Az utolsó öreghegyi présházak
Az utolsó öreghegyi présházak
Az utolsó öreghegyi présházak„Siklósi Gyula, régészprofesszor kutatásai szerint az Árpád-korban is fejlett szőlőkultúra volt itt, vagyis ahogy beépült a fehérvári történelmi belváros legbelső magja és külvárosai, úgy az ott élő polgárok elkezdték a szőlő művelését. A török hódoltság idejéből pedig Evlia Cselebi, török utazó és történetíró már egészen konkrétan ír Székesfehérvár dombjain megtalálható kétezer szőlőkertről, a hozzá tartozó épületekről és arról, hogy ősszel „Székesfejérvár népe három hónapig ezekben mulatozik” - mesél Csutiné Schleer Erzsébet a kezdetekről.
Ám a még izgalmasabb török kori emlékek egészen mélyen, a mai pincék alatt húzódnak. „Húsz évvel ezelőtt futótűzként terjedt a hír itt, Öreghegyen: az egyik Vágújhelyi utcai présház összedőlt, és a benne lévő prés több mint hat métert zuhant. Több jel is utal arra, hogy a ma ismert pincerendszer alatt valószínűséggel régebbi, török kori pincék is húzódhatnak ” - de ahogy az építészmérnök is hozzáteszi, ennek feltérképezése nagy falat, komoly műszeres feltáró munkát jelentene.
Egy azonban egészen biztos: 1829-ben Wüstinger József felmérte az Öreghegyet, és így a présházak, telkek szinte centire pontos meghatározással térképre kerültek. Vagyis azok közül az épületek közül több is bizonyíthatóan legalább 200 éves, amelyek többségét láthatón ma is nagy szeretettel gondoznak, használnak tulajdonosaik.
A hajdani ”Szöllőhegy” régi térképeit a Városi Levéltár őrzi (rajzolta: Schmidt Nóra)
„Az 1870-80-as filoxéra vész aztán letarolta az Öreghegyet is, és akkor lett vége az itteni virágzó szőlőkultúrának, majd egy egészen más időszámítás kezdődött. Előtérbe kerültek a gyümölcsösök, a városhoz közeli területeknek pedig lassacskán a nyaraló-, és villanegyed funkciója lett hangsúlyosabb, a pincékre, présházak köré épült házak a város elöljáróinak, gazdagabb polgárainak hétvégi vagy nyári pihenését szolgálták. A magasabban fekvő részeken – a kintlakás szigorú tiltása ellenére – a szegény családok húzták meg magukat.” – meséli Csutiné Schleer Erzsébet.
Persze mindig voltak – és bízvást lesznek is – olyanok, akik Öreghegy értékeit féltve őrizték és gondozták, valamint a még fennmaradt több száz éves présházakat tartalommal, a benne lévő hordókat pedig finom borral töltötték meg.
Napjainkban az Öreghegyen közel kétszáz olyan présház és még több pince van még lábon, amelyet részben vagy egészben eredeti funkciójában tartottak meg, és akad, amelyik új feladatot kapott. Sajnos néhányukból évek múlva egészen biztosan csak sittkupac marad, de szerencsére többségük most is présház feladatkörben, ékkőként színesíti az utcaképeket, sőt, sétánk alatt Csutiné Schleer Erzsébet tudott mutatni olyan épületet is, amelyet egy lelkes kőműves vásárolt meg, hogy saját kezével állítsa vissza régi fényét.
Természetesen nem csak a most következő présházakat újították fel gyönyörűen, de egy délelőttbe most csak ennyi fért:
Sétánk első állomása nem csak azért különleges, mert a Wüstinger-féle térképen is szerepel, tehát alsó hangon is 200 éves, hanem mert belső falai Áron Nagy Lajos festőművész néhány ifjúkori, szüreti témájú festményét őrzik. Természetesen azt már mondani sem kell, hogy a présház korábban a művész családjának tulajdona volt.
Az első állomás: présház a Pöstyéni utcában (fotó: Horváth Reni)
A második présház is a Pöstyéni utcát szépíti, és ugyancsak szerepel már az 1829-es térképen. Bár az elmúlt közel két évszázadban bőven változott, tulajdonosai láthatóan rendszeresen gondozzák, őrzik szépségét, épségét.
Még egy szépség a Pöstyéni utcából (fotó: Horváth Reni)
A Kassai úton volt olyan szerencsénk, hogy benézhettünk a következő a présházba. A tulajdonos családja már negyedik generáció óta használja rendeltetésszerűen az épületet, ottjártunkkor is forrt a bor, lent a pincében pedig szépen sorban várták a hordók - köztük egy 1905-ben készült -, hogy majd belekerüljön érni a lefejtett nedű. Az épületet nem csak kívülről őrizték meg ilyen szép állapotban tulajdonosai, bent is régi bútorok, gyönyörű lüszter lámpa díszíti a fagerendás fogadó helyiséget, a falakon pedig mind a négy generáció életéből felvillannak pillanatképek a fotókon.
A Kassai úti présház, melynek tulajdonosai már negyedik generáció óta borászkodnak itt (fotó: Horváth Reni)
A Vereckei utcában álló keresztszárnyas, nádtetős és oromdeszkás házat gyönyörűen, és főleg szakszerűen újították fel, láthatóan nagy szeretettel ápolják tulajdonosai. A spaletta belső fafelületén Karácsony Imre festő-restaurátor táblaképei láthatók, Szent István király és Gizella királyné ábrázolásával.
Vereckei utca különösen szépen tartott présháza (fotó: Horváth Reni)
A következő egykori présház egyike azoknak az épületnek, amelyek most már új funkciójukban élnek tovább. A Pozsonyi és Zobori út sarkán található pékségben ugyan már a búza az uralkodó növény a szőlő helyett, az épület felújításakor odafigyeltek, hogy ne felejtődjön el egykori feladata.
Bár ebből a szögből nem látszik, ez a Lipóti pékség épülete a Pozsonyi és Zobori út sarkán (fotó: Horváth Reni)
A fenti présházakhoz hasonlóan ezt a Máriavölgyi úti, ugyancsak régi épületet is gondosan rendbe tették, úgy, hogy közben megőrizték a jellegét, az eredeti fa nyílászárókat és bónuszként egy bájos kerámia házszámot is kapott.
Ha a Máriavölgyi úton sétálunk, ilyet is láthatunk (fotó: Horváth Reni)
Sétánk utolsó épülete kakukktojás minden tekintetben. Az L-alakú, tornácos, az eredeti présházból már régen nyaralóvá bővült ház látszólag megadja magát a természet erejének, ám különleges szépsége még így is átjön, és teljességgel elbűvöli az embert. A Máriavölgyi úton álló parasztház életben maradására azonban úgy tűnik, mégis van remény, ugyanis egy helybeli kőművesmester vásárolta meg, akinek eltökélt célja, hogy saját kezűleg, szakszerű felújítással megmenti az épületet, megtartva annak jellegét és ügyelve apró részleteire.
