1 hónapnál régebbi cikk

Igazak: rendhagyó előadásra készülnek a fehérvári fiatalok október 23-án
·Kultszínház·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Lőrincz Miklós
Igazak: rendhagyó előadásra készülnek a fehérvári fiatalok október 23-án
·Kultszínház·Utolsó frissítés: undefined

A Városház téren felállított színpadon az Igazak című színjátékot láthatjátok zenével, tánccal és vizuális elemekkel kiegészítve. Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójára készült előadás szombaton tíz órakor kezdődik.

Pillantás a múltba

2015-ben néhány fehérvári fiatal vállalkozott arra, hogy az akkori és a mindenkori fiatalok szemszögéből mutasson fel '56-ból egy darab eleven múltat. Ők azok, akiket a János vitéz Pelikán Kamaraszínházban tartott bemutatója óta a fehérvári média csak úgy hívott: a Nyolcak. A Megyeháza dísztermében akkor bemutatott - rendhagyó - előadás „nagyot szólt”, és attól a naptól Székesfehérváron az ünnepi műsorokat más mederbe terelte.

„2015-ben egy állandó csapattal dolgoztam, akikkel megkaptuk a felkérést, hogy készítsünk egy előadást. A Megyeházán adtuk elő, és nagyon kedvező visszajelzéseket kaptunk, hiszen egészen másképp szólt a közönséghez, mint az addig megszokott ünnepségek. A Tiszta szívvel című, hat évvel ezelőtti előadás történetét vettük elő most újra” – mesélte Matuz János, a darab írója és rendezője.

A Nyolcak a színpadon

Matuz János az eredeti szövegkönyvet dolgozta át, írta újra azokra a lehetőségekre figyelemmel, amiket a belvárosban felállított színpad ad. Így született meg az Igazak című darab, amit nem egyetlen iskola színjátszói, hanem hat középiskolából kiválasztott nyolc tehetséges diák ad elő. Mondhatjuk úgy is, hogy a régi Nyolcak helyére új Nyolcak érkeztek.

A lényeg azonban változatlan: ma is egy elképzelt történetet mesélnek el, néhány fiatal néhány napját - történelmünk legszebb forradalmának idejéből.

Összművészet és alkotói csapat

Különleges előadásra számíthatunk, mert az Igazak alkotócsapata egészpályás letámadást tervez. A nyolc szereplő viszi ugyan a történetet, de számtalan kiegészítő elem kapott helyet. Ilyen például a háttérben lévő LED-fal, amelyen videóinstallációk futnak. Tehát mindig zajlik majd valami a háttérben, ami hol közvetlen, hol asszociatív összefüggésben lesz azzal, ami a színpadon történik. Matuz János a Kodolányi János Gimnázium drámatanárát, Bobory-Michna Boglárkát kérte fel a vizuális rendezésre.

Nem véletlenül, hiszen a tanárnő évek óta használ diákszínpadi előadásaiban korszerű vizuális elemeket: „Gimnáziumi magyartanár vagyok, és meglehetősen szokatlan, hogy ezt egy vizuális rendezői titulussal kapcsoljuk össze. Nagyon szeretek egy meglévő történethez, zenéhez képeket is társítani. Ahhoz pedig, hogy ezek a képek valóban láthatók legyenek, én önmagamban kevés vagyok” – vallja a darab vizuális rendezője.

Az elképzelés tehát Boglárkáé, a technikai megvalósítás azonban kollégája, Szöllősi Dániel nevéhez fűződik: „Azt a feladatot kaptuk, hogy a színdarab hátteréül szolgáló LED-falra készítsünk egy háttérvetítést, ami kiegészíti, támogatja azt a történetet, ami a színpadon látható. A munka rendszerint úgy zajlik, hogy Boginak megvan az elképzelése, én pedig a technikai megvalósítás lehetőségeit mutatom meg. Nem mondanám, hogy ez a szakmám, inkább autodidakta módon fejlődöm benne. Ő megmondja reggel, hogy mit szeretne, én meg estére megtanulom azt elkészíteni” – magyarázta Dániel.

Fehér László festményeit vették alapul, azokból kreáltak mozgóképeket. Grafikai elemekkel, feliratokkal látták el, így készült el az a háttéranimáció, amely az előadás szerves részét képezi.

„Az előadás együtt van a vállunkon”

„Újra sikerül egy ügy égisze alatt megmutatni, helyzetben hozni tehetséges embereket, akik messze túllépnek azokon a kereteken, amelyeket a napi rutin számukra lehetővé tesz. Boldog vagyok, hogy ez az előadás együtt van a vállunkon, és ez a teher egyaránt nyomja és emeli valamennyiünket. Bogiék vizuális technikával végzett munkája egyenrangú azzal a szöveggel, amit én már hét éve hordozok magamban” – összegezte Matuz János.

Az alkotók sora itt nem ér véget, hiszen élő zene is lesz: a darab egyik szereplője, Helmrich Márton kiválóan fuvolázik, így az ő játéka is az előadás részévé válik. Rovó Tamás pedig hozza a Megadance társulatot, így komoly koreográfiája is van az előadásnak: „Tamás alkotói szempontból nagyon jó passzban van, hiszen a Fame musical nagy sikerét éppen most heveri ki” – mondta Matuz János.

A szereplők közül Csengey Márton neve ismerősen csenghet, hiszen őt már több fehérvári produkcióban is láthattuk. Végzősként is elvállalta a szerepet, pedig Matuz Jánossal jelenleg több projektben is együtt dolgozik.

A zenei koncepcióért idén is Cserta Balázs felel. „Ő ennek a városnak az egyik nagy titka!” – hívta fel a figyelmet Matuz János, majd hozzátette: „Az a nemzetközi szintű tudás, amit Balázs magában hordoz, kivételes! Szerencsésnek érzem magam, hogy már ötödik éve együtt dolgozunk. Nehezen tudom elképzelni, hogy az én történetmesélési szándékom mögött a háttérben ne ő álljon.”

A befektetett munka nem vész el, hiszen amellett, hogy október 23-án, szombaton 10 órakor az Igazak című előadást személyesen is megtekinthetitek a Városház téren, a Fehérvár Televízió élőben közvetíti, sőt rögzíti is a darabot, így aki lemarad róla vagy szeretné újra megnézni, megteheti azt a Fehérvár Televízió műsorában, de a tévé YouTube-csatornáján is.

Szereplők:

  • Mesélő: Csengey Márton
  • Márkus Flóra: Farkas Eszter
  • Gruber Irma: Török Laura
  • Körmendi Pista: Vágó Bendegúz
  • Domonkos Feri: Helmrich Márton
  • Papp Norbi: Somos Gergő
  • Komlódi Szabi: Bíró Mózes
  • Detre Pali: Németh Dávid
  • Közreműködnek a Megadance Székesfehérvári Táncszínház Egyesület táncosai
  • Videóinstalláció: Szöllősi Dániel
  • Vizuális rendező: Bobory-Michna Boglárka
  • Produkciós vezető: Harcos Edina
  • Zenei vezető: Cserta Balázs
  • Koreográfus: Rovó Tamás
  • Írta és rendezte: Matuz János

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek