Szeles, de napos lesz a hétvége
Szeles, de napos lesz a hétvége

Pénteken még többfelé eshet, ám szombattól gomolyfelhős, napos idő ígérkezik, vasárnap helyenként egy-egy záporral. Az északnyugati szél több helyen megélénkül, helyenként erősödik, a hőmérséklet pedig nyárias, 20–25 fok körül alakul majd.

Pénteken még többfelé lehet eső, majd szombattól visszatér a napos-gomolyfelhős idő élénk, olykor erős széllel és 20-25 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel, írja az MTI a HungaroMet előrejelzése alapján.

Pénteken reggel még főként az ország északnyugati, északi felén fordul elő zápor, zivatar, majd a csapadék súlypontja délkelet felé tevődik, és délutántól északnyugat felől csökken a csapadékhajlam. A felhőzet továbbhalad délkelet felé, estére már inkább csak az ország keleti felén fordulhatnak elő borongós területek, míg másutt északnyugat felől egyre nagyobb területen csökken a felhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19-25 fok között alakul, ennél pár fokkal hűvösebb az északi tájakon, míg melegebb a Viharsarokban lehet.

Szombatra virradóra keleten is csökken a felhőzet, napközben gomolyfelhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalban általában 10-16 fok közé hűl le a levegő, de a hidegre hajlamos vidékeken ennél hűvösebb lesz, míg délután 20-25 fok várható.

Vasárnap gomolyfelhős, napos időre kell készülni, északkeleten - illetve esetleg délnyugaton - néhol zápor, zivatar előfordulhat. Az északnyugati, északi szél élénk, helyenként erős lesz. A minimum jobbára 9-15 fok között várható, azonban a hidegre hajlamos tájakon ennél alacsonyabb értékek is előfordulhatnak, a maximum pedig 19-24 fok között alakul.

Borítókép: Facebook/Cser-Palkovics András
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek