1 hónapnál régebbi cikk

A csalók már a Google-t is kihasználják, hogy a pénzünkhöz jussanak
Fehérvár Médiacentrum fotója
freepik.com/Racool_studio
A csalók már a Google-t is kihasználják, hogy a pénzünkhöz jussanak

Amióta világ a világ mindig is a pénz volt az egyik legnagyobb érték. Jól mutatja ezt az is, ahogy az online világba költözött az ezzel kapcsolatos bűnesetek igen jelentős része is.

A netes csalások már nem jelentenek újdonságot a felhasználók számára. Az újdonság inkább abban mutatkozik meg, ahogy a csalók állandóan újabb és újabb trükkel igyekeznek megtéveszteni az ügyfeleket. Ez egyfajta versengés a csalók és az IT biztonsági szakemberek között, melynek eredményét abban mérik, hogy tőlünk, átlag banki ügyfelektől mennyi pénzt is bírnak elcsalni.

Az évek alatt sok mindent megtanultunk felhasználóként, mely mind a saját pénzügyi biztonságunkat szolgálja. Azt mindenki tudja, hogy egy kicsit is gyanúsnak látszó e-mailben nem kattintunk semmire sem. Sem a levélben olvasható hivatkozásra (linkre), sem a csatolmányban található fájlra. Mint ahogy igaz ez a csevegő és üzenetküldő alkalmazásokra (Messenger, Viber, WhatsApp stb.), sőt már az SMS-ekre is!

De az sem újdonság, hogy a csalók képesek a megszólalásig megegyező ál banki honlapok létrehozására is, melyeknek a célja az lenne, hogy minket, usereket átverve megszerezzék a netbanki hozzáférésünkhöz szükséges felhasználónevet és jelszót. Sőt, az sem okoz nekik problémát, hogy a belépést jóváhagyó SMS-eket is kontrollálják.

A csalások, megtévesztések formája úgy néz ki, mint egy tanulási folyamat. Csak mert tulajdonképpen az is. A csalók igyekeznek a biztonságtechnikai fejlesztések, no meg az emberek előtt járni egy lépéssel, és mindig újabb és újabb trükköt eszelnek ki, mellyel lenyúlhatják a pénzünket. Mi átlag netbankolók meg csak kapkodjuk a fejünket, no meg a banki szakemberek is, hogy jé, megint egy újabb trükk a csalók palettáján.

Nem lesz ennek vége sosem, kicsit olyan ez, mintha a Tom és Jerryt néznénk, csak itt nincs poén a végén. Ráadásul ez a folyamat öngerjesztő, mert amint megtanultunk kezelni egy bizonyos csalásfajtát, szinte azonnal átállnak egy újabbra és ez ismétlődik folyamatosan. Ez egy ördögi és folyamatos kör, melyben sajnos állandóan mi vagyunk a vesztesek. Ennél még a Ki nevet a végén? is jobb talán.

A legújabb csalási próbálkozás, miután már nem igazából kattintunk egy levélben, üzenetben érkező linkre, hogy létrehozzák a bank ál-honlapját, mely első ránézésére a gyanútlan bankoló számára teljesen megegyezik saját bankunk hivatalos honlapjával. Persze most sokan mondhatják, hogy de ki az, aki ilyenre kattint még? Nos, a valóság az, hogy igen sokan. Maga a csali honlap nem újdonság. De a korábbiaktól eltérően ezeket már nem e-mailben terjesztik és ez az újdonság.

Az egyik hazai bank is arra figyelmeztette ügyfeleit, hogy csalók úgy próbálnak meg hozzáférni banki belépési adataihoz, hogy ál-honlapot hoztak létre. Az újdonság abban rejlik, hogy ezt a honlapot a Google keresőjében tették elérhetővé. A folyamat úgy néz ki, hogy a felhasználó a keresőben elkezdi keresni saját bankja oldalát. Nem olyan kuriózum ez, szerintem sok olvasó is hasonlóan jár el. Elkezdjük begépelni a keresőbe a bankunk nevét, majd kattintunk a találati lista első helyére. És pont itt a csalás lényege! A csalók fizetett hirdetésben próbálják meg a találati lista első helyére hozni a csali honlapot és mi felhasználók igen gyakran el is hisszük, hogy az egy valós honlap.

Kapcsolódó
Továbbra is hódítanak az online piactereken az átverések

A használt termékek adás-vétele az elmúlt évtizedekben teljesen átköltözött az internetre. Ennek legjobb bizonyítéka, hogy az általam még anno lapozgatott, nyomtatott adok-veszek hirdetési újságok és rovatok teljesen megszűntek.

A csalás rettentően pofátlan és agyafúrt. Ki gondolná, hogy egy megbízható netes keresőben az első helyen egy csalás áldozatává válhatunk, pedig bizony van már ilyen is. A megtévesztés rettentően trükkös. Igazából még magát a Google keresőjét is megtéveszti, hiszen ne gondoljuk, hogy a Google egy ilyen fajta átveréshez bármilyen módon is adná a nevét. De ebben a helyzetben az történik, hogy a csalók fizetett hirdetések formájában jelenítik meg számunkra az ál-honlapokat. Tehát fizetnek azért, hogy még több pénzhez juthassanak.

A tanulság az, hogy legyünk mindig óvatosak, kétségünket sose engedjük el, bár tudom ez közel sem egyszerű. A legfontosabb, hogy legyünk tisztában bankunk honlapjának a pontos címével és lehetőség szerint mindig mi írjuk azt be pontosan, sosem egy hivatkozásból, találati listáról, linkről nyissuk meg. Ezt a talán már-már mániákusságot azzal tudjuk kicsit egyszerűsíteni, ha az általunk begépelt pontos banki honlapcímet böngészőnk kedvencei közé mentjük, így talán kisebb az esély az átverésre, megtévesztésre.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek