7 évnél régebbi cikk

III. Béla uralkodik idén a Koronázási Szertartásjátékon
Fehérvár Médiacentrum fotójaIII. Béla uralkodik idén a Koronázási Szertartásjátékon

III. Béla király uralkodása elevenedik meg az ötödik, jubileumi Koronázási Szertartásjátékon, augusztus 18-19-én. Szent István, Szent László, Könyves Kálmán és II. (Vak) Béla után az Árpád-ház talán legfényesebb uralkodójának koronázási szertartását és életét viszi színre Szikora János rendező az egykori koronázótemplom helyén felépített grandiózus szabadtéri színpadon. Az előadásnak idén is részei az ötméteres történelmi óriásbábok, újdonságként pedig cirkuszművészek is bekapcsolódnak. A szertartásjátékok résztvevőivel viszont már júliusban is találkozhatnak a fehérváriak.

III. Béla király uralkodása elevenedik meg az idei Koronázási Szertartásjátékon. Az augusztus 18-ai és 19-ei előadásokat idén is az egykori koronázótemplom, a Nagyboldogasszony-bazilika helyén felállított szabadtéri színpadon rendezik meg.

A játékok célja bemutatni a koronázási szertartások liturgiáját, felidézni egy-egy Székesfehérváron koronázott vagy eltemetett Árpád-házi király élettörténetét és uralkodását, valamint a művészet erejével újjáteremteni a középkori Magyar Királyság koronázótemplomát az emberek képzeletében.

 III. Béla több mint két évtizedes uralkodása az Árpád-ház zenitjét jelentette. Jövedelme meghaladta a korabeli angol és francia királyok bevételét, de gazdagságát nem háborúkkal szerezte, hanem szisztematikus országépítés eredményeként - hangsúlyozta Szikora János, az előadás rendezője, aki szerint ennek ellenére a történelmi emlékezet nem őrizte meg a 12. századi királyt jelentőségéhez méltón.

Az elmúlt évek előadásaihoz képest teljesen új díszletet felvonultató színpadi darab a III. Bélát körülvevő szellemi és emberi hatásokra koncentrál, az ellene összeesküvést szervező édesanyjára, szeretett feleségére, Antiochiai Annára, de fontos szerepet kap Manuel bizánci császár is, aki sokáig utódjaként tekintett a későbbi magyar királyra.

Idén más díszletben gyönyörködhetünk  (kép: okkfehervar.hu)

A címszerepet Hirtling István kapta, aki szerint a szerepben a minden királyi döntés és tett mögött felsejlő irgalmatlan felelősség és iszonyú teher izgatja leginkább. III. Béla feleségét Trokán Nóra alakítja, Manuel bizánci császár szerepében Trokán Péter lesz látható. Lukács esztergomi érseket Sághy Tamás, II. Géza király özvegyét Závodszky Noémi, a koronázó püspököt Mihályi Győző fogja játszani. Negyedszer szerepel a Koronázási Szertartásjátékokon Blaskó Péter, a nemzet művésze, aki idén Anonymust, a híres történetírót fogja alakítani.

Az előadás díszleteit Szendrényi Éva, a jelmezeket Kovács Yvette Alida tervezte. A zenét Szirtes Edina Mókus komponálja, a dramaturg Matuz János.

A júliusi hétvégéken a fehérváriak már hangolódhatnak a Koronázási Ünnepi Játékokra, hisz szombatonként este hatkor megjelennek majd az óriásbábok a Fő utcán, hogy hagyományőrzők kíséretében hívják fel a figyelmet az augusztusi rendezvényekre.

Óriásbábokkal minden szombaton találkozhatunk a Fő utcán (kép: okkfehervar.hu)

Most szombaton, vagyis július elsején a Vörösmarty Színház előtt az óriásbábokkal együtt négy „élő királlyal” is találkozhatunk: a Koronázási Szertartásjáték eddigi négy uralkodója, azaz Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. (Vak) Béla – vagyis Varju Kálmán, Makranczi Zalán, Egyed Attila és Száraz Dénes is ott lesz ugyanis azon a beszélgetésen, amely 18.30 órakor kezdődik.

Az érdeklődők közös fotókat készíthetnek kedvenc színészeikkel, és arra is lehetőség lesz, hogy a kifejezetten az alkalomra tervezett képeslapokat dedikáltassák a művészekkel. Ezt már csak azért is érdemes lesz megtenni, mert szombaton, július 1-jén kezdődik a Koronázási Szertartásjáték jegyeinek árusítása, aki pedig július 10-ig bemutatja a dedikált képeslapot, 20 százalék kedvezményt kap a belépő árából.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek