A hétvégén is marad a napos, csapadékmentes őszi időA hétvégén is marad a napos, csapadékmentes őszi idő
Péntek
A Dunántúlon - ezen belül is különösen a Nyugat-Dunántúlon - többnyire közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Délnyugaton a déli óráktól kisebb eső előfordulhat. Ezzel szemben a Dunától keletre szinte zavartalan napsütés várható. A délkeleti, keleti szél helyenként megélénkül. Délutánra általában 12 és 18 fok közé melegszik fel a levegő, a Nyugat-Dunántúlon lesz a hűvösebb- írja a HungaroMet.
Szombat
A Dunántúlon csökken a felhőzet, délután inkább csak fátyolfelhők szűrik a napsütést. Keleten a pára-, ködfoltok feloszlását követően derült, napos időre számíthatunk. A keleties szél többfelé megélénkül. Hajnalra általában 1 és 8 fok közé hűl le a levegő, de az északkeleti szélvédett, hidegre hajlamos tájakon fagypont alatti értékeket is mérhetnek. Délutánra 12 és 18 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Vasárnap
A pára- és ködfoltok feloszlása után derült, napos, száraz idő várható. Késő délutántól érkezhet fátyolfelhőzet északnyugat felől. A délkeleti, keleti szél többfelé megélénkül. Hajnalra általában 0 és +7 fok közé hűl le a levegő, de a szélvédett, hidegre hajlamos északkeleti tájakon -1, -3 fok is lehet. A maximum-hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.