5 évnél régebbi cikk

A hős fehérvári kisfiú megmentette egy elgázolt kutya életét
Fehérvár Médiacentrum fotója
Pápai Barna
A hős fehérvári kisfiú megmentette egy elgázolt kutya életét

Egy 12 éves fiú szeme láttára gázoltak el egy kutyát Székesfehérváron néhány hete. Az autós megállás nélkül továbbhajtott a Pozsonyi úton, az állat valószínűleg csak Molnár Marcell higgadtságának köszönheti, hogy nem lett komolyabb baja.

Molnár Marcell csak a közeli pékségbe indult a suli után, de útközben egy szerencsétlen baleset szemtanúja lett. A 12 éves kisfiú alig lépett ki a fehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola kapuján, amikor néhány méter gyaloglás után végignézte, ahogy a Pozsonyi úton egy ismeretlen típusú SUV, vagyis utcai terepjáró elgázolt egy kutyát. Marcell nem sokat gondolkodott, azt tette, ami hirtelen eszébe jutott. Könnyen elképzelhető, hogy a fiú lélekjelenléte mentette csak meg a kutyus életét.

– Annyira megijedtem, hogy az autó rendszámát meg sem tudtam nézni – mondta Molnár Marcell. – Rögtön kimentem az útra, és behúztam a járdára, a kerítés tövébe a kutyát.

A baleset még október 25-én, dél körül történt. A sofőr valószínűleg vétlen volt, Marcell elmondása szerint a tacskószerű keverékkutya akkor kezdett átszaladni az úton, amikor nagyjából másfél méterre lehetett a fehér vagy ezüst színű SUV-tól. Az autó tulajdonosa a fiú szerint ennek ellenére nem fékezett, és félre sem állt, hanem egyszerűen továbbhajtott. Pedig a kisfiú biztos benne, hogy a sofőrnek érzékelnie kellett, hogy elgázolt valamit, hallania kellett a koppanást, ami olyan erejű volt, hogy lerepült az eb nyakörve.

A sebesült kutya nagyon nyüszített, megpróbált lábra állni, de sikertelenül. Mindkét mellső lába erősen vérzett, még az is lehet, hogy eltörtek a végtagjai. Ezután húzta be Marcell a járdára, majd szólt az iskola karbantartójának a történtekről.

A kutya tulajdonosa nemsokára előkerült, és kiderült, hogy csak a gyerekéért ment a suliba. Valószínűleg akkor szökhetett ki az eb a kapun, amikor elindult otthonról, és egészen az iskoláig követte a gazdit.

 – Nagyon érdekelne, hogy mi lett végül a kutyussal – folytatta a székesfehérvári kisfiú. – Azóta semmit nem tudok róla. Azt sem tudom, hogy mi a neve, vagy hogy hol lakik. Még az is elképzelhető, hogy a gazdájának fogalma sincs arról, hogy én segítettem rögtön a baleset után a kutyának, ezért nem keresett meg, miután elmúlt az első sokk.

A kisfiú azt mondja, ha bárki hasonló helyzetbe kerül, próbáljon meg higgadt maradni, mert a pániktól csak tovább romlik az egyébként sem egyszerű helyzet.

További jó tanácsokat az elgázolt állatokkal kapcsolatban ebben a cikkünkben írtunk: 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek