7 évnél régebbi cikk

Tél Tábornok két vállra fektette a reggeli buszjáratot
Fehérvár Médiacentrum fotójaTél Tábornok két vállra fektette a reggeli buszjáratot

Feltehetően ez történt, amikor is nem érkezett meg a menetrendszerűen közlekedő 11-es busz reggel 7 óra után.

Gyanús volt, hogy a szokásosnál hatványozottan többen várnak a 7:45-kor induló buszra, amely egyébként a szokásos, pár perces késéssel érkezett meg. Gyanús volt aztán az is, hogy a várakozás közben többen hazaindultak. Mikor aztán az ott maradók egyre-másra telefonáltak, hogy még mindig a buszmegállóban várnak, a gyanú beigazolódott: a 7:15-ös buszjárat elesett. 

Ez alapesetben csak némi bosszúsággal járna, a -10 fok viszont már feszegeti az "alapeset" határait, és hát nem kellemes egy ilyen kimaradás akkor, amikor Tél Tábornok a nehéztüzérséget küldi az iskolába és munkába igyekvő ártatlanokra. Akik valahogy így várták a buszt:

Kerestem a KNYKK-t (leánykori nevén VOLÁN-t) is, hogy megtudjam, valóban a téli hideg fektette-e két vállra a reggeli járatot, választ azonban egyelőre még nem kaptam. De amint jön, frissítek. Akkor is, ha valamit én néztem be, és valójában csak fürge volt a járat, amely így többeket elkerült.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek