3 évnél régebbi cikk

Várják vissza a régen kikölcsönzött könyveket!
Fehérvár Médiacentrum fotója
Kiss László
Várják vissza a régen kikölcsönzött könyveket!

A járvány ellenére sem állt meg az élet a Vörösmarty Mihály Könyvtárban. Továbbra is várják az intézmény munkatársai az olvasókat az ajtókban, ablakokban. Online beiratkozásra, a könyvtár internetes kvízeinek kitöltésére biztatnak mindenkit, ugyanakkor kérik, hogy a régóta kint lévő könyveket vigyék vissza az olvasók, hiszen azokra sok esetben már fél tucat előjegyzést vettek fel.

Előre összekészített könyvcsomagokkal várják a könyvtárosok az olvasókat a Bartók Béla téren, akik ékeznek is szép számmal – tájékoztatott az intézmény vezetője, Buriánné Tarró Edit: "Januárban több mint kétezer ember jött a hideg ellenére is az utcán, ablakon-ajtón keresztül átvenni a könyveket, és majdnem nyolcezer dokumentumot adtunk ki. Nemcsak könyveket, hanem ahol lehet, az újságokat is kölcsönözzük, és a zenei részleg hangoskönyveit is összekészítjük a fehérváriaknak, ha arra van igény.”

Sok könyv illetve dokumentum azonban az olvasóknál maradt – őket most arra kérik, hogy hozzák vissza a régóta kint levő könyveket, hiszen egy-egy darabra sok esetben már fél tucatnyi előjegyzést vettek fel az elmúlt hetekben-hónapokban.

 „Van olyan sikerkönyv, amire már öt-hat előjegyzést is felvettünk, ezeket várjuk vissza mielőbb! Azt szeretnénk kérni, hogy akinek lehetősége van rá, jöjjön el a nyitvatartási időben, és hozza vissza ezeket a könyveket! A felhalmozott könyvekre nem kérünk most késedelmi díjat, csak azt szeretnénk, hogy érkezzenek vissza ezek a rég várt dokumentumok!” – kéri az olvasókat az igazgató asszony.

Tekintettel az elhúzódó járványra, a városi könyvtárban bevezették az online beiratkozást is, így egy adatlap kitöltése után bárki válthat olvasójegyet interneten is.

A könyvtár honlapján, a www.vmk.hu oldalon ugyanakkor számos más újdonsággal is találkozhatnak a fehérváriak: küldhetnek az ott dolgozóknak visszajelzéseket, de akár böngészhetnek a helyismereti gyűjtemény kvízjátékai között is az olvasók. A gyerekeknek pedig koronásmeseíró- és rajzpályázatot is hirdettek – szintén az online térben.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek