyan 9-13. évfolyamos diákok jelentkezhetnek, akik székesfehérvári középfokú oktatási intézmény tanulói a 2025-2026-os tanévben, vagy a Székesfehérvári Egyházmegye valamely középfokú oktatási intézményében tanulnak vagy más település középfokú oktatási intézményének tanulói, de Székesfehérvári állandó lakhellyel rendelkeznek.
"A Versünnep egy olyan alkalom, amelyben a versek maguk képesek az embert emelni, a versek maguk tanítanak bennünket arra is, hogy szépen és helyesen beszéljünk, a magyar nyelvet jól használjuk, hogy tudjunk választékosan beszélni, el tudjuk kerülni azokat a szlogeneket, amelyre nem vagyunk büszkék" - tette hozzá Spányi Antal megyés püspök.
A XVI. Fehérvári Versünnep zsűrijének elnöke ezúttal is Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas Érdemes Művész a Nemzet Művésze lesz, a nyeremények között pedig az elsőtől a harmadik helyig sorrendben e-book olvasó, a Székesfehérvári Egyházmegye ajándékcsomagja, a Szent István Király Múzeum ajándékcsomagja, valamint különdíjként a Fehérvár Médiacentrum Lukácsy József-emlékdíja, FEZEN 2026-os páros bérlet és ötvenezer forint értékű könyvutalvány, a SZÉPHŐ Zrt. részéről pedig szinté egy FEZEN 2026-os páros bérlet jár, mindezeken kívül pedig a Versünnep döntősei részt vehetnek az évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Székelyföldi Verstáborban.
A március 21-én esedékes döntőt élőben közvetíti a Fehérvár Televízió.



