Kuruc szabadsághősök hamvainak hazahozatala 1906-ban
Kuruc szabadsághősök hamvainak hazahozatala 1906-ban
Kuruc szabadsághősök hamvainak hazahozatala 1906-banMottó:
„Kergettem a labanc hordát,
Sirattam a szívem sorsát,
Mégsem fordult felém orcád,
Rossz csillagú Magyarország”
(Ady: Bujdosó kuruc rigmusa)
Az előzmények
A hamvak átadás-átvételéről hivatalos jegyzőkönyv is készült Orsován, a magyar határhoz legközelebb eső városban, melyet Wekerle Sándor miniszterelnök, Justh Gyula, a képviselőház elnöke és több miniszter írt alá. Hazakerültek II. Rákóczi Ferenc, Thököly Imre, Zrínyi Ilona, Rákóczi József, Bercsényi Miklós, Eszterházy Antal, Sibrik Miklós és Bercsényiné született Csáky Krisztina földi maradványai.
Meg kell jegyezni, hogy 1738. november tizedikei keltezésű levelében Mikes Kelemen ezt írja: „Rákóczi József testamentumában azt hagyta, hogy atyja mellé temessék, de nem hiszem, hogy megengedjék.” Mikes ezt a feltételezését arra alapozta, hogy ismerte a török portának a temetkezéssel kapcsolatos szabályát, amely úgy szólt, hogy mindenkit ott kell eltemetni, ahol meghalt. Ez különösen vonatkozott járvány idejére, ebben az időben pedig pestisjárvány volt. Mikes Kelemen 1739. június elsején Csernavodában kelt levelében a következőket írja: „Az elmúlt holnapnak 14-dik napján visszaérkezék ide a Porta parancsolatival a defterdár, és minthogy a Porta arra szabadságot nem adott, hogy a szegény fejedelem testit Konstancinápolyban vigyék, ezért tegnap estve egy görög templomban eltemetők.”
Azt, hogy Rákóczi József földi maradványa II. Rákóczi Ferenc és anyja, Zrínyi Ilona mellett volt elhelyezve az isztambuli Saint Benoît-templomban, és hogy valóban az ő hamvai hazaszállítása történt meg, azt csupán Thaly Kálmán állította határozottan. Elképzelhető, hogy az ifjú fejedelem hamvai Csernavodában vannak, ahol Mikes Kelemen szerint eltemették, mindenesetre Thaly álláspontja az elfogadott a mai napig.
A hamvak és a sírkövek hazaérkezését megelőzően sor került a Magyarországról küldött új síremlékek ünnepélyes átadására is. Az isztambuli Galata városrészben lévő Saint Benoît-templomban Rákóczi-emléktábla, Izmitben, Thököly sírja helyén, az örmény temetőben pedig egy impozáns márvány obeliszk került felavatásra.
Orsováról különvonat előbb Budapestre hozta a koporsóban elhelyezett hamvakat, ahol ünnepélyes külsőségek között emlékbeszédet mondott a főváros polgármestere, majd II. Rákóczi Ferenc és híveinek emlékére ünnepi istentisztelet volt a Szent István-bazilikában, Thököly Imrének emlékére pedig a Deák téri evangélikus templomban. Ezután II. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona Konstantinápolyból, valamint Bercsényi Miklós, Eszterházy Antal és Sibrik Miklós Rodostóból hazahozott földi maradványait és sírköveit átadták Kassa város hatóságának, Thököly Imre síremlékét és földi maradványait pedig Késmárkra vitték. A „hazaérkezett" személyek a tizenhetedik és a tizennyolcadik századi kurucmozgalom és szabadságharc vezető személyiségei voltak. Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc vezették a kuruc harcosokat a császári csapatok, a labancok ellen. A kuruc szó egyébként nagy valószínűséggel a török kurudzsi szóból ered, ami magyarul felkelőt jelent.
Két nagyhatalom ütközőzónája
A tizenhetedik századi magyarországi politikai alaphelyzet a két világhatalom, a Habsburg és az Oszmán Birodalom összecsapása nyomán az lett, hogy Magyarország ütközőzónává vált. Ezen szenvedésekkel, nyomorúsággal teli helyzet a magyarság számára bizonyos mozgásteret is engedett az önálló politika fenntartására. A török orientáció elsősorban az erdélyi állam külpolitikájában öltött testet, ami aztán a tizenhetedik század végén már a magyarországi társadalomban is befogadó talajra talált, s egymást követő hullámokban újabb és újabb mozgalmakat indított útjára, melynek része a kuruc kori szabadságküzdelem is.
Thököly és hívei álláspontjában olyasfajta feltételezés vált úrrá, hogy az Oszmán Birodalom perifériáján inkább fennmaradhat az ország önállósága, mint az abszolutizmusra törekvő Habsburgok jogara alatt, a birodalmi központtól mintegy karnyújtásnyi távolságra.
Fennmaradtak e korból a magyarok érzelmileg is átélt, törökbarátságra utaló dokumentumai is. Így többek között a Postulata Gentis Hungaricae címet viselő irat, amely tartalmazza azon feltételeket, melyek szerint Thököly a bécsi udvarral hajlandó békét kötni. Ennek egyik pontjában ez áll: „Mivel az Oszmán Porta e mozgalmak, s nevezetesen a mi száműzetésünk kezdetétől fogva pénzben megfizethetetlen, s mérhetetlen kegyelmességet mutatta hozzánk, s minket, számkivetett bujdosókat, akiknek még a fejünket sem volt hova nyugovóra hajtanunk, befogadott, saját kenyerével táplált, az éhezőket etette, a szomjuzókat itatta, területének felbecsülhetetlen kárával szabad kvártélyt adott, a haza és szabadságaink visszaszerzésére a segély biztos reményével tartott…, amely jótéteményért a hálátlanság szégyenét nem vehetjük magunkra.”
A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején az Oszmán-török Birodalom mint nyílt szövetséges nem jöhetett szóba. Részben azért, mert a fejedelem segítséget várt Nagy Péter orosz cártól, aki hadban állt a törökkel. Másrészt a Török Birodalom meggyengült katonai erejétől mit sem remélhetett. A törökkel való kapcsolatfelvételre később ugyan, de mégis sor került, mégpedig erdélyi fejedelemmé való beiktatása után, 1707-ben.
II. Rákóczi Ferenc a szabadságharc leverése után abban a meggyőződésben hagyta ott franciaországi emigrációját 1717-ben, hogy Törökországban egy magyar–spanyol–török szövetséget kovácsol össze, és ennek segítségével visszatér Magyarországra. Thököly a törökbe vetette minden reményét. Rákóczinak a török segítség volt az utolsó reménye. Rövid időn belül be kellett azonban látnia, hogy a Török Birodalom kül- és belpolitikai okok miatt nem harcképes. Ennek ellenére élete végéig azon munkálkodott, miképpen lehetne rávenni a török szultánt, hogy a császár ellen megindítsák a háborút.
Halála után fia, József került olyan helyzetbe, hogy a tervek szerint Temesvár felől egy sereg élén visszatérjen Magyarországra. Ebben őt 1738-ban útközben, Csernavodában bekövetkezett korai halála megakadályozta. Csodálkozunk-e, ha Bocskai és Bethlen örökösei a nemzeti és hitbéli szabadság védelmét a töröknél keresték? Ennek segítségével nem sikerült az akkori bécsi gyarmatosító politikának a nemzeti és lelkiismereti szabadságot teljesen megsemmisíteni.
A magyarkérdés francia államérdek
A törökkel való szövetséget az európai kultúra zászlóvivői, Németország, Anglia, Hollandia és a katolikus Franciaország nemcsak támogatták, de annak indítványozói és közvetítői is voltak. A francia külpolitika a tizenhetedik század második felében és a tizennyolcadik század elején kifejezetten kereste a kapcsolatokat a Habsburg-ellenes magyar erőkkel, és amennyiben a hadi, valamint gazdasági helyzete engedte, támogatta azokat. A tizenhetedik században több fejlett európai országhoz hasonlóan Franciaországban már kialakult a sajtó, és kibontakozott egy olyan politikai, történeti irodalom, amely a tájékoztatást és a közvélemény befolyásolását szolgálta. A magyar kérdés megítélésében a francia sajtó az államérdek alapján ítélt.
A tizenhetedik-tizennyolcadik századi magyar függetlenségi harcok legjelesebb francia publicistája Eustache Le Noble volt, aki egy személyben volt filozófus, történetíró és költő is. Le Noble tájékozott volt a magyar történelemről, de informálódott a francia udvar szándékairól is, ez magyarázza kurucbarátságát. A kuruckori szabadságharcok vezetőiről így ír a francia közvélemény számára: „Thököly felséges, mint egy király, büszke, de nem fennhéjázó, magas termetű, telt alakú és egyenes, a homloka nagy és emelt, szemei élénkek és áthatók, kicsik, és tele vannak tűzzel, a világ legszebb fogai az övék, arcszíne fehér és élénk, arca kerek és teljes teste robusztus, tagjai arányosak és csodálatos ügyességgel kezeli a fegyvereket. Bőkezű egészen a tékozlásig, nyílt és könnyű a megközelítés szempontjából, szelleme szolid és élénk, kifogyhatatlan gondolatokban, tántoríthatatlan a veszélyben, olyan bátor, hogy már-már vakmerő, állhatatosan tör a cél felé, amelyet kitűzött, de olyan gyors és termékeny azoknak az eszközöknek a megkeresésében, amelyekkel eredményt akar elérni, hogy gyakran határozatlanná válik elképzeléseinek gazdagsága miatt. Tökéletesen beszél több nyelvet, ékesszóló és meggyőző, de ugyanolyan rövid válaszaiban, mint amennyire türelmes mások meghallgatásában. Mindig első a támadásban és utolsó a visszavonulásban, fáradhatatlan munkás, a gyönyörök ellensége, érzéketlen más vonzalomra, mint a dicsőség és a nagyság szeretete, de talán túlságosan hajlik a bor élvezetére, amelyet szerencsétlensége elleni varázsszernek tart, és amely egy héten egyszer arra kényszeríti, hogy egy teljes napra eltűnjék. De csodálatos módon a visszavonultságnak ezen pillanataiban is a legnagyobb szellemi erőfeszítéssel foglalkozik vállalkozásaival, és ítélete sohasem olyan szolid, mint olyankor, amikor eltűnnek azok a ködök, amelyek hevítették.”
II. Rákóczi Ferenc fejedelmet így jellemzi: „Jól megtermett, magas és előnyös alakú, kerek és telt arcú, haja fekete és törökös bajuszt visel. Ez a fejedelem nagyon szellemes, elővigyázatos, nagylelkű és udvarias, ért a háborúhoz és még inkább a diplomáciához. Barátai és ellenségei iránti hite tántoríthatatlan, s ezek mind dicsérik jóságáért és szavának megtartásáért.”
Thököly és II. Rákóczi Ferenc kapcsolatát így értékeli: „Thököly, akit a karlováci béke óta eltemettek a feledésben, amely a halálhoz hasonlatos, mindig apjául szolgált és szolgál most is ennek a hercegnek, és átadta neki reménységét, tehetségét, óvatosságát, bátorságát és szeretetét hazája iránt.”
Vita a hamvak hazaszállításáról
A török orientációjú politika megítélése régi vita történetírásunkban, amit jól tükröz a Törökországba menekült kuruc emigráció hamvainak hazahozatalát megelőző parlamenti vita is. A török emigráció szabadsághőseinek emléke a tizennyolcadik század második felében halványulni látszott. Lukinich Imre egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja említi viszont, hogy az egyszerű emberek lelkületében a tizenkilencedik század negyvenes éveiben is élt Rákóczi emléke. Adatot közöl arról, hogy 1840-ben két debreceni legátustól azt kérdezte egy öreg, írástudatlan sárréti pásztor, hogy vajon mikor jön vissza Rákóczi. A kuruc szabadságharcosok földi maradványainak hazahozatala azonban nem volt könnyű feladat, mivel a Habsburg-ház különböző jogforrásokban gondoskodott távoltartásukról. Az 1699-es karlócai béke tizedik cikkelye Thököly Imréről és híveiről így intézkedett: „Miután ők a jövendőre az Ozmánok hatalmas császárjának egyéb jobbágyai közé fognak számítani, ne szabadjon nekik többé a török alattvalóságtól elállani.”
II. Rákóczi Ferenc és hívei száműzetéséről III. Károly 1715-ben adott ki rendelkezést az alábbiak szerint: „Rákóczit, Bercsényit, s mindazokat, akik a kitűzött határidőre nem jöttek haza, mint törvényes királyuk és hazájuk nyilvános ellenségeit és mint árulókat, s az igaz szabadság felforgatóit, összesen és egyenként törvényesen száműzte, elrendelte üldözésüket, illetve elfogatásukat, és elkobozta összes ingatlan és ingó javaikat.” Ez a törvénycikk még az emigránsokkal való érintkezést is eltiltotta.
Csak az 1860-as évektől kezdték hivatalos formában felvetni, és akkor is csak II. Rákóczi Ferenc fejedelemre vonatkozóan a hamvak hazahozatalát. Ebben elsősorban Thaly Kálmán történész, országgyűlési képviselő játszott főszerepet. Simonyi Ernő képviselő 1873-ban így érvelt a képviselőházban: „Most körülbelül II. Rákóczi Ferenc fejedelem 140 éve lesz, hogy meghalt, 140 éves halott pedig veszedelmes nem lehet.” Ettől kezdve aztán felélénkült a vita az országgyűlésben, hosszú és szenvedélyes felszólalások hangzottak el. Mígnem Ferenc József császár 1904. április tizennyolcadikán Tisza István miniszterelnökhöz írt leiratában elrendelte II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatalát. Tisza István 1904. július elsejei felterjesztésében számol be a császárnak a megtett intézkedésekről.
Érdekes megjegyezni, hogy eddig minden hivatalos fórumon csak és kizárólag II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazaszállításáról volt szó. Ebben a felterjesztésében Tisza István miniszterelnök felveti a császárnak, hogy hazaszállítandó lenne még a többi törökországi száműzetésben elhunyt kuruc szabadságharcos is. Ferenc József erre a levélre saját kezűleg az alábbiakat írta: „Ezen előterjesztés tartalmát jóváhagyólag tudomásul vevén, az abban kért felhatalmazást megadom.”
Innentől kezdve élénk levelezésbe kezd a kormány több tagja, egyházi főméltóságok, történészek. Megalakul az országos öttagú bizottság, melynek tagjai a helyszínre utaznak, elvégzik a sírok feltárását, beazonosítják az elhunytakat. A földi maradványokat koporsóba helyezik, és a Kelet nevű hajóval Konstantinápolyból Constanțába szállítják. Innen pedig különvonat díszesen berendezett kocsijába helyezve kerülnek hazaszállításra.
A képviselőház 1906. október hónapban törvénybe foglalta a hamvak hazahozatalát. A törvény indokolásában olvasható a következő: „A nemzet többszörösen megnyilvánult közóhajának tett eleget Fölséges Urunk, midőn a király és a nemzet közötti bizodalom újabb zálogául II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai hamvainak hazahozatalát elrendelni méltóztatott. Ennek a nemes lelkületből eredő fejedelmi elhatározásnak a folyománya, hogy a nemzeti hősök emlékének kegyes ünneplése alkalmából azok a megbélyegző törvényrendelkezések is eltörültessenek, amelyeket törvénykönyvünk, s jelesül az 1715. évi 49. törvénycikk 2-ik és 3-ik §-ai tartalmaznak.”
Végezetül szólni kell a II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékét haláláig őrző udvari kamarásról, Mikes Kelemenről is. Háromszék megye főispánja már 1904-ben szorgalmazta a hamvak felkutatását és Mikes szülőhelyén történő újratemetését. Mivel azonban Mikes hamvai számos társával együtt a régi rodostói temetők felszámolása óta közös sírveremben nyugodtak, esély sem lehetett a feltárásukra. A város terjeszkedése következtében az utolsó örmény és görög temetőt is megszüntették 1976-ban, melyben Mikes és a többi rodostói magyar bujdosó földi maradványai lehettek. A temetőt és környékét beépítették, azon jelenleg egy török gimnázium sportpályája található.
Török emlékezések
Szólni kell arról is, hogy a Törökországban emigrációba kényszerült kuruc szabadságharcosok emlékét a törökök azóta is ápolják. Rodostóban 1933. óta áll a Rákóczi-ház szépen berendezett múzeummal, a tengerparton, a Béke és szabadság parkban pedig II. Rákóczi Ferenc egész alakos bronzszobra került felállításra.
Thököly Imre fejedelem és felesége, Zrínyi Ilona utolsó lakhelye az İzmithez közeli Karatepe (ma Kartepe) község határában lévő Magyar-hegyen volt, melyet Zrínyi Ilona Virágok mezejének nevezett el. A hegyet a törökök azóta nevezik Magyar-hegynek, az alatta folyó patakot Magyar-pataknak. Mindketten itt haltak meg, Zrínyi Ilona 1703-ban, Thököly Imre 1705-ben.
Thököly Imrét és Zrínyi Ilonát a száműzetésbe is követték leghűségesebb híveik, a szabadságharc névtelen hősei. Számuk ezerkétszáz–ezernégyszáz főre tehető, akik az İzmit környékén lévő Karatepe, Bahçecik, Kazıklı İskele és Saraylı falvakban telepedtek le. Nagy részük itt is halt meg, de ma már sírjaik nem lelhetők fel. A Kossuth-emigráció tagjai még megtalálták az idetelepült magyarok nyomait. A karatepei festői hegyoldalon, a Virágok mezején állt egykori ház feltételezett helyszínén felmerült egy emlékkápolna megalkotása, melynek megvalósítására sikerült megnyerni Makovecz Imre építészt, aki meglepődött a felkérésen, majd hirtelen elővett egy albumot erdélyi temetőkben található sírkövek fotóival: „Ezekből a vésett sírkövekből kiolvasható az ott nyugvó emberek sorsa” – mondta, aztán arról beszélt, hogy milyen fontos az elhunytak emlékének ápolása. Egy hét elteltével az irodájában be is mutatta a már kész, a Virágok mezejéről készült fotóba is beillesztett rajzot, melybe az erdélyi sírkövekkel kapcsolatos gondolatait is beletervezte. Szóban csak annyit fűzött a tervhez: „A kupola alatt, egy asztal mellett úgy helyezném el Thököly és Zrínyi Ilona ülő szobrait, mintha vendégeket várnának.” A szobrok elkészítésére egyúttal felkérte Melocco Miklóst, aki a munkát elvállalta. A kápolna egyelőre nem valósult meg.
Az izmiti, azaz a hajdani nikomédiai örmény temetőben, Thököly Imre korábbi sírján 1907-ben felállított márvány obeliszk időközben megsemmisült, és mára a temetőt is felszámolták. Sikerült 2003-ban az obeliszk egy darabját megtalálnom az izmiti nemzetközi vásár területén régi görög és római szobrok, szarkofágok között. Kezdeményeztem a Török Köztársaság Nagykövetségén és a Magyar–Török Baráti Társaságnál az emlékmű megtalált darabjának – melyen a magyar és a Thököly-címer található – az eredeti sírhely közelében való felállítását. Az izmiti önkormányzat 2005-ben ezt az obeliszkdarabot nagy méretű fekete gránit alapra helyezte, ahol a kutatási eredmények szerint Thököly hamvai nyugodtak az exhumálásig, 1906-ig. Azt az utcát pedig, ahol az emlékművet felállították, Thököly Imre utcának nevezték el.
A törökök további emléket is állítottak Thököly Imrének, Zrínyi Ilonának és a velük tartó bujdosóknak. Erre a célra İzmitben 2008-ban emlékházat építettek a város tengerparti részén lévő ősparkban, melyet állandó kiállításként a magyar állam rendezett be. Kassán és Késmárkon a szlovák állam szintén megfelelő módon gondoskodik a kuruc szabadsághősök emlékének ápolásáról.
Magyarországon az elmúlt időben azonban többen megkérdőjelezik Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc történelmi nagyságát. Időnként elhangzanak Thököly Imréről olyan vélemények, hogy hazaáruló, II. Rákóczi Ferencről, hogy meggondolatlan politikus és rossz hadvezető volt. Megítélésem szerint a magyar szabadságért folytatott küzdelemben nagy áldozatot hozó, kiemelkedő személyiségek voltak. Legyünk büszkék a nemzetközileg is elismert hőseinkre, és ápoljuk emléküket! Nemzeti érzés nélkül nem állhat fenn nemzet, ezt az érzést erőssé és élővé csak a múlt emlékezete teszi!
Szerző: Gamauf András
