Így indult az augusztusi ünnepségsorozat, a Székesfehérvári Királyi Napok
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Így indult az augusztusi ünnepségsorozat, a Székesfehérvári Királyi Napok

Körmenettel és szentmisével ünnepelte Szent István országfelajánlását a város, majd fergeteges nyitóműsorral köszöntötték a Zichy-színpad közönségét a nemzetközi néptáncfesztiválon résztvevő együttesek pénteken.

A Székesfehérvári Kiráyi Napok programsorozat részeként Árpád-házi királyok között suhanhattak a korcsolyázók a MET Arénában, ahol különleges közönségkorcsolya várta a vendégeket. Az aréna ezúttal nemcsak a nyári meleg elől kínált menedéket, hanem a magyar történelmet is közelebb hozta az ide érkezőkhöz: az Árpád-ház több uralkodójának és egy királynéjának óriásbábjai között lehetett korcsolyázni. Aki lemaradt, vasárnap részese lehet a különleges élménynek!

Az országfelajánlás napján, augusztus 14-én tartották este hat órakor Székesfehérvár hagyományos fogadalmi ünnepét. A Magyar Szent Család ereklyéit a Püspöki Palotától körmenetben vitték a Székesegyházba, ahol Spányi Antal megyés püspök mutatott be ünnepi szentmisét. Innen a hívek Szent István király sírjához zarándokoltak, itt nyitotta meg Cser-Palkovics András polgármester a Székesfehérvári Királyi Napokat is.

A város augusztusi, ünnepi programsorozatának nyitónapján indult útjára a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál. Péntek este a Bulgária, Chile, illetve Mexikó képviseletében érkezett csoportok és a házigazda Alba Regia Táncegyüttes tagjai varázsoltak mosolyt a nézők arcára.

A következő napokban a Belváros több pontján és a Táncházban ismerkedhetünk a vendégnemzetek gyermekjátékaival, zenéjével, gasztronómiájával, és közös táncba is hívják a fesztiválozókat a néptánccsoportok, akikhez vasárnap még Szlovéniából is csatlakozik majd egy együttes.

Osszárium megnyitás, fúvósfesztivál, koronázási szertartás, valamint nemzetközi folklór is lesz a Királyi Napok szombati napján. A programokról bővebben itt olvashatsz.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek