2 évnél régebbi cikk

Részlegesen feloldották a látogatási tilalmat a Fejér megyei kórházban
·Hírekkórház·Utolsó frissítés: undefined
Részlegesen feloldották a látogatási tilalmat a Fejér megyei kórházban
·Hírekkórház·Utolsó frissítés: undefined

Három osztályra továbbra sem mehetnek látogatók, és a látogatási rend is kötött.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ március 03-ával visszavonta a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi intézményekre még 2021. november 01-én kiadott látogatási tilalmat.  

Ennek értelmében a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fekvőbeteg-ellátást nyújtó osztályain is részlegesen feloldották a látogatási tilalmat, ám ez alól kivételt képeznek a koronavírussal (COVID-19) fertőzött betegek ellátását végző osztályok (Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály (KAIBO), Infektológia osztály és Szeptikus részleg) – áll a kórház közleményében

A közleményben azt is kiemelik, hogy tekintettel a Kórház területén folyó – jelentős korlátozással járó – építési munkálatokra, a látogatók be- és kilépésére kizárólag a Seregélyesi út 3. szám alatti Főportán, emellett 2022. március 07. napjától a Hunyadi utca felőli (a mentőfeljáró alatti) ún. Gombaportán is lehetőség lesz, de csak és kizárólag látogatási időben.

Látogatás rendje a Fejér megyei kórházban

Fejér Megyei Szent György Kórház

A látogatására az alábbi rend szerint és feltételek mellett van lehetőség:

Látogatási idő:

  • Munkanapokon: 15:00 – 18:00 óra között,
  • Pihenő-, munkaszüneti és ünnepnapokon: 14:00 – 17:00 óra között.

Látogatási feltételek:

  • Egy beteghez naponta legfeljebb 2 (kettő) látogatható mehet, személyenként maximum 30 (harminc) perc, vagy 1 (egy) látogató maximum 60 (hatvan) perces időtartamra.
  • A látogatás feltétele, hogy a látogató védettségi igazolvánnyal vagy védettségi igazolvány hiányában a látogatást megelőző legfeljebb 48 órán belül elvégzett, negatív eredményű, SARS-CoV-2 gyorsteszttel rendelkezzen, melyet a belépéskor köteles bemutatni. A szabály alól az 5 (öt) év alatti gyermekek mentesülnek, akik esetében nem szükséges sem védettségi igazolvány, sem gyorsteszt bemutatása.
  • A COVID-19 fertőzés miatt kezelt betegek – az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 11. § (3)-(6) bekezdéseiben a kapcsolattartás jogára vonatkozóan meghatározott esetek kivételével – nem látogathatók.
  • A Kórház területére történő belépéstől kezdve, a tartózkodás és a látogatás teljes időtartama alatt kötelező a szájat és az orrot eltakaró maszk használata.
  • A betegek és a hozzátartozók a fertőzések terjedésének megakadályozása érdekében hozott intézkedések betartásában és végrehajtásában kötelesek együttműködni. 
  • Ha a beteg állapota és a Kórház adottságai megengedik, az időjárás függvényében a látogatás lehetőség szerint szabadtéren történjen. Ebben az esetben nincs korlátozva a látogatók száma.

A koronavírussal (COVID-19) fertőzött betegek ellátását végző osztályokon (Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály (KAIBO), Infektológia osztály és Szeptikus részleg) bennfekvő betegek esetében a látogatási tilalom továbbra is hatályban marad. Ezeken az osztályokon fekvő betegek részére továbbra is biztosított a csomag leadás lehetősége.

A csomagleadásra vonatkozóan szabályok az alábbiak: 

Átvételi pont: Seregélyesi út 3. szám alatt található Főporta. 

Átvételi ideje: kizárólag munkanapokon 8-14 óra között (pihenő-, munkaszüneti és ünnepnapokon csomag átvételére nincs lehetőség)

Átvételi előírás: A beteg részére hozott csomagra az alábbi adatokat (nyomtatott betűvel, olvashatóan) szükséges feltűntetni: beteg neve, TAJ száma, osztály megnevezése és a hozzátartozó neve és telefonszáma. A beteg részére egyszerre maximum (1) egy darab csomag leadására van lehetőség, amelynek súlya nem haladhatja meg a 4 (négy) kg súlyt. Romlandó élelmiszert a csomagban elhelyezni szigorúan TILOS. 

A beteg részéről hazaküldendő csomagot az átvételi ponton tudják a hozzátartozók átvenni, azt a Kórház legfeljebb három napig őrzi. 

A csomag elvesztéséért, illetve az abban elhelyezett értékekért a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház nem vállal felelősséget.

Borítókép: Pápai Barna
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek