Új életet kap az Almási-pince, az öreghegyi szőlő- és borkultúra egyik szimbóluma
Új életet kap az Almási-pince, az öreghegyi szőlő- és borkultúra egyik szimbóluma
Új életet kap az Almási-pince, az öreghegyi szőlő- és borkultúra egyik szimbólumaAhogy Az utolsó öreghegyi présházak című írásunkban is említettük, számos présház és pince vár még megmentésre az Öreghegyen. Ezek közül az egyik, talán legértékesebb épület a mára már letűnt évezredes szőlő- és borkultúra szimbóluma, egyben mementója: az Almási-pince.
„Az ingatlan a legkorábbi ábrázolás szerint a 655-ös sorszámon, a szőlőhegy Felsőhegy részének legnagyobb telke volt, és az első ismert adat szerint a feltehetően igen jómódú Fridrich Ferencné tulajdonában állt” – meséli Csutiné Schleer Erzsébet építészmérnök, műemléki szakmérnök hozzátéve: akkoriban a szőlő nagysága 8025 bécsi négyszögöl, vagyis mai mértékkel közel három hektár volt. Az épület présházként, később pedig nagysága alapján valószínűleg rövidebb-hosszabb ideig lakóházként is szolgált és már az 1800-as évek elején kiemelkedett Öreghegy présházai, pincéi közül. Nem sokkal később felosztották a nagy telket, ezt már az 1829-es, Wüstinger-féle térképen is ábrázolták.
A telek keleti részét a pince épületével és egy 3100 bécsi négyszögöl nagyságú telekrésszel 1830-40-től a Tóth család birtokolta. Az 1882-84-ben készült kataszteri térkép szerint a telek tulajdonosa már Almási Ferencz, Széchenyi utcai lakos volt, és a sok viszontagság ellenére a következő száz évben is a család tulajdonát képezte. A jelenleg 2300 négyzetméteres telken álló ház az 1990-as években lett önkormányzati tulajdon.
Az épületet az első ábrázolás óta – az udvari szárny bővítését leszámítva – jelentősen nem építették át. Sajnos az elmúlt évtizedek alatt a ház minden belső értéke homályos emlékké vált, egykori megjelenését utcai homlokzat őrzi, de még ebben az erősen romos állapotában is áttűnik kivételes szépsége.
De nem csak az L-alakú épület különleges, a földfelszín alatt különböző boltozott termekből és sípokból álló pincerendszer húzódik. A közvetlenül a ház alatt lévő fiókos, dongaboltolzatos pincerész közel 90 négyzetméteres, és ehhez a központi részhez kapcsolódnak T-alakban a pinceszárak. A központi pincerész egyik fala helyben bányászott kőből készült.
Jelenleg két lejárón lehet ebbe a kissé dohos, de mindenképpen varázsos világba lejutni, ám a nagy pincetér sarkában lévő, korábbi falépcsős lejáró maradványa is látható még.
De nemcsak a régi lejárat, hanem a hordók tárolására kialakított betonvályúk is megvannak még. Maga a pince pedig jó állapotú, egyetlen helyen vár javításra: az egyik nyaktag, vagyis a két pinceszakaszt összekötő rész engedett a természet erejének, részlegesen beszakadt.
A ház környéke bár elvadult, de különleges atmoszférával megáldott, és a néhány éve idekerült prés is sugallja: erre a kincsre, a kertre és az Almási-pincére szüksége van Öreghegynek, szüksége van Székesfehérvárnak. Jó hír, hogy a tulajdonos önkormányzat is így gondolja, és a Tündérkert programban már idén ősszel őshonos gyümölcsfákat telepítenek be, majd várhatóan jövőre következik az épület megmentése és az új élet megteremtése: öreghegyi tájház és közösségi tér ölt alakot a tervekben, egy olyan hely, ahol ha nem is régi fényében, de újjáéledhet Öreghegy egykori bor- és szőlőkultúrája.
