Orvosai szerint is a csipke tartja életben - Jakab Andrásné Margitka csipkeverő
Orvosai szerint is a csipke tartja életben - Jakab Andrásné Margitka csipkeverő
Orvosai szerint is a csipke tartja életben - Jakab Andrásné Margitka csipkeverő"Már a fehérneműimnek sincs hely a szekrényeimben, annyi könyvet gyűjtöttem össze a csipke készítésről" - jegyezte meg cinkos mosollyal Jakab Andrásné, amikor körbevezetett az otthonában. Minél többet beszélgettünk, annál inkább úgy éreztem: ha diplomát lehetne szerezni csipkeverésből, akkor ő biztosan summa cum laude végzett volna. Pedig már nyugdíj előtt állt, amikor elkezdett vele foglalkozni:
"Foglalkozásomra nézve munkaügyis voltam - meséli Margitka. - Szabadidőmben sokat kirándultam, gyalogtúráztam. Egy alkalommal egy szlovák kisvárosban járva tátott szájjal néztem, ahogy az asszonyok az utcán meg a főtéren verték a csipkét. Akkor kaptam kedvet, és hazatérve megtudtam, hogy Fehérváron már fél éve megy a tanfolyam. Mátrai Magdika népművelőtől kezdtem tanulni 1986-ban, az ő nevéhez kapcsolható, hogy az országban egyáltalán elindult az oktatás ezzel kapcsolatban."
Sváb csipke készül éppen (Fotó: Pápai Barna)
Margit nénit néhány évvel később már tanításra is felkérték: az Ybl Miklós Általános Iskolában három éven keresztül oktatta a hetedik-nyolcadik osztályosokat e nagy hagyományokkal rendelkező kézműves tevékenységre. "Ezt megelőzően két művelődési házban is tartottam már tanfolyamot, a Megyei Művelődési Központban, illetve a Szabadművelődés Házában. Akik akkor ott végeztek, megbeszéltük, hogy maradjunk együtt szakkör formájában. Ez működött is sokáig a Megyei Művelődési Központban. Most már sajnos nincs intézmény a hátunk mögött."
A gallérokat szívesen hordja is (Fotó: Pápai Barna)
Jómagam, aki legfeljebb kettő darab masszív kötőtűt csattogtatok amatőr módon, enyhén szólva is megrémültem a csipkeveréshez szükséges felszerelés látványától: komolyan attól tartottam, hogy a tucatnyi vékony szál már attól összegabalyodik, ha csak ránézek. Margit néni lelkesen magyarázta a részleteket: "A verőpárnára rögzítjük a műhelyrajzot, alá egy kemény papírt helyezünk. Ez a sok kis fapálcika pedig tulajdonképpen orsó. De olyan kedves kis munkaeszköz, hogy sokféleképpen becézzük: verőke, botocska, matyikó, tájegységenként is változik az elnevezése. (Ezekből tizenhatot(!) számoltam össze!) Mivel ezek az ide-oda rakosgatás közben összeverődnek, ezért nevezzük ezt a tevékenységet csipkeverésnek." Amikor arról faggattam, mennyire fárasztó is ez az aprólékos munka fizikailag, rögtön helyesbített: "Nem is kezem vagy a szemem fárad el igazán, hanem szellemileg megterhelő! Elsősorban agyi munka ez, minden pillanatban tudni kell, hol tartok. Nem hogy a perceket, de az órákat, napokat sem szabad számolni, ha elmélyülünk benne."
De most akkor ez tulajdonképpen cérna vagy fonal? - tettem fel a kérdést naivan a verőpárnára mutatva. "A fonal az, amikor egy elemi szálat megsodornak. Ha több fonalat összesodornak, az a cérna. Először lesz a C sodrat, mert ahogy sodorják, C betű alakú. Ha még hozzávesznek egy másikat, akkor S alakú, tehát ellenkező irányba is fordul. Nagyon lényeges, hogy milyen a sodrat, az mindent meghatároz. Én a vékony cérnával szeretek dolgozni. Ez itt százas magyar horgolócérna. Ez azt jelenti, hogy hat szálból van, abból egy a százas, vagyis 1 grammja száz méter hosszú." Na, én itt veszítettem el teljesen a fonalat...
Amúgy a dolog nagyjából így néz ki.
Margit néni munkái számos díjat nyertek már és külföldön is gyakran kiállításra kerülnek. Mint mondta, azt sem bánja, ha ilyenkor nincs kiírva a neve az alkotásai mellett. "Nem én vagyok a fontos, hanem a csipke! Nekem az a büszkeség, hogy külföldön is megcsodálják: ilyen a magyar csipke!" Pénzt sem fogadott el soha a munkáiért: "Akkor már nem kedvtelés lenne többé, csak robot" Márpedig a csipkekészítés öröme még az egészségi állapotára is jó hatással van.
Len cérnából készült kalap. A len színét a pamut szálaknál is előszeretettel utánozzák, hasonló színűre festve őket (Fotó: Pápai Barna)
Engem ez éltet, ez tartja frissen a gondolkodásomat! - mondta. -Van egy komoly betegségem, 1990-ben állapították meg. De már huszonöt éve tünetmentes, a kezelőorvosom szinte el sem akarja hinni. Úgy tartja: engem a csipke tart életben! Még orvosi konferencián is felhozták ezt példának! De igazából mindegy, hogy a csipke vagy más, valamivel foglalkozni kell, el kell terelni a figyelmet. Az élet szép, csak meg kell látni!"
