4 évnél régebbi cikk

18 millió forintot sikkasztott egy fehérvári közös képviselő
18 millió forintot sikkasztott egy fehérvári közös képviselő

Az egyik ház bankszámláját 8 millióval, két másik társasházét további 6 és 4 millióval csapolta meg ugyanaz a közös képviselő Székesfehérváron.

A férfi önállóan rendelkezett a társasházak bankszámlája felett, írja a Fejér Megyei Főügyészség honlapja.

A vádlott az egyik társasház tudta és beleegyezése nélkül a rábízott bankszámláról 2014 és 2017 között jogtalanul eltulajdonított közel 8 millió forintot úgy, hogy a társasház bankszámlájáról más társasházak bankszámlájára utalt át összegeket.

Ezt később készpénzben felvette, illetve közvetlenül a társasház számlájáról vette fel a pénzt, vagy a saját nevén lévő bankszámlára utalta át a társasház vagyonát képező, rábízott összegeket.

Amikor a társasház közgyűlése nem fogadta el a vádlott által benyújtott 2016. évre vonatkozó beszámolót, a vádlott azért, hogy a sikkasztást leplezze, egy hamis, a pénzintézet nevében kiállított bankszámla kivonatot nyújtott át a számvizsgáló bizottságnak, amellyel a hamis okiratot felhasználta.

A vádlott hasonló módszerrel még két társasháztól sikkasztott 2014 és 2018 között mintegy 6 millió forintot, illetve 2009 és 2017 között mintegy 4 millió forintot.

Az ügyészség vádiratában a terhelttel szemben börtönbüntetés kiszabását, közügyektől, valamint a közös képviselői foglalkozástól való eltiltást indítványozott.

Borítókép: szekesfehervar.hu/Bácskai Gergely
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek