Elkezdődött a XXX. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál
·Kultnéptánc·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Elkezdődött a XXX. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál
·Kultnéptánc·Utolsó frissítés: undefined

A Városház térről indult a színpompás táncos forgatag a Zichy-színpadig kedden este. Az Alba Regia Táncegyüttes – és persze Székesfehérvár befogadó közössége – ezúttal a Kanadából, Kolumbiából és Észak-Macedóniából érkezett néptáncosokat látja vendégül a következő napokban.

Hófehér ruhákban, színes szalmakalapokban, zászlót lengetve várták a Városház téren a kolumbiai táncosok kedden este, hogy a Nemzetközi Néptáncfesztivál hagyományos menete meginduljon a hivatalos megnyitónak helyet adó Zichy-színpadig. A sorban előttük a kanadai néptáncosok északi viseletbe öltözve beszélgettek, őket pedig fekete-fehér népviseletben és fekete kucsmában a macedón férfiak, illetve a színpompás öltözetű, virágdíszes kendős hölgyek „előzték meg”.

A menet elején a házigazda Alba Regia Táncegyüttes fellépői énekelve várták a „rajtot”, ami hamar eljött, így a tarka táncos forgatag útjára indulhatott az addigra már igencsak megtelt Belvárosban. 

Elsőként a Püspöki Palota előtt adtak ízelítőt tánctudásukból a csoportok, majd a magyarok hegedűszóval, az észak-macedónok hangos dobokkal, a kanadiak gitárral, a kolumbiaiak pedig dobokkal és fúvószenével haladtak tovább a következő állomásig. A bemutatók sorát a Vörösmarty Színház előtt zárták a táncosok, majd - addigra már kellően feltüzelve a közönséget – értek el a Zichy-színpadig.

A XXX. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál megnyitójában Cser-Palkovics András polgármester felidézte, az elmúlt három évtizedben rengeteg külföldi tánccsoportot láthatott vendégül Fehérvár.

„Ehhez kellett az Alba Regia Táncegyesület, akikre mindig is büszkék voltunk és büszkék vagyunk, hiszen ők azok, akik el tudják csalogatni városunkba a különböző nemzetek kulturális közösségeit. Büszkék vagyunk arra, hogy az idei esztendőben is nemzetközivé válhatott ez a szép fesztivál!” – köszöntötte a nézőket és a fellépőket is a város polgármestere, aki bízik abban, hogy a meghívottak saját kultúrájuk egy-egy szép elemét élményszerűen tudják majd átadni a következő napokban, s egyúttal sok szépséget látnak majd Székesfehérváron és a város környékén.

A polgármester a székesfehérvári címerről is beszélt köszöntőjében, kiemelve ennek szimbolikáját: a nyitott városkapu ebben az esetben – a néptáncfesztivál keretében – a különböző kultúrák iránti tiszteletet, azok büszke elismerését és azok bemutatásának lehetőségét jelképezi. 

A színpadra elsőként az 1949 óta működő Alba Regia Táncegyüttes léphetett fel, akik egy kocsmajelenettel indítottak, megmutatva az igazi magyar férfivirtust. A valójában munka mellett „néptáncoló” családapák, családanyák olyan magas színvonalon képviselik a táncművészetet, hogy nincs már olyan szakmai megmérettetés az országban, ahol ők ne az elsők között szerepelnének.

A magyar táncok után a mindössze 2017 óta működő kolumbiai Tres Cuartos Danza csoport lépett a közönség elé. A tánccsoport célja, hogy megossza a kolumbiai folklórtánc varázsát a világ közönségével. Minden előadásuk meghívás egy egyedülálló élményre, amely energiával, szenvedéllyel és kultúrával teli. A nyitógálára egy olyan összeállítást hoztak, amelyben egy kegyetlen kolumbiai mészárlás története elevenedik meg, az igazságot követelő anyák fájdalma, szomorúsága betöltötte a fehérvári estét, átjárta a szíveket.

Az előadás második felében igazi akrobatikus táncmozdulatokat is láthattak a nézők, amelyhez kiválóan passzolt az egyre pörgősebb zene, amelyet a tambora (kétoldalas dob), az alegre (dob), a marimba de chonta (egy xilofonszerű hangszer), a guasá (nádcső), a bandola (lantszerű hangszer), valamint a klasszikus klarinét, szaxofon, trombita páratlan összjátéka biztosított.

Az est harmadik fellépője a kanadai Compagnie de danse Mackinaw volt, aki – leírni is elképesztő – részt vett az első, harminc évvel ezelőtt nemzetközi fehérvári néptáncfesztiválon is, amit 1995-ben az egykori Vidámpark szabadtéri színpadán tartottak meg. Az 1974 óta működő társulatot a modernitás és a hagyomány ötvözése jellemzi. Művészi kiválóságának köszönhetően a tradicionális tánc világában vezető szerepet vívott ki magának.

Jellegzetes táncaik a „Québeci Gigue” és a figuratánc, de előadásukban megjelenik az ír sztepptánc is; három kulcsfontosságú hangszerük pedig a hegedű, a gitár és az ütős hangszerek.

A több, mint 200 tagból álló, 2004 óta Észak-Macedónia fővárosában, Szkopjéban működő Folklore Studio Etnos együttes negyedikként léphetett a székesfehérvári közönség elé, s dinamikus dallamaikkal hamar elvarázsolták a lelkes nézősereget. Az együttes célja a macedón kulturális örökség megőrzése és bemutatása néptáncon, népdalokon, hagyományos viseleteken, valamint olyan népi hangszereken keresztül, mint a különféle dudák, a kaval (pásztorfurulya), a balkáni tambura, a zurla és a dob. Ezen az estén a jellegzetes táncaikat, a dracevkát, a vodarkit, a ronenkát és a maleshevkát is láthatták a gála vendégei. 

A kiválóan sikerült est zárásaként Sáfrán Balázs Örökül kaptuk, örökül adjuk koreográfiáját adta elő az Alba Regia Táncegyüttes, hogy aztán a Táncházban folytatódjon a fergeteges este. A XXX. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál programjai egészen augusztus 16-án estig várnak mindenkit a város több pontján, és a Táncházban! A Fehérvár TV a helyszínen élőben közvetítette a megnyitót: 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek