1 hónapnál régebbi cikk

In memoriam Sulák Rudolf
Fehérvár Médiacentrum fotója
okkfehervar.hu
In memoriam Sulák Rudolf

Hosszú, méltósággal viselt betegség után, életének 79. esztendejében elhunyt Sulák Rudolf korábbi önkormányzati képviselő. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata saját halottjának tekinti és őszinte részvétét fejezi ki ezúton is családja, szerettei felé.

Sulák Rudolf 1946. szeptember 4-én született Fehérvárcsurgón. Középiskolába a székesfehérvári József Attila Gimnáziumba járt, felsőfokú tanulmányait Budapesten, a BME villamosmérnöki karán végezte. Friss diplomásként a Videotonban kezdte szakmai pályafutását, ahol több műszaki újítás fűződött a nevéhez. A ’80-as évek második felében a piaci lehetőségek felszabadulása hozta el a szakmai váltás lehetőségét a vállalkozás és a kereskedelem irányába.

A kereskedelemben találta meg hivatását, már korát megelőzve elkötelezetten hitt a helyi, lokálpatrióta vállalkozások és vállalkozók fontosságában a város fejlődése és élhetővé tétele érdekében. Feleségével közösen hozták létre a Siker Üzletházat, amely az első modern üzlet volt a belvárosban.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 1998 és 2002 között volt tagja. A Polgári Szövetség kisgazda jelöltjeként került be a képviselő testületbe, a Vasútállomás környékét ölelő választókörzetben élők választották képviselővé, és munkájával őket kiemelten segítette. Emellett ebben a négy esztendőben a Vállalkozási, Kereskedelmi és Turisztikai Bizottság elnökeként dolgozott.

Meggyőzően érvelt amellett, hogy a belvárosi vállalkozások szolgáltatási színvonalának emelése és a turizmus fellendítése képes élettel megtölteni Székesfehérvár Belvárosát. Ennek érdekében a szakbizottság számos közönségvonzó belvárosi rendezvény megvalósítását indította el, városunk nevezetességeiről, látnivalóiról többnyelvű prospektusokat készíttetett és elkezdte Székesfehérvár turisztikai témájú országos hirdetését. Az idegenforgalom fejlesztése, elsősorban a belvárosi látogatószám növelése érdekében Turisztikai Programcsomag Pályázatot indítottak.

Az irányításával elkészült a város kereskedelemfejlesztési koncepciója és annak cselekvési terve, amely számos, máig élő újítás alapjait fogalmazta meg. Az általa vezetett szakbizottság nevéhez fűződik a Belváros „újjáélesztése”, a karácsonyi díszkivilágítás bővítése, a vásárlóközönséget vonzó „attrakciók” kialakítása. A „Királyok városának legszebb kirakata” címmel sikeres kirakatversenyeket indítottak, a kereskedők és vendéglátó vállalkozások számára pedig egyeztető fórumot szerveztek.

Képviselői tevékenységét követően sem szakadt el a közügyektől. Számos fórumon képviselte a belvárosi kereskedők, vendéglátók és a turizmus ügyeit. Később az iparkamara küldöttjeként aktívan részt vett az újjáalakult Fejér Megyei Békéltető Testület munkájában.

Sulák Rudolfot Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata saját halottjának tekinti. Cser-Palkovics András polgármester maga és a közösség nevében, hivatalosan is kinyilvánítja együttérzését az elhunyt egykori önkormányzati képviselő családja felé, osztozva szerettei gyászában.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók