Edmund Kemper, a Diáklányok Gyilkosa
Edmund Kemper, a Diáklányok Gyilkosa
Edmund Kemper, a Diáklányok GyilkosaEdmund Kemper gyakorlatilag egyetlen gyermekkori szórakozása az állatkínzás volt. Macskákat földelt el élve, élő madarak szárnyát tépte ki, kutyakölyköket csonkított meg, s amikor egy kicsit felcseperedett, kishúgával játszott gázkamrásat és méreginjekciósat. Súlyosan alkoholista anyja sem volt az empatikus pedagógia úttörője, hiszen egyedüli fegyelmezési módszere az volt, hogy fiát napokra bezárta egy világítás nélküli pincébe, illetve folyamatosan gúnyolta testalkatáért és magasságáért (Edmund 14 éves korára elérte a 190 centit és a 80 kilót). Az sem használt a kamaszodó gyerek lelkivilágának, hogy naponta megkapta az anyjától: téged soha senki sem fog szeretni, egyszerűen alkalmatlan vagy arra, hogy érzelmileg bárki is kötődjön hozzád.
Ezek után talán nem is olyan meglepő, hogy Edmund elég korán a tettek mezejére lép. Még nem volt 16 éves, amikor a nyári szünidőben meglátogatta apai nagyszüleit és egy vadászpuskával előbb nagyanyját, majd nagyapját is agyonlőtte. Ezt követően felhívta a rendőrséget és fegyelmezetten megvárta, amíg a sheriff kiérkezett, megbilincselte és őrizetbe vette. A bíróság pszichiátert rendelt ki, aki megállapította, hogy az ifjú Kemper paranoid skizofréniában szenved. Erre, valamint fiatal korára tekintettel megúszta a Kaliforniában ilyen esetekben automatikusan kiszabandó méreginjekciót, s helyette egy bűnözők számára fenntartott elmegyógyintézetbe került.
Itt számtalan vizsgálatot végeztek rajta, s többek között megállapították, hogy paranoid skizofrénia ide, érzelmi sivárság oda, az ifjú gyilkos intelligencia-hányadosa megközelíti a zsenikre jellemző 145-öt. Valószínűleg ennek tudható be, hogy Edmund tökéletesen kiismerte az összes, vele foglalkozó pszichológust és pszichiátert, megtanulta manipulálni a teszteket, s rájött, hogy melyik kérdésre milyen válaszokat várnak el tőle. Ebben az is segítette, hogy szabadon tanulmányozhatta a börtönkórház könyvtárában fellelhető szakkönyveket. A mesterterv bevált, s mivel összességében is mintafegyencnek számított, öt év fogvatartás után pecsétes papírt kapott arról, hogy már nem jelent veszélyt a társadalomra, s szabadon távozhatott.
Visszaköltözött anyjához és megpróbált visszailleszkedni a normális életbe. Még rendőrnek is jelentkezett, de testméretei miatt (208 centijéhez ekkor már 135 kiló társult) felvételi kérelmét elutasították, hiszen nem tudta teljesíteni az erőnléti alkalmassági követelményeket. Magas IQ-ja ellenére kizárólag szakképesítést nem igénylő, de viszonylag jól fizető munkákat vállalt. 1972 elején elköltözött anyjától, megvette első gépkocsiját, s ekkor figyelt fel arra, hogy Kalifornia országútjain csak úgy hemzsegnek a fiatal, közép- és főiskolás lányok, akik egyedül vagy másodmagukkal rendszeresen autóstoppal utaznak. Az évek óta benne szunnyadó ragadozó ébredezni kezdett, s autója csomagtartójába bekészített mindent, amire egy vérszomjas sorozatgyilkosnak csak szüksége lehet: késeket, fűrészeket, köteleket, bilincseket, nylonzsákokat, nedvszívó takarókat.
Ha a nagyszülők lemészárlását nem számítjuk, első két gyilkosságát 1972 tavaszán követte el, amikor autójával felvett két, 18 éves, stoppoló diáklányt az egyik mellékúton. A lányok egy elbűvölő modorú, mosolygós, bizalomgerjesztő, szerény és tisztelettudó nagy mackót láttak benne, aki nem hogy nyomulna rájuk, hanem még a tekintetüket is kerülni látszik. Egészen addig, amíg egy félreeső, bokros részen meg nem állt azzal az ürüggyel, hogy van valami apró gond a kocsi motorjával. A lányoknak nem tűnt fel, hogy nem a motorháztetőt nyitotta fel, hanem a csomagtartót, ahonnan kivette a késeket és köteleket. A két áldozatnak matematikai esélye sem volt a menekülésre. Kemper először mindkettőjüket késsel sebesítette meg, majd az egyiket megbilincselte, aki végignézte, amint barátnőjét megfojtotta. Ezután a másik lány is hasonló sorsra jut. A két testet hazavitte, levetkőztette, számtalan fotót készített róluk, majd - roppant változatos módon - mindkettővel szexuálisan érintkezett. A testeket ezután feldarabolta, majd kocsival egy isten háta mögötti sziklaszorosba vitte. Hogy a testdarabokkal, különösen a két fejjel még mit művelt, azért se írom le. Higgyétek el: jobb ez így.
1972 őszén egy 15 éves dél-koreai vendégdiákot szemelt ki magának. Hogy a 41 kilós kislány milyen hatásfokkal küzdhetett az akkor már 142 kilós szörnyeteggel, mindenki fantáziájára bízom. Kemper forgatókönyve nem változott: megszurkálás, megfojtás, hazaszállítás, levetkőztetés, fotók, betegebbnél betegebb szexuális érintkezés, feldarabolás, testrészek becsomagolása, majd egy elhagyatott helyen történő kidobása, illetve elföldelése.
1973 januárjában és februárjában további három diáklány vált áldozatává (az egyedüli különbség az volt, hogy őket már lőfegyverrel gyilkolta meg), noha akkor már minden oktatási intézményben felhívták a tanulók figyelmét, hogy csak olyan autókat intsenek le, amelyeken valamelyik iskola vagy egyetem megkülönböztető emblémája látható. Mivel Kemper anyja a Santa Cruz-i egyetemen dolgozott adminisztratív munkakörben, Edmundnak nem okozott különösebb problémát beszerezni ilyen matricákat.
Egy 1981-es börtöninterjú Ed Kemperrel
Két hónap múlva - egy szóváltást követően - anyjával is végzett. Azon az áprilisi estén huszonöt év minden sérelme, visszafojtott feszültsége, frusztrációja kitört belőle, s miután egy ácskalapáccsal szilánkosra törte a nő fejét, a holttesttel olyanokat művelt, ami mellett a diáklányok testével folytatott machinációi egyszerűen eltörpültek. Talán a legkevésbé borzalmas tette az volt (és innen mindenki megpróbálhatja elképzelni, milyen volt a többi...), amikor anyja nyelvét és gégéjét kivágta, majd egy konyhai ételhulladék-őrlőbe téve megpróbálta ezeket ledarálni. És hogy anyja emlékébe még halála után is rúgjon egyet, ugyanazon a napon és hasonló körülmények közepette meggyilkolta anyja legjobb barátnőjét is.
Kemper lebukása nélkülöz minden nyomozói bravúrt és detektív-hőskölteményt: egyszerűen feladta magát a rendőrségen. Jellemző, hogy a zsaruk először azt hitték, telefonbetyárral van dolguk, s csak a második, sürgető telefonhívására reagáltak, amelyben már olyan részleteket is elárult a gyilkosságokról, amelyekről csak a valódi elkövetőnek lehetett tudomása. A tárgyaláson végig nagyon együttműködő volt, szinte már-már barátságos az eljáró rendőrökkel és ügyészekkel. A kirendelt pszichiáterek beszámíthatónak nyilvánították, s mivel időközben Kaliforniában felfüggesztették a halálos ítéletek kiszabását, Kemper nyolc életfogytiglant kapott, noha ő maga halálbüntetésért könyörgött. Jelenleg is a vacaville-i fegyházban őrzik, ahol - talán mondanom sem kell - mintafegyencként ismerik. Börtönszerte ismert arról, hogy hangoskönyveket készít a rabtársainak: fogvatartásának eddigi 45 éve alatt több száz könyvet olvasott fel hangszalagra, hogy azok is élvezhessék az írott betűt, akik nem tudnak olvasni.
Ed Kemper fontos szereplője volt a Mindhunter című 2017-es sorozatnak. A filmben őt alakító színész szinte tökéletesen alakítja a sorozatgyilkost. Ebben a videóban a kaliforniai óriást és a színész játékát hasonlítják össze:
Edmund Kemper az idén decemberben tölti be a 70-et, hat év múlva, 2024-ben kérheti feltételes szabadlábra helyezését.
ADATLAP
Név (gúnynév): Edmund Emil Kemper (A diáklány-mészáros)
Nemzetiség, állampolgárság: amerikai
Helyszín: Kalifornia, USA
Gyilkosságok dátumkerete: 1964 - 1973
Módszer: késelés, fojtogatás, agyonlövés
Bizonyított áldozatok száma: 10 halott
Áldozati kategória: diáklányok, családtagok
Ítélet: nyolcszoros életfogytiglan
