Szeptember a fehérvári hazatérők hava volt 1946-ban
Szeptember a fehérvári hazatérők hava volt 1946-ban
Szeptember a fehérvári hazatérők hava volt 1946-banA II. világháború 1945-ös befejezése után évekig tartó bizonytalanság lett úrrá hazánk lakosain. Eltűnt családtagok százezreiről nem volt hír, élnek-e vagy már csupán a gyász marad utánuk. A bizonytalanság később fokozódott, hiszen a szovjet vezetés több százezer honfitársunkat küldte „háborús jóvátétel” címén messzi lágerekbe, elhitetve az emberekkel, hogy csupán rövid időre egy kis munkára, „málenkij robotra” hurcolják el őket.
A hazatérés nem volt egyszerű, sokszor az sem volt teljesen egyértelmű, milyen jogcímen és milyen besorolású táborba kerültek a hadifoglyok és elhurcoltak. Dr. Bognár Zalán, a Gulág- és Grupvikutatók Nemzetközi Társaságának alelnöke 2018-ban így foglalta össze és tisztázta a kulcsfontosságú fogalmakat:
GULAG – Orosz mozaikszó (Glavnoje Upravlenyije Lagerej), amelynek jelentése Lágerek Főigazgatósága. A szovjet hatalom által 1918-tól működő kényszermunkatáborok – amelyeket neveztek koncentrációs táboroknak, speciális táboroknak vagy leggyakrabban javító-munkatáboroknak – 1930-1960 között működött legfelsőbb vezetési szerve, amely 1934-1946 között az NKVD alá tartozott.
GUPVI – Orosz mozaikszó (Glavnoje Upravlenyije po gyelam Vojennoplennih i Internyirovannih), vagyis a Hadifogoly˗ és Internáltügyi Főigazgatóság nevének rövidítése. 1939-ben – Lengyelország Szovjetunió általi megtámadását követő második napján hozták létre UPV néven, majd 1940-től UPVI, és 1945 januárjától – amikor már milliós nagyságrendű volt foglyot őrizek e parancsnokság lágereiben – lett Főparancsnokság, azaz GUPVI. A Szovjetunióban létrehozott hadifogoly- és internálótáborok, illetve az internáltakból szervezett úgynevezett munkászászlóaljak felügyeletét ellátó legfelsőbb szerv, amely 1934-1946 között az NKVD alá tartozott.
Málenkij robot – A kifejezés eredete az orosz málenkaja rabota (маленькая работа), ami „kis munkát” jelent. A második világháború során Magyarország területére érkező szovjet fegyveres szervek – a Vörös Hadsereg és az NKVD – emberei többnyire ennek a kifejezésnek a sűrű használatával vagy csak néhány perces igazoltatás ígéretével, hazugságával hurcoltak el mintegy 300 ezer polgári lakost 13 évestől a 76 évesig több éves szovjetunióbeli kényszermunkára hadifogolyként és internáltként a GUPVI lágereibe.
Ezekkel a hazugságokkal csapták be az ártatlan civileket, hogy az esetleges tiltakozásoknak, ellenszegüléseknek, valamint a szökési kísérleteknek elejét vegyék. Ezért vált ez a két szó Magyarországon a köztudatban, majd ennek nyomán a történész szakmában is a polgári lakosság tömeges elhurcolásának és több éves szovjetunióbeli kényszermunkájának a kifejezésévé.
A téma hosszú-hosszú oldalakat érdemelne részletesebb kifejtés okán, mi azonban maradjunk a cikk apropójául szolgáló részleteknél. Az elhurcoltak borzalmas körülmények között éltek és dolgoztak a táborokban, rengeteg honfitársunk, köztük számos székesfehérvári hunyt el távol otthonától.
A városban egyébként két gyűjtőtábor is működött, a hadifoglyokat és a munkaszolgálatra beosztottakat innen indítottá a keleti táborok felé a Vörös Hadsereg. A Terror Háza kiadványa szerint a szerencsésebbek, a táborokat túlélő hazatérők első hulláma 1946-ban jutott vissza szülőföldjére. A hazatérő hadifoglyok és elhurcoltak Debrecenben fogadták, így a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár rengeteg olyan dokumentumot őriz, mely megörökítette a hazatérők nevét és lakhelyét. Így ír erről a levéltár oldala:
„A szovjet GULÁG/GUPVI táborokat megjárt hadifoglyok és polgári elhurcoltak nagy része a romániai Foksányon (románul Focșani) keresztül tért haza Magyarországra, a debreceni pályaudvarra. A városba való érkezésük után a Debreceni Fertőtlenítő Intézetbe vitték őket, ahol fertőtlenítésen és orvosi vizsgálaton estek át. A vizsgálat után kerültek a Debreceni Hadifogoly Átvevő Bizottság elé, ahol nyilvántartásba vették és kihallgatták őket, hadifogoly igazolványt kaptak, továbbá ingyenes utazási igazolvánnyal láttak el minden hazatértet.
Ezt követően némi készpénzt kaptak gyorssegély címén, lakóhelyükre történő hazautazásuk előtt. A vonat indulása előtt 2 órával hagyhatták el a tábort, amikor is csoportokban az állomásra kísérték őket, ahol a már korábban jelentett adatok alapján a kijelölt kocsikba vagy szerelvényekbe szállhattak be. Igyekeztek az ügyintézést úgy felgyorsítani, hogy Debrecenben 1-2 napnál többet ne kelljen eltölteniük, hogy minél hamarabb hazatérhessenek családtagjaikhoz.”
Az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára őrzi a hazatérők névsorát, az adatbázisban kereső is segíti az eligazodást. Ennek használatával megtalálhatóak azok az egykori székesfehérvári lakosok, akik hazatértek a Szovjetunió lágereiből.
Az első fehérvári hazatérő Boskovitz László munkaszolgálatos volt, aki 1946. augusztus 11-én érkezett meg Debrecenbe. Néhány nappal később fehérvári származású hadifoglyok is magyar földre léphettek, Ott István őrmester augusztus 14-én, Cseh Ferenc, Magyar Lajos és Hermann Jenő honvédek pedig augusztus 19-én érkeztek meg a cívis városba.
Az 1946-os év augusztusában összesen 20 székesfehérvári származású hadifoglyot és munkaszolgálatost regisztráltak Debrecenben, majd őket 1946. szeptemberében 22 fehérvári követte. Az adatbázis szerint 1948 végéig összesen 578 székesfehérvári lakhelyű fogoly térhetett haza Debrecenen keresztül, közülük utolsóként Herman József honvéd, Csényi Károly szakaszvezető, Dr. Pölöskey Károly őrmester, Csikós István őrvezető és a civilként elhurcolt Telkes Antal, ők mind 1948. december 29-én érkeztek meg Debrecenbe, majd térhettek haza Székesfehérvárra.
