Tudtad, hogy ipartörténeti emléket rejtenek az Alba Plaza falai?
Tudtad, hogy ipartörténeti emléket rejtenek az Alba Plaza falai?
Tudtad, hogy ipartörténeti emléket rejtenek az Alba Plaza falai?Székesfehérvár iparának hosszú éveken át volt meghatározó része a Felmayer Kékfestőüzem, mely 1841-ben nyitotta meg kapuit. Ahogy a Városi Levéltár és Kutatóintézet oldalán is olvasható: az alapító, Felmayer István Szegeden született, és vérében volt a szakma, hiszen édesapja Felmayer Antal, elismert szegedi szűr-szabó mester volt.
Tanulmányai után bátyja, ifjabb Felmayer Antal kékfestő üzemében dolgozott, majd 1845-ben végleg letelepedett Székesfehérváron, miután feleségül vette Mutz Juliannát, szeretett hitvesével végül hét gyermeket neveltek fel.
A mai Alba Plaza helyén, a Piac tér mellett, a Palotai út és a Mátyás király körút közötti területen lévő gyár eleinte mindössze egy alkalmazottal üzemelt, ám a tulajdonos szakértelmének és jó üzleti érzékének köszönhetően egyre nagyobb fejlődésnek indult.
1865-ben már gőzgépek dolgoztak a gyárban, ahol 1887-ben már kétszáz alkalmazott gyártotta a világ több országába is szállított kékfestői termékeket. 1890-től, id. Felmayer István halálától kezdve két fia, István és Károly vezette tovább a gyárat, ők bővítették kétemeletessé a lakóházukat, irodával, üzlettel és hajtogatóüzemmel.
Ezzel a század végére a gyártás már olyan méreteket öltött, hogy Kelet-Indiában földeket béreltek, és maguk termesztették az indigócserjét.
A fehérvári kékfestés fellegvára a későbbiekben is sikeres üzemnek számított, az évtizedek alatt több különböző néven készültek itt a minőségi termékek, emlékezhetünk rá Kolorit néven is, míg működését Pamuttextilművek, ismertebb néven Patex néven fejezte be 1997-ben.
A gyár bezárása után az épületek jelentős részét elbontották, és a helyükön épült meg az 1999-ben átadott Alba Plaza, melynek kivitelezésénél szerencsére nem felejtették el a dicső múltat: egy jelentős eredeti falrészlet meghagyásával, és az új épületbe építésével emlékeztek meg a székesfehérvári kékfestés dicső múltjáról.
A meghagyott falrészlet a Mátyás király körút felől látható, itt egy emléktábla is őrzi a Felmayer Kékfestőüzemben és jogutódjaiban dolgozó több ezer székesfehérvári szakember munkájának emlékét.



