2 évnél régebbi cikk

Fehérvár Retro: így épültek a palotavárosi panelek
·Kult·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Kabáczy Szilárd
Fehérvár Retro: így épültek a palotavárosi panelek
·Kult·Utolsó frissítés: undefined

Épülő panelek, száradó lepedők és egy letűnt kor romjai - a '60-as, '70-es évekbeli, épületeiben és szellemiségében átalakuló Fehérvárt mutatja be Kabáczy Szilárd fotográfus képein keresztül a Szent István Király Múzeum június 12-én nyíló kiállítása.

A régi Palotaváros bontása

1975 körül, az egykori Palotaváros bontása komoly vitákat kavart. A megbeszélések, a fórumok és az újságcikkek egymást követték, míg végül a régészeti ásatások és a bontás után elindult az építkezés.

Demeter Zsófia Székesfehérvár Anno... 4 című könyvében úgy fogalmazott, hogy 1977-ben indították meg a kisajátítási eljárásokat. 1979-ben kezdték az akkor Lenin városrésznek nevezett negyed építését. Itt 490 ház bontása árán 6700 lakást építettek fel három ütemben.

 

 

 A kötetben szerepel, hogy a dolgozók a panelszerelés technológiáját Dunaújvárosban sajátították el, és részben a házgyári elemeket is onnan szállították. Fehérvárra ezen kivül Győrből és Veszprémből is szállítottak paneleket, ezért a lakások is viszonylag változatosak lettek. Érdekes, hogy a panelszerkezetes építést nyugati mintáról vették át a szocialista tömb országai. Így Magyarország is. Csak a keleti blokkban a sokkal több és kisebb lakást építettek ugyanarra a területre, mint Nyugaton. Hogy miért? Egyrészt a leendő vásárlóknak szerény anyagi lehetőségei voltak, másrészt a népes Ratkó-generáció és a háború miatt elpusztult épületek miatt rengeteg lakásra volt szükség.

Ezt az izgalmas időszakot is megörökítette Kabáczy Szilárd, a Fejér Megyei Hírlap fotósa. Az egyik képen még látszik valami a régi épületekből, a másikon meg már a lepedők száradnak az épülő lakótelepen.

Ki volt Kabáczy Szilárd?

Kabáczy Szilárd 1930-ban Vásárosnaményben született. A középiskolát a beregszászi gimnáziumban kezdte el 1940-ben. A második világháborút követően – jó rajzkészségének köszönhetően – a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban folytatta tanulmányait és 1945-ben a festő szakon érettségizett. A főiskolára származása miatt nem vették fel. Dekoratőrként dolgozott 1961-ig, amikor a Fejér Megyei Hírlaphoz került fotóriporternek. Rendszeresen vett részt országos és nemzetközi fotókiállításokon. Nyugdíjas korában visszatért régi szenvedélyéhez, a festészethez. A fotóművész 74 éves korában, 2004. május 10-én hunyt el Székesfehérváron.

Lágy papír, Zolikám!

Nagy Zoltán Péter, a Fejér Megyei Hírlap főszerkesztője személyesen is ismerte édesapja révén a fotóst.

"A régi Palotavárosban én is megpróbáltam lefényképezni egy lépcsőn ülő kisfiút. Előhívtam, kinagyítottam a képet. Megmutattam Szilárdnak, aki azt mondta, ez nagyon kemény. Nem látszódnak a fiú ingén a gyűrűdések, a részletek. Lágy papír, Zolikám! Ne szórakozzál a kemény papírral! Hazamentem. Vettem lágy papírt és kinagyítottam képet. Döbbenetes volt a különbség. Minden részlet előjött." - emlékezett vissza a főszerkesztő.

Lehrner Zsolt alpolgármesternek is voltak emlékei a régi Palotavárosról: vannak emlékképei a régi Tobak utcai Bableves csárdáról, de gyerekként sokkal jobban érdekelte a Piac téren lévő cukrászda és fagyizó. Az alpolgármester hozzátette, hogy legyen szó a korabeli lakótelepek sivárságáról, a gyárakban dolgozó munkásokról, Kabáczy a pillanat mestere volt. Ez a kiállítás pedig jó alkalom a fiatalabb generációk számára, hogy megismerkedjenek a '60-as, '70-es évekbeli retró hangulattal és az idősebbek pedig jó alkalom egy kis nosztalgiára.

Agócs Nándor, a Szent István Király Múzeum tudományos titkára arról is beszélt, hogy a művész alapvetően annak a korszaknak a szemtanúja és megörökítője volt, amelyben a város jelentősen átalakult, rohamosan fejlődött. Erre az időszakra teljesen eltűntek a háború utolsó hegei és romos épületei, helyükön panelrengetegek épültek. Ez a rohamléptékű változás tetten érhető a képeken is, amelyek nem puszta kordokumentumok, de megörökítik a soha vissza nem térő pillanatot. Éppen ennek köszönhetően azok is betekintést nyerhetnek ebbe korszakba, akik nem élték át.

A megnyitót követően Miszlai Zsolt kurátor, a Szent István Király Múzeum történész-főmuzeológusa vezetett bemutatót a résztvevőknek. A Fehérvár Retro kiállítás június 12-től 2021. október 15-ig látogatható az Országzászló téri múzeumépületben.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek