3 évnél régebbi cikk

Megindokolta Gárdony önkormányzata, hogy miért zárta el a szabadstrandot a Holdfény sétánynál
·HírekGárdony·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
turizmus.szekesfehervar.hu
Megindokolta Gárdony önkormányzata, hogy miért zárta el a szabadstrandot a Holdfény sétánynál
·HírekGárdony·Utolsó frissítés: undefined

A fürdőzők panaszai, biztonsága és felújítás - ez is Gárdony önkormányzatának indokai között van.

"Tájékoztatás a Holdfény sétány előtti partszakaszról" - áll Gárdony Város Önkormányzatának Facebook-posztjában, amelyet azt követően adott ki, hogy hatalmas felzúdulást okozott, hogy lezárták a sétány szabadstrandját, és a fürdőzők számára bírság kiszabását is kilátásba helyezték.

A teljes szöveget változtatás nélkül tesszük közzé az alábbiakban:

"Az állami beruházásban megvalósult évek óta tartó partfalfelújítás nemrég befejeződött, melynek nyomán városunkban és a többi Velencei-tavi településen is megújult tóparti környezetben fogadhatjuk az idelátogató vendégeket.

A projekt érintette Gárdonyban a Nautis Szálló és a Sirály Strand (volt Sport Beach) közötti területet is, amely a munkálatok nyomán szintén újjáépítésre került, az itt levő volt hajókikötő mólója gyönyörű fa borítást kapott. A munkálatokon túlmenően önkormányzatunk a padok lefestésével, a padok alatt térkő burkolat készítésével szintén hozzájárult a partszakasz rekonstrukciójához.

A mólón kialakítani tervezett kis színpad, valamint az itt található kerékpárút és gyalogos sétány, valamint játszótér együttese révén egy gyönyörű természeti környezet fog itt létrejönni, amely városuk egyik büszkesége és a tópart gyöngyszeme lehet.

A szóbanforgó partszakasz a felújítást megelőzően évek óta vonzó volt a fürdőzők körében, nyaranta hétvégenként nagyon sokan strandoltak itt, annak ellenére, hogy ez a terület soha nem volt kijelölt fürdőhely. Néhány évvel ezelőtt az önkormányzat felkérése alapján a népegészségügyi hatóság megvizsgálta a fürdőhely kijelölésének jogszabályban előírt feltételeit, amelyek azonban nem voltak biztosíthatóak a terület adottságai miatt. Ráadásul az itt keresztülhaladó kerékpárút folyamatosan balesetveszélyes helyzetet jelentett a strandolók, különösen a területet előszeretettel látogató kisgyermekes családok számára.

A strandolók körében gyakori volt az önkormányzat irányába is megnyilvánuló elégedetlenség, a szükséges feltételek hiánya, az éppen általuk felhalmozott szemét elhelyezési problémái miatt, ennek ellenére egy-egy meleg nyári hétvégén százak fordultak meg itt.

Az elmúlt nyáron is sok problémát okozott már az, hogy a partfal-felújítási munkát végző kivitelező cég által elhelyezett, vízbejutást gátló kordonokat az itt fürdőzni vágyók szétbontották, és folyamatosan bementek a vízbe.

Tekintettel arra, hogy a partfalfelújítás befejeződött és ez a terület nem kijelölt fürdőhely, az idegenforgalmi szezon közeledtével az önkormányzat részéről intézkedtünk arról, hogy a fenti Holdfény sétány előtti partszakaszon május utolsó hétvégéjére elhelyezésre kerüljenek a fürdési tilalomra vonatkozó figyelmeztető táblák.

A fürdési tilalom betartását a Polgármesteri Hivatal Közterület-felügyelete és a Gárdonyi Rendőrkapitányság folyamatosan ellenőrizni és szankcionálni fogja. A szezon folyamán rendszeresen fogunk ezen területre koncentrálva közös járőrszolgálatot tartani a két szervezet munkatársainak közreműködésével. 

A „tiltott fürdőzés” szabálysértési tényállásnak minősül, melynek elkövetése miatt 5.000,- Ft-tól – 50.000,- Ft-ig 6 hónapon belüli ismételt elkövetés esetén 70.000,- Ft-ig terjedő helyszíni bírság szabható ki. A helyszíni bírság megfizetésének elmulasztása esetén szabálysértési eljárás megindítására kerül sor.

Célunk természetesen nem a bírságolás, hanem az, hogy itt megszüntessük a fürdőzést, hiszen a vízpart ezen részének teljesen más a funkciója és a strandolás biztonságos körülményei sem biztosítottak.

Városunk lakosságát, a nyaralótulajdonosokat, valamint az ideérkező fürdőzőket természetesen továbbra is szeretettel várjuk a közeli Sirály Strandon, a térítésmentesen igénybe vehető Panoráma Partszakaszon, illetve Tini Strandon, továbbá a város egyéb strandjain.

Gárdony városában lakóhellyel és tartózkodási hellyel rendelkező személyek, valamint a strandkártyával rendelkező nyaralótulajdonosok, a Képviselő-testület rendeletében biztosított kedvezmények igénybevételével kereshetik fel a fizetős fürdőhelyeket. Strandjaink rendkívül kedvezményes bérlet megvásárlásának lehetőségével is várják a fürdőzőket.

Ezeken a fürdőhelyeken valamennyi feltétel biztosított Kedves Vendégeink számára a gondtalan fürdőzéshez és kikapcsolódáshoz."

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek