7 évnél régebbi cikk

Virslit tesztelt az FMC, és nem volt benne köszönet
Fehérvár Médiacentrum fotójaVirslit tesztelt az FMC, és nem volt benne köszönet

Lesújtó volt a véleménye a megfizethető árú, középkategóriás virslikről a Fehérvár Médiacentrum alkalmi zsűrijének. Munkatársaink a szilveszteri virslivásárláshoz szerettek volna segítséget nyújtani, a tesztelés során azonban inkább az derült ki, hogy mit ne vegyünk, semmint az, hogy mit lenne érdemes. De legalább azt nem kell kijelentenünk, hogy a kutyának sem kellett a virsli, a szerkesztőségünkbe látogató Fülöp ugyanis befalta az elé tett kóstolókat.

„Emberi fogyasztásra alkalmatlan.” Ez volt az a mondat, ami a legtöbbször elhangzott a Fehérvár Médiacentrum virslitesztje során. A zsűri nagyot csalódott a kóstolt virsliket illetően, még a legjobb is csupán azt a nem éppen hízelgő kritikát tudhatta magáénak, miszerint „elbűvölő volt az íztelensége”. Volt olyan darab, amit a zsűri halízűnek titulált, de akadt olyan is, ami küllemre ugyan csábító volt, ízre azonban az utolsók között végzett. A legrosszabb falatról hallgatólagos konszenzus született, amikor is az a zsűritagok többségénél nem a gyomorban, hanem a kukában kötött ki.

Sok jó szót tehát nem kaptak az általunk választott termékek, ami mindenképpen meglepő, hiszen megfizethető árú, középkategóriás, ismert márkájú virsliket teszteltünk. Az egyik hipermarket kínálatából választottunk hét különböző előrecsomagolt, kis kiszerelésű (négy-öt darabos) terméket, melyek fogyasztói ára 200-400 forint közé esett. A virsliket azután az ajánlott elkészítési javaslat szerint főztük (pontosabban melegítettük) négy percig. Az önként jelentkező zsűritagok kedvéért kenyérrel, némi ketchuppal és mustárral találtuk azokat, s mint utóbb kiderült, szükség is volt a szószokra, mivel azok legalább egy kis ízt adtak az egyébként „íztelenségükben elbűvölő” falatoknak.

Vörösmarti Erika és Fiers Gábor, az FMC alkalmi zsűrijének két tagja. Ekkor még nem tudták, mi vár rájuk

A négytagú zsűrinek 0-tól 5 pontig terjedő skálán kellett értékelnie a virsliket, miután azonban két márka 1, s másik kettő is csak 4 pontot kapott, úgy döntöttünk, hogy egészében értékeljük a választékot. Ezért sem hirdettünk győztest, hiszen a legjobb falat is csak annyira volt jó, hogy azt nem kellett konkrétan rossznak nevezni. Az egyetlen jó hír talán, hogy a szerkesztőségünkbe látogató Fülöp kutya mindegyik termék neki szánt falatját elfogyasztotta, úgyhogy legalább ezen a teszten nem buktak meg

Mindezeket figyelembe véve azt tudjuk tanácsolni kedves olvasóinknak, hogy ha jó virslit szeretnének enni szilveszterkor, akkor ne a 200-400 forintos árkategóriából, hanem az afölöttiből válogassanak. A siker persze még ekkor sem garantált, az esélyek viszont jelentősen javulnak.

A NÉBIH tesztje

A mi tesztünkkel párhuzamosan a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) is vizsgálta a virsliket. Az ő esetükben a laborvizsgálatokon minden termék megfelelt, bőven akadt viszont jelölési hiba, az érzékszervi vizsgálatokon pedig egy virslinél merült fel kifogás.

A NÉBIH munkatársai összesen huszonegy terméket vizsgáltak, azok fehérje-, víz-, zsír-, só- és nitrittartalmát is megmérték. Az eredmények alapján mikrobiológiai szempontból valamennyi minta megfelelt, illetve a minőségi vizsgálatok során sem merült fel kifogásolnivaló. A gluténérzékenyek számára pedig megnyugtató a hír, hogy a tesztelt gluténmentes virslik valóban gluténmentesek voltak.

Az FMC tesztje során talán csak Fülöp volt egyedül elégedett

Az érzékszervi bírálat során egy mintánál állapítottak meg kellemetlen szagot a szakemberek, ezért a gyártó ellen a NÉBIH eljárást is indított.

A kedveltségi vizsgálat során laikus és szakértő kóstolók pontozták – többek között – a virslik alakját, burkolatát, színét, illatát, ízét és állományát. Az ő véleményük szerint első helyen a Pick mangalicavirsli végzett, második lett az Aldi frankfurti virslije, míg harmadikként zárt az Aldi koktél frankfurti virslije.

Megjegyzendő, hogy az első két virsli fogyasztói ára 700-900 forint közé esik, míg a harmadiké 400 forint fölé, így ezek a márkák a mi tesztünkben nem szerepeltek.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek