5 évnél régebbi cikk

Fehérvári programok a hétvégére: Advent, jótékonysági futás, Anna and the Barbies és Az ír
Fehérvár Médiacentrum fotójaFehérvári programok a hétvégére: Advent, jótékonysági futás, Anna and the Barbies és Az ír

Az előrejelzések szerint a napokban olyan hidegfront tör be hazánkba, amelynek köszönhetően megpillanthatjuk az idei első szállingózó hópelyheket. Mondjuk ez egyáltalán nem meglepő, ugyanis a hétvégén belépünk a már mindenki által nagyon várt decemberbe. Ennek fényében elkezdődik a Fehérvári Advent programsorozat is, amely során vasárnap már városunk első adventi gyertyája is lángra lobban majd. Ezen kívül többek között mozoghattok egy jót az adventi jótékonysági futáson , tombolhattok az Anna and the Barbies tizenöt év jubileumi koncertjén, ha pedig rendesen elfáradtatok, akkor lessétek meg Az ír című alkotást, amely garantáltan odaszegez a képernyő elé.

Karácsony: Fehérvári Advent 2019
Mikor?: November 29-től
Hol?: Belváros

Ismételten elérkezett a pillanat, amikor Székesfehérváron is megnyitja kapuit az adventi vásár, amely számos ünnepi program helyszínül szolgál. Az ilyenkor szokás kirakodóvásár és forralt borosok mellett természetesen lesz ünnepi fényfestés is, a város adventi koszorújának az első gyertyagyújtása pedig elindítja a várakozást, amely karácsony estéjén csúcsosodik ki. Persze nincs karácsony zene (és Kevin) nélkül, így többek között Vörös Janka és Fövenyi Máté, illetve a The Voice-ból ismerős Gájer Bálint is színpadra lép, nem beszélve a XXVII. Adventi Hangversenyről, amelyet Ruff Tamás őrnagy vezényel. A részletes programot itt találjátok.

Karácsony: Adventi fényvonat
Mikor?: November 30-december 22-ig
Hol?: Hiemer-ház

Abban szinte biztosak lehettek, hogy az idei karácsony egyik legnagyobb kedvence az ünneplőbe öltözött városnéző kisvonat lesz, amelyre felpattanva az adventi hétvégéken egy hangulatos városi körön vehettek részt (az út során megcsodálhatjátok a különleges városi fényeket a Várkörúton és a Zichy liget körül) ünnepi dallamokkal megfűszerezve. A látványos programra előzetes regisztráció és jegyvásárlás a Tourinform irodában a program napján délig lehetséges, ezt követően a fennmaradó szabad helyek függvényében válthatóak jegyek az indulás helyszínén.

Koncert: Anna and the Barbies
Mikor?: November 30., szombat 20:00
Hol?: Petőfi Kultúrtanszék

A Pásztor Anna és Pásztor Sámuel által vezetett Anna and the Barbies 2004-ben alakult, hogy aztán jól felkavarják a hazai zenei állóvizet. Extravagáns szerkóikkal és megőrülős csúszó-mászós bulijaikkal azoknak is felkeltették az érdeklődésüket, akiktől távol állt az alternatív rock. Merthogy főként rockban nyomulnak, de akadnak hip-hop és pop beütéses számaik is. Kétség sem fér hozzá, hogy az Anna and the Barbies manapság az egyik legfoglalkoztatottabb zenekar Magyarországon, amit Pásztor Anna idei Comet jelölése és szintén 2017-ben megjelent Útópia című albuma sem bizonyít jobban. Az Anna and the Barbies idén ünnepli fennállásának tizenötödik évfordulóját, így garantáltan elszabadul az őrület a pénteki bulin.

Buli: 25 éves a Zeneturmix 
Mikor?: November 30., szombat 21:00
Hol?: Ikon Club

Negyed évszázada, 1994 őszén kezdte meg működését a Vörösmarty és az egykori Fehérvár Rádió, így immár huszonöt éves múltra tekinthet vissza a székesfehérvári rádiózás két zászlóshajója. Ezzel viszonylag sokan képben vannak, viszont azzal, hogy van egy olyan könnyűzenei műsor, amely néhány hét híján egyidős a két rádióállomással, már kevesebben tudják: az első időkben még Kedvenceink voltak címmel futó - huszonnégy évig a Fehérvár Rádióban hallható - összeállítás máig megszólal vasárnap délutánonként Zeneturmix címmel, immár a Vörösmarty Rádió műsorán Kiss György szerkesztésében és műsorvezetésében. Hogy ne menjünk el a negyedszázados jubileum mellett, születésnapi bulival várják a hallgatókat, amely során Kiss György, Klamancsek Krisztián, Haluska Imre, Mátay Balázs, Schéda Zoli, Szigeti Tibor, és Bodonyi Dániel is tiszteletét teszi.

Sport: V. Adventi Jótékonysági Futás
Mikor?: December 1., vasárnap 11:00
Hol?: Várkörút

Már advent első vasárnapján a Szent Kristóf Házért, valamint a közösséget támogató Fehérvár Travel Alapítvány támogatásért futhatnak a mozogni vágyók, amely végeztével az elsőkként befutó lány és fiú jutalma az lesz, hogy segíthetnek felkapcsolni a polgármesternek a város karácsonyi fényeit. Az V. Adventi Jótékonysági Futásra már 9:45-től lehet regisztrálni a helyszínen, az egykörös gyerekfutam 11:00-kor, az ötkörös felnőtt futam pedig 11:20-kor rajtol majd el. A nevezési díj a tizennégy év alattiaknál minimum száz, míg a tizennégy év felettieknél ötszáz forint lesz. A résztvevők természetesen ezen kívül adományokkal is támogathatják a gyűjtést, amelyeket ezúttal is a helyszínen lehet befizetni. Az ünnepi műsor konferálója ismét Lengyel Zsófia paratriatlonista (vele készült interjúnkat itt olvashatjátok), Székesfehérvár Önkormányzatának esélyegyenlőségi referense lesz. Ha minden megvan, akkor hajrá, hajrá, és fussatok egy jót az karácsonyi hajtás előtt!

Mozi: Az ír
Mikor?: November 27-től
Hol?: Barátság Mozi, Az ír

Martin Scorsese, Robert De Niro, Al Pacino és Joe Pesci - igazi élő legendák, akiknek a nevük már egyenként is garanciát jelent az egyöntetű sikerre, hát ha még összeállnak egy közös produkcióra, amely lényegében összefoglalja életük teljes munkásságát. Az ír megfilmesítésének ötlete tíz évvel ezelőtt pattant ki De Niro fejéből, aki hatalmas potenciált látott az egykori rendőrnyomozó, Charles Brandt életrajzi könyvében. Igen ám, de Martin Scorsese-nek idő kellett, hogy összerakja a projektet, és persze olyan stúdióra is szükség volt, aki bevállalja a hatalmas költségeket. Az ír végül a Netflixnél kötött ki, amely médiaszolgáltató aztán szabad kezet adott a rendezőzseninek, aki a legjobb formáját hozva alkotta meg Frank Sheeran (Robert De Niro) véres történetét

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek