Új szülői kontroll érkezik a YouTube okostévés verziójábaÚj szülői kontroll érkezik a YouTube okostévés verziójába
A tartalomfogyasztási szokásaink teljesen átalakultak az elmúlt jó pár évben. Sokkal több tartalmat fogyasztunk online, mint azt korábban valaha is gondoltuk volna. Nyilván a technológia fejlődése nagyban befolyásolja az emberek hozzáállását a zene, a tévézés és az olvasás tényéhez. A technológia ilyen mérvű változása több száz évvel korábban is nyomon követhető volt a világban, de az már rég volt. Ez a napjainkban is változó folyamat talán abban más kicsit, mint a régmúlt, már-már történelmi változásai, hogy annyira gyorsan megy végbe, hogy nem kell hozzá egy emberöltőnyi időszak. Tulajdonképpen együtt élünk a rettentően rapid módon fejlődő technológiával, ebből fakadóan a szemünk előtt történik minden és az erre reagáló eseményekre sem kell várnunk hosszú éveket.
Ennek az átalakulásnak az egyik szükséges része, hogy gyermekeink sokkal könnyebben és főleg sokkal gyorsabban juthatnak akár tudás alapú információhoz is világunk fejlődésével egyetemben. Azonban ez hatalmas felelősséget tesz a szülők vállára, melyet nem mindig időben ismerünk fel. Az online világ nem csak tudást ad a fogyasztók számára. Ezt már a legtöbb kisgyermekes szülő is kezdi kapiskálni. Ha máskor nem is, az első olyan helyzetben mindenképp, amikor a gyermek először ül le a kütyü elé, hogy ott nézzen például mesét.
Azonban a korlát nélküli online használatnak nem csekély veszélyei is vannak. Ezt már a nagy szolgáltatók is kezdik érteni, és adnak a szülők kezébe olyan lehetőséget, mellyel korlátokat építhetnek a gyerekek köré, hogy védjük őket a nem nekik készült tartalomtól. Így van ez az online streaming előfizetések esetében is, ahol léteznek külön gyerekek számára kreált felhasználói fiókok.
Azonban a legnagyobb és főleg ingyenesen elérhető online videómegosztót folyamatosan érték és érik napjainkban is - talán kicsit jogosan - vádak, hogy használata során túl könnyen futhatnak bele a kiskorúak nekik nem való tartalmakba. Az erre adott válaszok egyike volt a YouTube Kids, a gyermekek számára felépített része a YouTube-nak. Itt csak olyan tartalmak voltak, melyeket dedikáltan a kicsiknek szántak. Volt is és van is erre szükség, hiszen ma már egy óvodás is simán bekapcsolja például az okostévét és ott a YouTube-on bármit nézhet, akár napközben is, NMHH karikák és szülői kontroll nélkül.
A Google azonban ennek hatékonyságát elemezve arra jutott, hogy még ennél is szigorúbb kontroll szükséges a gyermekek védelme érdekében. Ezért az okostévékből kivezette a YouTube Kids-verziót és ezzel egy időben bevezet egy szülő által beállítható és felügyelhető PIN-kódos tartalom felügyeletet. Az új funkció bevezetése már folyamatban van, amely a tévék szoftverében rövidesen frissül. Segítségével olyan funkciók is a szülő által generált PIN-kóddal lesznek védve, mint:
- YouTube-fiókból kijelentkezve szeretnének tartalmat nézni a tévén;
- a háztartásban élő idősebb felhasználók fiókjához próbálnak hozzáférni;
- felhasználói fiókok eltávolítása a TV-ről.