3 évnél régebbi cikk

Mikor lesz újra jelzőlámpa a Budai út és Lomnici utca kereszteződésében?
Fehérvár Médiacentrum fotója
katasztrofavedelem.hu
Mikor lesz újra jelzőlámpa a Budai út és Lomnici utca kereszteződésében?

Október elején egy kisteherautó hajtott bele úgy a Budai út és Lomnici utca kereszteződésében lévő jelzőlámpaoszlopba, hogy az javíthatatlanul megrongálódott. Azóta nincs lámpás forgalmi irányítás a csomópontban.

Az üdítőket és szeszes italt szállító kisteherautó még október 7-én, hajnalban sodródott le az útról, és ütközött neki a jelzőlámpa oszlopának olyan erővel és sebességgel, hogy még a jelzőlámpák is leszakadtak, a felső tagot pedig azonnal le kellett vágniuk a szakembereknek. A kereszteződésben azóta nincs jelzőlámpás forgalmi irányítás.

"A jelzőlámpaoszlop az alapozással együtt megsérült olyan mértékben, hogy az egészet el kell bontani és nulláról újraépíteni. A feladat összetett, mivel a betápláló áramvezetékek is megsérültek" - mondta el Molnár István, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Fejér megyei igazgatóságának igazgatója.

Az jelzőlámpaoszlop újjáépítésébe így az E.ON Zrt. mellett külső vállalkozót is be kellett vonnia a Magyar Közútnak.

"A közbeszerzési eljárást már lefolytattuk és a vállalkozót is kiválasztottuk. A munkálatok november végével indulhatnak meg, és december közepén várható, hogy újra üzembe tudjuk helyezni a jelzőlámpákat a Budai út és Lomnici utca kereszteződésében" - emelte ki Molnár István.  

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek