Vár a tengerparti sziklákon és olasz életérzés: Duino
Vár a tengerparti sziklákon és olasz életérzés: Duino
Vár a tengerparti sziklákon és olasz életérzés: DuinoHa Olaszországban, Trieszt mellett a Karszton autózunk, semmi sem mutatja, hogy Duino jó hely. Az autópálya felől nem látszik semmi, sem a karszt, sem a tenger. Pedig Duino mesés hely: tengerbe szakadó sziklák és a tenger fölé büszkén magasodó vár is van itt, de ez még mind semmi: van itt egy fantasztikus panorámájú túraút, a Rilke-ösvény, melyen mesés érzés végiggyalogolni. És mindez a Magyarországhoz legközelebb eső tengerrészen, a Trieszti-öböl partján.
A Rilke-ösvény térképe
Az A4-es autópályáról Sistianiánál (szlovén neve Sesljan) érdemes lehajtani, lemenni az öböl partjára, és ha letettük az autót, azon nyomban el is kezdhetjük túránkat a Rilke-ösvényen (Il Sentiero Rilke), amihez a szlovén kiadású (Kod&Kam) Izletniška karta Primorje in Kras 1:50 ezres térképét érdemes magunkkal vinni.
Az első jelesebb magaslatra gyorsan kapaszkodjunk fel, és mészkőszikláiról visszatekinthetünk az öböl (Golfo di Sistiana) vizén ringatózó vitorlásokra. Egy frissítőt (vagy egy nagyon jó olasz ristrettót) is megihatunk a Rilkéről elnevezett menedékház–büfében (Rifugio Rilke), majd folytathatjuk túránkat a kopár karsztsziklák és a tenger találkozásánál, mediterrán fenyőillattal, tengerszaggal dúsítva. A Rilke-ösvény Sistiana felől vezet Duinó váráig, végig a sziklagerincen, alatta a tenger. Nem lehet betelni az ösvény vonalvezetésével, sokszor kell leülni, és csak úgy bámulni.
A sziklák tetején előbukkan Duino vára (fotó: Barna Béla)
A Rilke-ösvény területe természetvédelmi oltalom alatt áll (Riserva Naturale delle Falesie di Duine). Óvni is kell ezt a gyönyörű, trieszti Riviérának is nevezett partszakaszt, mely csak Duinó környékén ilyen szépséges, itt omlanak a fehér mészkősziklák szinte függőlegesen a kéklő tenger vizébe. A trieszti Riviéra és a Karszt találkozásáról magyar vers is született Reményik Sándortól, címe: Karszt.
Ahol ma istentelen sírkövek
Sorakoznak az Adria fölé,
Ott a hegyet rég erdő borította,
Gigászi szálfák rengetegje lengett,
Óriás-üstök, sámsoni haj.”
A trieszti Riviéra a Timavo torkolatánál kezdődik, annál a folyónál, amelyet az ókorban szentnek tartottak, mivel 40 kilométer hosszú, föld alatt megtett út után itt tör vize a felszínre (a szlovéniai Skocjanban nyeli el a folyót a föld). Ez a szépséges hely már Vergilius énekeiben is szerepelt, valamint Diomédész és az Argonauták legendáiban is fellelhető. A Rilke-ösvény legmegdöbbentőbb része az, amikor a sziklákon túrázva elénk tárul Duino vára. Fontos megjegyezni, hogy az ösvénynek ez a Duino felőli szakasza akadálymentesített, tehát a sziklák tetejéről kerekesszékesek is ráláthatnak Duino várára.
Duino (fotó: Barna Béla)
Ahová hamarosan meg is érkezünk, és melyről szóljunk kicsit részletesebben! A belépő (8 euró) leszurkolása után a kaputól pineákkal szegélyezett úton emelkedünk a belső várba. Itt menjünk végig a vár kiállításának útvonalán, folyosókon, szobákon, ebédlőn, társalgón, hálószobán, könyvtáron: közben szinte majdnem mindig lehet látni a tengert!
Sőt, az egyik szoba erkélyére ki is lehet menni, bámulni a tengert, és a tengerbe szakadó gyönyörű mészkőszirteket, visszatekintve, hogy bizony azon túráztunk végig. A várkastély erkélyén kívül fel lehet még menni a vártoronyba, ahonnan még jobban szemügyre lehet venni, hogy hol is vagyunk.
Nos, Duino kicsi, tengerparti település az Adriai-tenger partjának talán legészakibb pontján, Trieszttől északnyugatra. Ha jó az idő, ellátni az egyik irányban Triesztig, a másik irányban Monfalcone hajóépítő kikötőjéig. A toronyban lévő iránytáblák alapján jól beazonosíthatók Szlovénia és Horvátország partjai, sőt Grado városa is.
Az Adriai-tenger fölé magasodó várból Szlovénia és Horvátország felé is átnézhetünk (fotó: Barna Béla)
A tenger fölé magasodó Karszt keskeny teraszáról mindenkor könnyen lehetett a tengert ellenőrizni, leírások szerint a rómaiak két megfigyelőtornyot is emeltek itt. Egyik az új kastély (Castello Nuovo) lakótornyának alapjaiba van foglalva – erre az itt talált, Diocletianus császár nevét viselő egyik kő utal. E körül az erődítés körül alakult ki aztán a XI. században Duino. Mint minden valamirevaló várhoz, Duinóhoz is kötődnek romantikus legendák: a legismertebb ezek közül a Fehér Hölgyről szóló, aki kővé meredve néz az öböl fölé szikla alakjában. Amikor kegyetlen férje, Duino ura lelökte a vár sziklájáról asszonyát, sikolya – mielőtt a tengerbe zuhant volna – kővé változtatta.
És hogy legenda vagy valóság, nem tudni pontosan, de a hagyomány szerint az olasz irodalom első nagy alkotója, Dante Alighieri (1265-1321) is vendégeskedett Duinóban a veronai Cangrande della Scala követeként. A vár első ismert birtokosai a közeli Aquileja vazallusai voltak. A családi birtoklás 1391-ben, VI. Ugone halálával ért véget; ő 1366-ban lemondott a várról és az azt övező birtokot illető jogairól az Ausztriai ház javára, akik magánbirtokosként visszahelyezték őt ide. Végakaratában VI. Ugone hűbérbirtokának egy részét első felesége bátyjára hagyta. A Walsee család Duino birtokában dinasztiát alapítva fejezte be az új kastély építését.
A vár (és a hercegség) 1473-ban került a Habsburg hatalom közvetlen ellenőrzése alá. A Habsburgok kapitányai által irányított birtok azonban rövidesen – házassági kapcsolok révén – a Della Torre család tulajdonába jutott. A Della Torre dinasztia uralma 1783-ban IX. Rajmund halálával ért véget, és az ő lányának házasságával a Hohenlohe hercegi család birtokába került Duino, akik egészen az I. világháború kezdetéig lakták a kastélyt.
Kastélybelső Duinóban (fotó: Barna Béla)
A kastély egyik leghíresebb lakója azonban egy Mária nevű hercegnő (1855-1934) volt, aki a Della Torre család bergamói ágának a leszármazottja. Mária hercegnő, Alexander von Thurn und Taxis (Alessandro Della Torre Tasso) herceg hitveseként, sokat tett a kultúráért. Illusztris vendégei között megtalálható volt Gabriele D’Annunzio és Eleonora Duse is, leghíresebb vendége azonban a német nyelvű szimbolista költészet talán legnagyobb költője, Rainer Maria Rilke volt.
Mária hercegnő volt Rilke egyik legfontosabb levelezőpartnere, mecénása, gyóntató anyja és energikus védőangyala, aki duinói kastélyában több ízben is hónapokra vendégül látta a költőt. Kedvességének és a varázslatos természeti környezetnek köszönhetően itt írta Rilke a híres Duinói elégiáit. 1911. október 22-től 1912. május elejéig, 1912 szeptember végétől október közepéig, majd 1914. április 22-től május elejéig újra Duinóban volt Rilke, és az 1920-as években még egyszer.
No de ki is az a Rilke? Én az 1980-as évek végén egri gimnazistaként még tanultam róla és elégiáiról, de tudnunk kellett A párduc és az Archaikus Apolló-torzó verseiről is. Sőt, arra is emlékszem, hogy a Szegedy-Maszák-félének nevezett harmadikos könyvben még Rilke kapcsán egy fekete-fehér fotó is volt a sziklára épült Duinóról.
Rilke és Duino egy réges-régi irodalomtankönyvben (fotó: Barna Béla)
Rilkét egyébként ez az irodalomkönyv (Zemplényi Ferenc) a német nyelvű szimbolista költészet talán legnagyobb költőjének tartja, az elégiákról pedig ezt írta Zemplényi: „E nagy ciklusban Rilke visszatér a költő-vátesz, a prófétai hangvétel hagyományaihoz, és átfogó világmagyarázat igényével lép fel, s ezt összefüggő jelképrendszer, egyéni mítosz nyelvén fejezi ki”.
Az eggyel későbbi irodalomkönyv, a Mohácsy Károly-féle is foglakozik Rilkével és Duinóval: „1909-ben hozta össze sorsa Thurn-Taxis hercegnével, aki odaadó pártfogója, mecénása lett. Az ő meghívására pihent meg több ízben is az Adriai-tenger partján fekvő Duinóban (Trieszt és Velence között), a hercegné sziklára épült kastélyában. (…) Az emberi életnek értelmet adó eszmény keresése Rilke utolsó nagy költői korszakának legfőbb értelme. Tíz évig tartó benső vívódás után elkészült a Duinói elégiák tíz darabból álló sorozata. Az első két elégiát még 1912 januárjában Duinóban írta, az utolsót 1922-ben fejezte be Muzot-ban. Kötetben 1923-ban jelentek meg.”
És hogy miért írom ezeket ide? Mert a mostani gimnazista tankönyvek már nemhogy Duinóval, Rilkével sem foglalkoznak. Mint említettem, Rilke 1912 május elejéig lakott Duinóban. Erről az időszakról Helene von Nostitz német írónőnek írt levelében olvashatunk: „Tudnia kell, hogy az egész telet a tengermelléki karszt-vidéken töltöttem, egyszál egyedül, Thurn-Taxis barátaimék egyik ősi, terebélyes kastélyában; különös hónapok: csak később lehet majd felmérni, hogy amúgy milyen eredményt érleltek meg bennem. Végtelen terjedelmű magány volt ez, minthogy igazán természet sem vett körül; az alig-alig moccanó öböl fölötti térség is csupán negatív forma volt, amelyben kiömlöttek a szelek, egy pillanatra megdermedve ostromaik roppant alakjában”.
Rilke is ezt a kilátást nézte a kastély egyik teraszáról (fotó: Barna Béla)
Rilke 1914-ben Duinóban találkozott Rudolf Kassner osztrák filozófussal és kultúrkritikussal (Rilke neki ajánlotta a nyolcadik duinói elégiát), aki egyébként Magyarországon rendkívül erős hatással volt Hamvas Béla gondolkodására. Kassner datálatlan jegyzetében ezt írta fel Rilkéről: „Pontosan emlékszem, hogy – jónéhány esztendővel az elégia megfogalmazása előtt, egyik beszélgetésünk alkalmával, a duinói állatkertben – beszélt nekem a szúnyog benső boldogságáról; a közvetítőről, a közvetítésről váltottunk szót, valamint arról, ő hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez”. Apró mozaikdarabkák arról, hogy Rilke mit is csinált ebben a szépséges várkastélyban.
A duinói út előtt elolvastam Rilke 1912-14 közötti levelezését, mely írások tetszetősen visszaadják a szerető és szeretett asszonyok szellemi és érzéki arculatát. És ha már szeretők, meg kell említeni, hogy Duinóban együtt időzött Magda von Hattingberg (1883-1959) zongoraművésznővel is, akivel rövid de intenzív kapcsolata volt. Magdának írta 1914-ben: „Barátném, gyönyörű szív, hogy zuhog, hogy zuhog Magához a szívem. – Az összes levelet, melyet esztendők adhatnának, szeretném egyben megírni magának…”.
Rilke híres itt-tartózkodása után az I. világháború pusztításai következtek, majd 1945-ben Raimondo Della Torre Tasso herceg (Marie fia), családja egykori székhelyének újra birtokába jutva, megújítva a korábbi hagyományokat kiemelkedő nemzetközi konferenciák és alapítványok helyszínévé tette a várkastélyt. Raimondo herceg halála (1986) után fia, Carlo Alessandro Della Torre Tasso herceg vette birtokba Duinót.
Ha bejártuk a várkastélyt, és megemésztettük a sok irodalomtörténeti és vártörténeti adalékot, lazítsunk kicsit! A vár mellett van egy hangulatos kávézó, kis erőgyűjtés után Duinóból visszagyalogolunk a Sistiana öbölhöz, és közben pedig csak nézzük, nézzük a tengert.
A Rilke-ösvény kisgyerekekkel is kényelmesen végigjárható (fotó: Barna Béla)
Ha szállást keresünk ehhez az úthoz, legstílszerűbb a Duino-kastélyra néző Villa Rilke épületében szobát választani (egy éj két főre nagyjából 28-30 ezer forint itt): a villát park veszi körül úszómedencével, játszótérrel és grillezővel. Ha olcsóbb szállásra vágyunk, Triesztben találhatunk kedvezőbb áron szobákat. Ha pedig programunkat bővíteni akarjuk, jó ötlet a szlovén tengerpartra átruccanni, erről szóló cikkünket itt olvashatják.
