Rápolti Gyula - díszpolgár, a gabonazsákos lépcsőzéstől Mexikóig
Rápolti Gyula - díszpolgár, a gabonazsákos lépcsőzéstől Mexikóig
Rápolti Gyula - díszpolgár, a gabonazsákos lépcsőzéstől MexikóigA nyolcvanas évektől a rendszerváltás utáni esztendőkig páratlan eredménysort tudtál felmutatni, voltál négyszeres távú világbajnok, tízszeres távú vb-3., futottál sivatagban, hegyen-völgyön, mindenféle időjárási körülmények között, nem véletlenül lettél 1993-ban (vár)megyei díszpolgár. Mikor és hogyan kezdődött ez a nem mindennapi kapcsolatod az extrém sportteljesítményekkel?
- A gabonaipari vállalatnál dolgoztam, ott szaladgáltam a lépcsőn le-fel emeleteket hátamon a gabonás zsákokkal.
Egyszer bejött hozzám egy barátom, akinek megtetszett a Favorit biciklije. Ezt én kölcsönkértem, s lendületből kitekertem vele Komárnóba, Komárom szlovák oldalára meginni két sört.
Mire visszaértem, úgy megégtem, úgy nézett ki a hátsó felem, mint a tatár beefsteak, tulajdonképpen ezekkel alapoztam meg a pályafutásomat a 80-as évek elején. Először Veszprémben indultam egy triatlon versenyen, ahol a futás és a bringa rendben volt, ezekkel jól álltam, de úszni is kellett, a problémák itt kezdődtek. Ha jól emlékszem 1000 méter volt a táv, amit én a felkészültekkel ellentétben nem gyorson, hanem mellen teljesítettem. Aztán elmentem Miskolcra egy másik versenyre, már felkészültebben, a Bólyai Triatlonra, ott már második lettem. Ez rövid táv, olimpiai táv volt, majd ezt követően hívott meg a Hawaii Ironman főszervezője a világ egyik leghíresebb és legnehezebb versenyére, ahol 3800 m úszást kellett teljesíteni, megspékelve 180 km kerékpározással és egy maratoni futótávval. Ennek a sikeres teljesítése után Ausztriába is kaptunk meghívást a Mészáros Jancsival közösen, ahol a verseny előtt méregettek minket az ellenfelek és kérdezték néhányan, hogy hol a "vizes" ruhánk? Ezek úgy néztek ki mint a Mátyás király serege én meg ott álltam a kis "fecskében". Bementünk a vízbe, előtte magamra kentem két tubus Bayolint, úgy néztem ki, mint egy rák, de a fájdalom hamar elmúlott, mivel 11 fokos volt a Fertő tó vize. Közben
mutatták, hogy ott van egy hajó a távolban, addig kell elúszni, erre én megkérdeztem, hogy fognak onnan kihozni minket, ha leúsztuk? Kihozni? Kérdeztek vissza. Visszafelé is úszni kell! Na, akkor keseredtem el először életemben, de nagyon.
Végül negatív pályacsúccsal vergődtünk be a Jancsival a célba, majd rögtön betettek egy kádba mert nem volt pulzusom. Ezzel sikerült jól regenerálódni, mivel végül első lettem a korosztályomban. Később meghívást kaptunk Hollandiába a dupla Ironman távú viadalra, amit végül kalandos körülmények között, doppingvizsgálattal együtt is megnyertem. Ezért kaptam a helyi pénznemben, Guldenben számolt díjam mellé két repülőjegyet Amerikába. Jött aztán a négyszeres táv teljesítése, amiben a Mészáros János időben megelőzött, de amikor hallottam, hogy 90 óra alatt csinálta meg, mondtam azonnal, hogy az nem is sportoló, aki ezt 60 órán belül nem abszolválja! 54 órával, világcsúccsal nyertem meg a táv fő versenyét.
Akkor sokan azt mondták, hogy nem is lehet ilyen időt futni, ez nem normális, de én jeleztem, hogy majd jövőre még jobb lesz ez az eredmény. Az is lett, vagy 2 órával döntöttem meg a rekordomat, másodszor is megnyerve a viadalt. Akkor itt volt és megtekintette a versenyt egy mexikói szenátor, Silvia Andoné, aki meginvitál a tízszeres vb-re! Azt mondta, ha megnyerem, szobrot állíttat a tiszteletemre. Végül csak harmadik lettem, de ha nem megyek el borotválkozni a végén az eredményhirdetésre, miközben a tükör előtt gyakoroltam a "sport az életem" mondatot spanyolul (Deportivo som mi vida), akkor második vagyok, ám közben megelőzött egy német gyerek, de ha már nem nyerhettem, már szinte mindegy volt nekem, hogy második vagy harmadik vagyok. Jött még lendületből aztán a marokkói sivatagi túlélési futóverseny, 420 km-es táv. Ide a frissen vásárolt kis Honda Accordommal mentem, ötezer kilométert vezetve és mindenki le volt döbbenve, amikor kiderült, hogy én nem repülővel érkeztem, mint minden normális ember, hanem autóval. Adtak három nap gondolkodási időt is, hátha meggondolom magam, de nem, belevágtam. Előtte
azt is közölték, hogy még indulás előtt meg kell vennem a saját koporsómat, amiben hazaviszik a holttestemet, ha netán kihullanék a kőkemény verseny során, ami korábban bizony előfordult több esetben is már. Még jó, hogy az árban a hazaszállítás díja is benne volt...
A Bécs-Budapest távot ötször futottam le verseny formájában, az Athén-Spártát pedig kétszer teljesítettem. Az volt a világ "legszebb" versenye, 253 km futás, 83 frissítő állomással. Szakaszonként 45 fokos volt a forróság, így a fejemet védő sivatagi fátylas sapka simán csontig száradt két frissítő állomás között, majd jött Korintosznál a vízválasztó, amikor általában a fele mezőny kiesik, így történt akkor is, majd aztán jó 150 km-nél jön a brutális emelkedőjével az az 1570 méter magas hegy, ahova fel kell mászni, majd lejönni, az volt a leghosszabb, legnehezebb rész, aki eddig eljut egyben, onnan már jórészt be is ér Spártába, ami egy Sárbogárd nagyságú település, ahol már gyerek jöttek, simogattak, integettek, nagy élmény volt, s akkor meg kellett csókolni a Leonidas király bal lábát (szoborról van szó), amit én előtte már rengeteget gyakoroltam az athéni piacon vásárolt kis Leonidas-szobrocskán.
Mi volt a te inspirációd? Miért döntöttél úgy, hogy olyan dolgokat csinálsz, olyan határokat feszegetsz a sport által, amelyek átlagos embernek eszébe sem jutnak?
- Nem dacból vagy ilyesmi, mert pl. amikor katona voltam, kihúzattam inkább két fogamat, hogy ne kelljen futni, de aztán mégis ott lettem igazán jó futó, mert amikor egyszer a katonatiszt apám bejött hozzánk a laktanyába és kiderült, hogy én a fia vagyok, utána folyamatosan szívattak, pedig igyekeztem titkolni a dolgot.
Egy feljebbvaló kiváltképp rám szállt, azt mondta, hogy addig fogok futni, amíg nem kérek tőle bocsánatot. Erre én letegeztem és mondtam, hogy "nem ismersz te engem". Arra emlékszem, hogy kb. 10 órát futottam hátizsákkal a legnagyobb melegben, hogy aztán kedves női szavakra térjek magamhoz, csupa fehér falak között, mint kiderült, a debreceni kórházban...
De ez csak jobban összehozott a futással, így indultam versenyen a János-hegyen Budapesten, majd a Petőfi laktanyában, aztán Taszáron is futottam, hadsereg bajnok is voltam, majd ellaposodott a futási tevékenység, úgy gondoltam jobb a foci, alapítottam is három focicsapatot, de a meccseknek mindig csúnya ivászat lett a vége, mígnem egy barátom szólt, hogy lesz a Velencei-tó körül is verseny, amiről én el sem tudtam képzelni, hogy létezhet, hogy annyit le lehet futni, de aztán 3. lettem. Jött ezt követően az első maraton, majd utána rögtön egy 200 km-es táv, hogy aztán megérkezzek a triatlonhoz is. Rengeteg versenyen indultam, de a fő profil maradt a futás, mert tényleg gyenge úszó voltam. jobb volt nekem, ha futok.
Ha már említetted, horgonyozzunk le picit a Velencei-tónál, ahol komoly médiaháttérrel, így aztán fokozott érdeklődés mellett rendezték meg az első, aztán utána a többi négyszeres távú versenyt. Milyen emlékeid vannak ezek kapcsán?
- Emlékezetes momentum volt a közelgő vihar, a fehérvári városi tv is azt mutatta, hogy a szél vitte a kukákat, ami engem olyan nagyon nem érdekelt, sőt. Az asztalos Sanyi barátom szólt, hogy most kell mennünk, mert déli szél van, ami nekem kedvez. Dinnyés-Pákozd összekötőúton olyan orkánerejű szél volt, hogy forgott a lábam, amit el sem hittek sokan. Aztán 16,2 km-t úsztunk a tóban, majd 25 kört kellett biciklizni a tó körül, aztán még ötször körbe kellett futni is, úgy, hogy az utolsó körben egészen Fehérvár központjáig, az Országalmához kellett futni, ott volt a cél. Ott jött a meglepi nekem, mert
a befutó utána a gabonaipari nagyfőnököm jött üdvözölni, meg is akart puszilni. Itt tudni kell, hogy korábban kértem már tőle támogatást, de nem adott, nem érdekelte az egész, aztán amikor jött a siker, rögtön ott állt és puszilgatni akart.
Na, ez jellemző volt. De aztán megbocsátottam, mert nemes lelkű ember vagyok. Az eredményhirdetés után aztán a drága igazgató úr azt mondta, hogy "Rápolti Gyuszi barátom (előtte még magázott), vállalatunk büszkesége, 200 ezer Ft jutalomban részesül és kap egy hónap rendkívüli szabadságot a pihenésre." Aztán odasúgta nekem, hogy menjek be hétfőn és csinálunk szarvaspörköltet, ebédeljünk együtt. Mondtam neki, oké, kérj időpontot a titkárnőmtől... Persze vicceltem, bementem, kihasználtam a hirtelen jött szeretetet, mert amikor kérdezte, hogy mire van szükségem, mert abban ő támogat, én rögtön soroltam a biciklikeréktől a futócipőig mindent, amiket meg is vettek nekem. Egy jó "kétmillás" tételt legomboltam a cégről, úgyhogy összességében véve nagyon pozitív lett a kapcsolatunk.
Összességében, ha mérlegre teszed ezeket a kihívásokat, amelyeket teljesítettél, melyikre mondod azt, hogy soha többet, még gondolatban sem csinálnád újra?
Életemben a legnehezebb az volt, amikor egy kimerítő verseny után hazaértem, szinte összecsuklottam a lépcsőház előtt, annyi erőm volt, hogy fel kaputelefonáltam a feleségemnek, hogy minden biciklit betonozzanak be, nehogy használni tudjam őket. Na, erre mi történt? Másnap reggel már tekertem... Valójában egyébként a legnehezebb kihívás az volt, amikor orkánerejű szélben lementünk Szekszárdra úgy, hogy hátulról tolt minket legalább 60-70-nel az északi szél. Aztán ott futottam egy maratont, majd Szekszárdról elmentünk a Mészáros Jancsi szüleihez Dunaszekcsőre. Kiléptünk az ajtón este, majdnem odavágott minket a szél a földhöz, annyira fújt, s szinte szkanderoztunk a pedállal tekerés közben visszafelé. Már nem is tudom, hány óra alatt vergődtünk haza, Nagydorog érintésével, ahol már elképzelni sem tudtam, hogyan fogunk hazáig elvergődni, már papot akartam hívni, annyira odavoltam, mire megérkeztünk. Szóval ez volt a legnegatívabb élményem, amit nem csinálnék újra meg, mert amúgy sokszor küzdöttem nehéz körülmények között, de azokra fel voltam készülve, tudtam, hogy adott versenyen milyen nehézségek fordulhatnak elé, de erre nem számítottam, így nehezen is viseltem. Mexikóban a tízszeres távú vb nagyon brutál volt, de tudtam, hogy mire számíthatok és azért a közönség sokat számított, ott is és mindenhol, mert erőt tudnak adni, ha szurkolnak, vagy csak tudat alatt az, hogy figyelnek, szorítanak, hogy sikerüljön.
Nem voltak annak idején bulvárlapok, nem volt internet, közösségi média, semmi, ami manapság tehetség nélküli emberekből is képes sztárt csinálni, mégis igencsak ismert, elismert és népszerű emberré váltál. Miként tudtad azt kezelni, hogy ha sétáltál az utcán, akkor tuti, hogy minden ötödik ember gratulált neked, meglapogatta a hátadat, igazi celebként kezeltek.
- Nem változtam én semmit, bohém gyerek voltam, vagyok, akkor is bárkivel szóba álltam, ma is, tényleg semmi extra.
De, azért vannak változások! Akkor sűrű, sötét hajad volt, divatos bajusszal, ma már haj sehol, bajuszka is éppenhogy...
- Jó, hát ez van, de nem gond, így is minden hónapban egyszer "legallyazok", megborotválkozom, rendbe teszem magam, de amúgy is figyelek magamra folyamatosan.
Megérkeztünk a témákat illetően is ide, Fehérvár határába Emmarózára, ahol most ülünk és beszélgetünk, abban a kis csodabirodalomban, ahol szinte mindent te magad, saját kezűleg hoztál létre, ahogy én tudom. Honnan volt ehhez ihleted, kitartásod és erőd?
- Én soha nem voltam" feudális maradványokkal terhelt", mindig ezt szoktam mondani. Annak idején mezőgazdasági technikumba jártam, de akkor is kerültem a munkát, amennyire csak lehetett, kapálni sem szerettem. Egyszer aztán itt a szomszédban kártyáztunk baráti körbe, amikor megkérdeztem a házigazdát, hogy mennyi itt egy telek? Mondta, hogy olyan 300 ezer körül vannak ezek, én meg úgy voltam vele, hogy egy kerék kerül ennyibe a biciklimen, miért ne vehetnék itt én is egy terciát? Hát vettem is. Már korábban ahol a garázsom volt, ott is élénk közösségi élet folyt, a disznóvágástól a pálinkafőzésen át a bútorgyártásig minden, úgyhogy könnyen beleszerettem ebbe kis külvárosi környezetbe, és elkezdtem kialakítani azt, mai mára lett, igaz, ehhez évtizedek kellettek, de nem hajtott a tatár. Mindent saját kezűleg csináltam, az pince ásástól az alapokon át a kis felépítményig, mindent, a bútorokat, berendezést, amit csak lehetett. Jártam és ma is járok át rendszeresen Veszprémbe "kincsvadászatra" az ottani bolhapiacra, ahol sok értékes dolgot lehet beszerezni, régi széktől a rézmozsárig, ezeket is beépítettem, kiegészítettem velük ezt a kis objektumot. A kemencét is én csináltam, az ágyat is, amin alszom, asztalokat, tényleg szinte mindent. A kályha is értékes darab, az ajtók ónémet gyártásúak, nagy értéket képviselnek, de van mángorlóm, könyvprésem is, sok értékes dolog, amiknek mind történetük van. Szeretek itt lenni.
Körülnézve, nemcsak rend és sok érték van itt, de tisztaság is. Egyedül élsz, miképpen tudod ezt így megcsinálni?
- Ja, most csak azért, mert tudtam, hogy jössz! Na, nem itt nálam van egy alap igényesség. Azért, mert egyedül élek, nem vagyok igénytelen, szeretem, ha rend van körülöttem, magam takarítok, szinte naponta porszívózok, rám ne mondják, hogy elvált vagyok, primitív és koszos. Nekem ez a természetes. Amúgy télen nehezebb, hiába van több idő a tercia rendben tartására is, hosszú a téli időszak, nem lehet annyit kint lenni a szabadban sem, gyakrabban vagyok magányos, az kegyetlen tud lenni, de elfoglalom magam, olvasok, hallgatok jó jazz-zenét és kész, túlélem.
Összességében, ha mérlegre teszed azt, amit elértél, azt tudod mondani, hogy elégedett vagy?
- Adtam a közösbe két világcsúcsot és két gyereket, nem lehetek igazán elégedetlen. Csak éppen sajnos az egyik fiam meghalt, 37 éves korában, erős, ügyes sportoló gyerek volt, 10 évesen már futott velem komolyabb távokat, 50 kilométert is! Hány 10 éves mondhatja ezt el magáról? Jégkorongozott is, focizott a Vidi utánpótlásban, nem is rosszul, aztán kerékpározott és triatlonozott. Utóbbiban kétszer volt magyar utánpótlás bajnok, Kecskeméten és Fadd-Domboriban nyert diákolimpiát. A másik fiam egész más karakter, őt nem érdekli annyira a sport, nem is foglalkozott, foglalkozik vele. Amúgy minden évben van Balatonalmádiban a Megszállottak Klubjának egy összejövetele, egy bankett tulajdonképpen, ahol bemutatót tart a Bessenyei Péter műrepülő világbajnok, ott van a gyerekeivel a Fekete Laci, Piroch Gábor kaszkadőrbemutatóval nyűgöz le minket, de majd eljössz, meghívlak és megnézed!
Mondtad, hogy a fél térded hiányzik, itt fáj, ott fáj, ami persze nem csoda, hiszen áprilisban mégiscsak -te jó ég! - 70 éves leszel. A napi rendtartáson, takarításon kívül néha azért mozogsz még valamennyit?
- Megmondom őszintén, tavaly megfogadtam, hogy a 70. szülinapon 7 km-t fogok úszni, ami nálam mindig problémás volt. Szegény Kulcsár Tónit, kiváló öttusaedzőt kértem meg akkoriban, amikor már 2 éve úszogattam a versenyzés miatt, hogy őszintén mondja meg, mit lát bennem az úszást tekintve. Ezt válaszolta: "A lábad nulla, a kezed nulla, de legalább nem a homokozóban tempózgatsz..." Ezek után nem is igazán látogattam gyakran az uszodát, viszont jó alibi volt fiatal nős emberként otthon, hogy megyek úszni. A feleségem akkoriban meg is jegyezte, hogy "Hogyhogy nincs rajtad már pikkely, Papa, annyit úszol már, mint egy édesvízi hal"... de azért jártam úszni, az akkori uszodavezető, a Ferenczy Géza megengedte, hogy zárás után este is úszhassak egy kicsit. Na, de visszatérve
a 70. szülinapra, a 7 km úszás mellett terveztem 700 km biciklizést, a végén pedig 70 km futást. Egyelőre ez szerintem csak terv marad, de még agyalok rajta egy kicsit, van pár hetem addig. Meg tudnám különösebb felkészülés nélkül is ezeket csinálni, az úszás kivételével, mert az volt nálam mindig a problémás rész.
Mexikóban például 26 óra 20 percet voltam a "lében", mire ki tudtam evickélni a táv teljesítését követően. Az kegyetlen volt, közben folyamatosan Salvador Dali művét, az Elfolyó időt láttam magam előtt, az idő állandóságát, már nekem szurkolt mindenki, hogy éljem túl. Aztán a végén odamentem a főrendezőhöz és a magam hülyeségével megjegyeztem neki, mi lenne, ha kihúzná a dugót, én pedig a mederben lesétálnám... Utolsó lettem, de aztán kerékpáron már feljöttem az 5. helyre, végül pedig befutottam a dobogóra.
Hallgatnálak még sokáig, de az adásidő véges. Egy nagyon picit lépjünk még vissza az elégedettség kérdéséhez. Minden kerek, minden szép volt, szigorúan a sportpályafutásodat tekintve, vagy van benned hiányérzet?
- Három dolog maradt ki az életemből, amit nem tudtam megvalósítani: a Sydney-Melbourne versenyre nem jutottam el, pedig nagyon akartam, a legenda, Yiannis Kouros (négyből négyszer nyert Spartathlont, szinte minden ultrafutó csúcsot ő tart máig a világban) meg is hívott, de nagyon érdekelt a kősivatagi kihívás és a kínai nagy falon való futás is, ezek azonban nem jöttek össze, pedig Kínába is egyetlen magyarként engem hívtak meg. Ez a három kimaradt, de amúgy minden kerek, kész, ennyi volt bennem.
(Mátay Balázs)
