Miért nem tiszteled a gyermekedet?
Miért nem tiszteled a gyermekedet?
Miért nem tiszteled a gyermekedet?Nem arról van szó, hogy rohadt felháborító, amiért gondolkodás nélkül ereszted rá családokra az ilyen-olyan vírust, mert így neked kényelmesebb. Már rég nem erről van szó. Kétgyerekes anyukaként néhány turnust végigéltem az óvodában, vírusok jöttek és mentek, volt, amit én is elkaptam, volt, amikor "csak" a gyermekem betegedett le.
Szóval sokadszor élem át, látom "a nem beteg az én gyerekem, csak egy kicsit köhög/hány/megy a hasa/nem tud felkelni a padlóról, annyira lázas" szindrómát.
Nem leszek álszent, velem is előfordult olyan, amikor rezgett a léc, és éreztem én reggel, hogy nem kerek a történet, de a sejtésen és némi lehangoltságon kívül más jele nem volt annak, hogy a vírus már tombol a kicsi szervezetében. És elvittem az oviba. Aztán hoztam is haza napközben. Igen, kényelmesebb volt elmenni dolgozni, majd hazajönni, mint reggel betelefonálni és magyarázkodni: valószínűleg beteg lesz a gyerekem, nem megyek ma, holnap és holnapután. Vállalom, hogy kisebb ellenállás irányába indultam!
De az hogyan lehet, hogy a kicsi gyermekedet, a szemed fényét, a mindenedet, aki nem két napja, inkább két hete fuldokolva köhög, szívbaj nélkül bedobod a közösbe? Ilyenkor hol van a szemed fénye, kicsi angyala? Miért nem tiszteled legalább annyira, hogy adsz neki időt meggyógyulni? Tényleg összedől a világ néhány napnyi szabadságtól, és a főnök üvöltő vadállattá változik, mert észveszejtve hiányolja a dolgos kezedet?
Tudom, tudom, az orvos is azt mondta, hogy nincsen semmi baja, nyugodtan mehet közösségbe… Tényleg ezt mondta? Kíváncsi lennék én arra az orvosra, aki ezt a fuldokló köhögést hallva gyógyultnak nyilvánította a kicsit. Na, meg arra az orvosra is, aki a harminckilenc fokos lázzal küzdő gyereket közösségbe engedte. Már ha látta egyáltalán a beteget. Mert ilyen is elfordult már az évek alatt, meg olyan is, hogy kórház lett a nem betegségből.
És mit tehet ilyenkor az óvónő? Semmit. Nincs a kezében egyetlen lap sem, amit rápakolhat az aduászodra: De az orvos... Tudjuk, mert nem beteg a gyerek.
Akkor is legfeljebb nyel egy nagyot, amikor a pici babád kerekre nyílt szemmel közli: anyu azt mondta, ne áruljam el, hogy hánytam reggel.
Nyel egy nagyot, és ápolja, itatja, óvja a beteget, és közben bízik benne, hogy a te szemed fénye minél kevesebb másik óvódást fertőz meg, na, meg abban is, hogy ő maga sem robban le. Mert akkor nem marad senki, aki ápolná a kicsi angyalodat...
Úgyhogy könyörögve kérlek, gondold át még egyszer: biztosan, tényleg és igazán rendben van az a kisgyerek? Nem lenne jobb, ha néhány napot feküdhetne otthon, főznél neki teát, ahogy remélhetőleg a te anyukád is tette, amikor köhögtél, lázas voltál vagy hánytál? Kérlek, legalább tiszteld a saját gyermekedet, ha már a többi óvódást, a családjukat és az óvónőket nem tiszteled annyira, hogy nem ereszted rá a vírusokat!
Ez az írás nem valakinek szól. Ez az írás mindenkinek szól, aki már az első mondatnál felháborodott, és magára húzta az inget...
