175 éve fékezték meg a legpusztítóbb székesfehérvári tűzvészt
175 éve fékezték meg a legpusztítóbb székesfehérvári tűzvészt
175 éve fékezték meg a legpusztítóbb székesfehérvári tűzvészt1843. szeptember 5-ét írtak, amikor a rácvárosi iskola szomszédságában álló úrhidai molnár, Rajkó Dániel házánál fellobbant a tűz. Korabeli beszámolók szerint a lángok nagyon gyorsan terjedtek házról házra, és alig néhány perc leforgása alatt közel ötven épület égett. Nem ez volt az első tűzvész Székesfehérvár történetében, viszont ez lett a legpusztítóbb.
Az 1700-as évek közepétől a következő évszázad elejéig kis kihagyásokkal nagyjából 6-7 évente volt jelentősebb tűzeset a városban. A krónikák szerint sorrendben 1756-ban, 1773-ban, 1780-ban, 1786-ban, 1793-ban, 1800-ban, 1813-ban és 1824-ben borult lángokba Fehérvár egy része. Utóbbi esetben ugyancsak a Rácváros egy részét tizedelte meg a tűz május 25-én. Ahogy a Városi Levéltár és Kutatóintézet honlapján Csurgai Horváth József fogalmaz:
22 háztulajdonos és 17 lakó ment tönkre, a kár összege elérte a 11 597 forintot. A segélyezésben a város polgárai jártak elöl, 1477 forintot gyűjtöttek össze, de a Székesfehérváron vendégszereplő színtársulat is hozzájárult a kárt szenvedett polgárok megsegítéséhez.
Csak azért, hogy a nagyságrendeket el tudjuk helyezni: az Ártörténet.hu becslései szerint minden egyes 1824-es magyar forint mai árfolyamon számolva 3819 forintot ért. Vagyis a teljes kár 44,2 millió forint volt, amiből 5,6 milliót dobtak össze a város lakói.
De mindez semmi volt ahhoz képest, ami 19 évvel később következett.
Az 1843-as tűzvész gyakorlatilag letarolta a város déli részét. Akkoriban 1584 házat jegyeztek Fehérváron, ebből a hat napos pusztítás alatt 324, vagyis közel az egyötöde megsemmisült. A tűz fészke a már említett úrhidai molnár háza volt a Rácz utcában, ahonnan a Palotai út felé terjedt, elérte a Selyem és a Jancsár utcát, valamint több kisebb mellékutcát, lángba borította a Cserepes utcát és a Hal teret, majd megsemmisítette a Tóvárost.
Hiába kezdték meg szinte azonnal az oltást, a tűz olyan gyorsan terjedt, hogy a korabeli technikákkal esélyük sem volt a megfékezésére. A károkat csupán mérsékelni tudták, de így hat napba tellett, mire 1843. szeptember 11-én az utolsó lángcsóvát is eloltották.
A tűzvész áldozata lett Virág Pálné és kislánya. Életét vesztette a mentésben részt vevő Csurits Antal ferences rendi papnövendék, aki a Csapó utcai házakból mentette ki a gyermekeket. A tűzvészben haltak meg Szepelt Ignác inasai is: Nagy János és Német Antal kovácslegények. (...) A városban állomásozó katonák közül az oltásban résztvevő Bauer Imre és Tarnóczy József súlyos égési sérüléseket szenvedtek. (...) Az ekkor felvett „égettek pénztárának főkönyvében” 859 család segélyezésére találhatunk adatot - írja a levéltár honlapja.
A veszteségek enyhítésére rengeteg adomány érkezett, a városi tanács pedig az éhínség megakadályozására és az újjáépítés megkezdésére 40 000 forint (mai árfolyamon kb. 185,5 millió forint) kölcsön felvételéről határozott. Miután ezt az összeget az uralkodó elutasította, a pénzt végül Győr városától kapták meg Székesfehérvár vezetői, majd a pozsonyi takarékpénztártól még 30 000 forintot (mai árfolyamon kb. 139 millió forint) igényeltek, az országos gyűjtés során pedig további 26 500 forint (mai árfolyamon kb. 123 millió forint) gyűlt össze. Vagyis a kisebb adományokkal együtt nagyjából 100 000 forintból (mai árfolyamon kb. 464 millió forint) kezdték meg a város déli részének újjáépítését.
Akkoriban ez az összeg tetemesnek számított. A napszámosok 100-150 forintot, a kőművesek 160-300 forintot, az általános iskolai tanárok 300 forintot, a főispán (a mai megyei jogú város polgármesterének korabeli megfelelője) 800-1500, míg a nádor (a mai miniszterelnök megfelelője) 60 000 forintot keresett - évente. A számokat ebben az esetben már 4639-cel szorozzuk meg, így kapjuk meg azt az összeget, ami nagyjából a mai árfolyamot mutatja.
A tűzvész okai máig tisztázatlanok. Az biztos, hogy bizonyítékok voltak szándékos gyújtogatásra, de a tetten ért Mayer Borbálára nem tudták rábizonyítani, hogy ő lett volna a felelős a molnár házának felgyújtásáért is.
A nagy tűzvész után több tűzrendészeti statútumot hoztak. Megtiltották az új házak építésénél a tetők fazsindellyel és náddal történő fedését, a kazlak és egyéb éghető anyagok tárolását a lakások és házak közelében. A tűzvédelmi szabályokat a későbbiek során is megújították. 1847-ben a házak fedéséről hoztak újabb rendelkezést, ebben intézkedtek a fazsindelyes és a nádtetők betiltásáról is - olvasható a levéltár honlapján.
(Forrás: Városi Levéltár és Kutatóintézet; Ártörténet.hu)
