Meghalt Dr. Arató Antal
Meghalt Dr. Arató Antal

Szomorú veszteség érte ismét Székesfehérvár közösségét: május 25-én vasárnap, 83 éves korában elhunyt Dr. Arató Antal, a Vörösmarty Mihály Könyvtár nyugalmazott igazgatója, a város kulturális életének meghatározó, sokak által szeretett alakja, közölte az Önkormányzati Kommunikációs Központ (ÖKK). Székesfehérvár irodalmi, képzőművészeti rendezvényeinek lelkes szervezőjét munkásságáért Szabó Ervin-emlékéremmel, Fehér Rózsa-díjjal, Supka Géza-emlékéremmel és Bibliotéka Emlékéremmel tüntették ki, 2016-ban pedig megkapta a város „Pro Cultura Albae Regiae” díját.
Arató Antal 1942-ben született Budapesten. Magyar-könyvtár szakos felsőfokú tanulmányainak befejezése után a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban kezdett dolgozni. A székesfehérvári Vörösmarty Mihály könyvtár igazgatói beosztását 1994-ben nyerte el, munkássága alatt számos fontos informatikai fejlesztés valósult meg a bibliotékában, amelynek vezetéséért 1999-ben címzetes igazgató címet kapott.
Nevéhez fűződik a „Könyvheti piknik” megteremtése, valamint a Supka Géza lapkivágat-gyűjtemény Fehérvárra kerülése. Dr. Arató Antal volt az egyik kezdeményezője a Határon Túli Magyar Irodalom Napjai programnak, de kisgrafika-gyűjteményéből is többször szerveztek kiállítást. Egy évtizeden át vezette az Árgus folyóirat Ex libris rovatát, a Vörösmarty Társaság munkáját pedig alelnökként segítette.
Tárlatvezetései, irodalmat népszerűsítő előadásai, kivételes humorérzéke mindig elbűvölték a hallgatóságot. Szellemisége, ismeretei és segítőkészsége nagyban hozzájárultak Székesfehérvár kulturális életének országos elismertségéhez. Munkásságáért Szabó Ervin-emlékéremmel, Fehér Rózsa-díjjal, Supka Géza-emlékéremmel és Bibliotéka Emlékéremmel tüntették ki, 2016-ban pedig a kultúra területén végzett munkájának elismeréseként Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlésétől „Pro Cultura Albae Regiae” díjat kapott.
Dr. Arató Antaltól Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András is búcsúzik közösségi oldalán: „Arató Antal 83 éves korában hagyott el bennünket, szerénysége, inspiráló műveltsége, a hivatása és a város iránti felelősségérzete miatt egész Fehérvár köztiszteletét kivívta, városunk minden polgára nevében ezúton is őszinte részvétemet fejezem ki családjának, szeretteinek! Isten nyugosztalja!”