8 hónapnál régebbi cikk

Április 13-án indul a negyeddöntős párharc az Alba számára
Fehérvár Médiacentrum fotója
Sopron KC
Április 13-án indul a negyeddöntős párharc az Alba számára

A pályaelőny a fehérvári kosarasoknál lesz az SKC elleni párharc során, amelynek győztese az elődöntőben a Szolnok - Pécs csata nyertesével meccsel a fináléért.

Kialakult a férfi kosárlabda NB I. A csoportjának negyeddöntős sorozatának menetrendje. Az Arconic-Alba Fehérvár a Sopron KC ellen lép pályára, először április 13-án, szombaton 17.00 órakor az Alba Regia Sportcsarnokban, majd a második találkozóra április 16-án, kedden (19.00) a hűség városában, a harmadikra pedig 19-én, pénteken (17.00) újra a Gáz utcai csarnokban kerül majd sor.

Amennyiben nem dől el három találkozón a továbbjutás sorsa, akkor egymásnak feszülnek a küzdő felek még április 22-én Sopronban és - ha szükséges - 24-én Fehérváron is.

Alejandro Zubillaga alakulata az alapszakaszban mindkétszer legyőzte negyeddöntős ellenlábasát, így mindenféleképpen toronymagas esélyese a párharcnak, ugyanakkor nagyon oda kell figyelni az SKC-ra, mert stabil, jó erőkből álló alakulat, amely hamar büntet, ha az ellenfél koncentrációja nincs végig a csúcson.

(Mátay Balázs)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek