3 évnél régebbi cikk

Gyógyszerrel mérgezték a Fejér megyei idős házaspárt, a férfi bele is halt
Gyógyszerrel mérgezték a Fejér megyei idős házaspárt, a férfi bele is halt

A bizalmukba férkőztek, majd módszeresen elkezdték mérgezni a Fejér megyei idős házaspárt - az elkövető emberölésért felel majd.

A Fejér Megyei Főügyészség többszörösen minősülő emberölés bűntettének kísérlete miatt indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki - a már letartóztatásban lévő élettársával - többször nagy mennyiségű gyógyszert adott a dunaújvárosi idős házaspárnak azért, hogy halálukat okozza.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított élettársával a 85 éves sértett házaspár bizalmába férkőzött, bejáratos lett otthonukba, ahol élettársával közösen, rendszeresen nyugtató hatású gyógyszereket juttattak a sértettek szervezetébe azok tudta nélkül, részint szeszes italba keverve.

A gyógyszerek hatására a sértettek 2020. február 23-án magatehetetlen állapotba kerültek, őket kórházba szállították, azonban a férfi a kórházi kezelés ellenére elhunyt.

A bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és törvényi fenyegetettségére figyelemmel – amely tíztől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés – tartani lehet attól, hogy a gyanúsított megszökne, vagy elrejtőzne, továbbá fennáll a tanúk befolyásolásának, és a bűnismétlésnek a veszélye is.

Borítókép: pixabay.com
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek