Petres Tamás - a Vidi egykori gólvágójának ma is a foci a szenvedélye
Petres Tamás - a Vidi egykori gólvágójának ma is a foci a szenvedélye
Petres Tamás - a Vidi egykori gólvágójának ma is a foci a szenvedélye- Tekintettel arra, hogy egyidősek vagyunk, s gyerekkoromtól figyelemmel kísérhettem a pályafutásod, elég sok mindent tudok arról, honnan hova jutottál. Ugyanakkor nem mindent, így számomra is érdekes lesz ez a beszélgetés. Úgy emlékszem, ahogy magam is, te szintén a Vidi serdülő IV-es korosztály előkészítő csapatával, Bobory Béla irányításával kezdtél, de mégis mi, vagy ki volt a leginkább meghatározó abban, hogy futballista lettél?
- Beskid Guszti bácsi volt a testnevelő tanárom, az ő hatására szerettem meg igazán a focit, általa kerültem be ebbe a körforgásba 7 évesen. Aztán jöttek a korosztályos lépcsőfokok és az újabb edzők: Pemmer György, Kiss Imre, Borbély László, Halácsi Laci bácsi - elnézést, ha valakit kihagytam, talán nem -, ők gondozták a pályafutásomat kisgyerek koromtól végig az ifin át a felnőtt csapatig. Kiemelt szerepe volt akkoriban az utánpótlásban Csiszár "Guszti" bácsinak, aki a mai divatos megfogalmazással élve remek "scout" volt, amit akkor utánpótlás szakágvezetőnek hívtak. Ő járta az országot és mindenhonnan hozta a klubhoz a tehetségeket.
- Csiszár István, akit mindenki Guszti bácsiként tisztelt és ismert, valóban korszakos alakja volt a hazai utánpótlásnak, hatalmas legendája a Videotonnak. Esetedben viszont neki sem kellett utazni, hiszen tősgyökeres fehérvári srácként szem előtt voltál.
- Igen, 15 éves korunkig helyiek és környékbeliek alkották a mi utánpótlás csapatainkat, utána, már az ifjúsági korosztályokban bővült a kör országossá, középiskolás korban került ide Guszti bácsiék által a legtöbb gyerek. A felnőtt csapat közvetlen utánpótlását az ifisták adták, nem véletlen, hogy a legtöbb nem ide született Vidi legenda 14-15 éves korban került ide, majd épült be a felnőttek közé. Ma ez már kicsit másképp néz ki, sokkal nagyobb a mozgástér a kiválasztásban már fiatalabb korban is, az akadémiai rendszer és a klubok saját utánpótlása is ezt preferálja jelenleg.
- Végig járva a korosztályos lépcsőket, alig 20 évesen már bemutatkozhattál a Videoton felnőtt csapatában. Emlékszel, hogy ez miként történt, amikor megtudtad, hogy a legendás mesteredző, Kovács Ferenc számít rád?
- Abban az időben sokkal nehezebb volt bekerülni fiatalként az első csapatba, manapság már azt látjuk, hogy sokkal több csapat támaszkodik egyre nagyobb számban a tehetséges 17-18 éves srácokra, aki rendszeresen játszanak. Nálunk anno ez nehezebben ment, amelyben valószínűleg szerepet játszott az is, hogy sok jó játékos szaladgált a magyar pályákon, sokkal több, mint ma. Persze akkor a foci volt egy ifjonc első számú elfoglaltsága a sulin kívüli időszakban, ma pedig a technika vívmányai és sok más tevékenység szívja el őket.
Úgy gondolom, hogy abban az időben 4-5 válogatott csapatra elegendő tudású futballista volt a rendszerben, akik nemcsak a magyar, de a nemzetközi szintet is megütötték, ma pedig éppen van egy alkalmas, jó garnitúránk,
ez azért markáns különbség.
- Mondhatjuk akkor esetedben is, amit magamra vonatkoztatva is gyakran mondogatok, hogy ha egy kicsit később születünk, akkor sokkal magasabb szintre juthattunk volna. Esetedben ez nyilván sokkal több válogatottságban és jó külföldi szerződésben nyilvánulhatott volna meg. Így látod te is?
- Abszolút! Így van. Akkor egyébként sokkal nehezebb volt egy világversenyre kijutnia a válogatottnak, hiszen az Eb-n eleinte 8, majd később 16 csapat vehetett részt, ma pedig már 32, ahogy a 80-as-90-es években a világbajnokságokon is 16-os mezőny volt, most pedig már a 32 is kevés lesz és emelnek a létszámon. Szóval sok jó játékosunk volt régen, aki tudott volna alkotni nemzetközi szinten is, de mivel nem lehetett külföldre menni, csak később, erre lehetőségük sem adódott. Mos bárki, aki igazán tehetséges, s jól menedzselik, már tiniként külföldön pallérozódhat. Néha el is szoktam gondolkodni azon, hogy milyen szintű csapatokban szerepelhettek volna magyar játékosok, ha a rendszer engedi. Egészen nagy csapatokban, elképesztő, de nem lehetett.
- No, akkor ne feledkezz meg az első NB I-es meccshez kötődő emlékeidről, térjünk vissza ehhez.
. Igen, valóban "elszaladtunk" onnan jól.
Zalaegerszegen léptünk pályára a Vidivel, nagyon szoros volt a középmezőny és az alsóház, nem szabadott kikapnunk, különben a kiesés szélére sodródunk. Azzal, hogy végül kihúztuk döntetlennel, sikerült is bennmaradnunk. Őszintén szólva akkor, még szinte gyerek fejjel nem igazán ez foglalkoztatott, hogy miként állunk a tabellán, inkább az, hogy én, ha beállok, megálljam a helyem. Ez sikerült is, azt gondolom.
Sokat ugyan nem tudtam hozzátenni, mivel én csatár voltam, a meccsen pedig inkább védekeztünk, de sikerült a pontszerzés, márpedig ez volt a cél. Tehát nem vallottam szégyent.
- Majd megérkezett a kispadra Kaszás Gábor, és a majdnem kieséséből majdnem bajnoki cím lett, sőt! Gyakorlatilag minden pontszámítási rendszerben aranyérmet akasztottak volna a nyakatokba, csak éppen abban nem, ami akkor érvénybe lépett és utána gyorsan - nem véletlenül - ki is vezették. A Vidi játszotta a legjobb focit, szerezte a legtöbb győzelmet és gólt, te gólkirály lettél, csakhogy döntetlennél rögtön 11-eseket kellett rúgni, abban a műfajban pedig nem ment nektek, hiába játszott a csapatban a legjobb pontrúgó, Csucsánszky Zoli, hatból csak egy párbajt nyertetek meg, ezen ment el a bajnokság. Hogy éltétek ezt meg?
- Sajnos ez volt. Azt gyorsan leszögezném, hogy szerintem több csapat is akadt, amelyik pont ezekre a 11-esekre apellált, sokszor játszottak döntetlenre, majd behúzták a 2 pontot a büntetőkkel. Mi nem ezt tettük, győzni akartunk, mindig, minden meccsen, s nem büntetőkkel. A végén már látszott, hogy ez lesz a vesztünk. Nagyon kár érte, de akkor úgy voltam vele, hogy jön a következő szezon és majd újra megpróbáljuk.
- A gólkirályságod viszont némi vigaszdíj lehetett. Hogy élted meg, hogy 20 évesen nemhogy hirtelen alapemberré váltál a Videotonban, de rögtön gólkirály is lettél?
- Az az igazság, hogy
az én játékom nagyon klappolt a csapat stílusához, annyira nekem kedvezett a taktika - amihez párosultak ösztönszerű dolgok is nálam -, hogy nagyon beindult a szekér, jöttek a gólok. Amolyan gyors, kontrázós, látványos támadásokat vezető csapat voltunk, jó játékosokkal,
nem véletlenül szerették sokan azt a gárdát.
- Melyik volt a 19 bajnoki találatodból számodra a legemlékezetesebb?
- Nehéz egyet így hirtelen kiemelni, de ha nagyon muszáj, a dunaújvárosi gólom lenne az, amin még én is elcsodálkoztam, hogyan sikerült úgy eltalálnom a labdát, ahogy, de nagyon szívesen emlékszem vissza a pécsi gólomra is, amikor Németh Zoli csúsztatta elém a labdát, s kapásból bevágtam. Az egyébként nagyon erős MTK elleni 4-1 alkalmával szerzett mesterhármasomat sem felejtem el soha. Így hirtelen ezek ugrottak be.
- Itt térjünk ki picit a válogatottra is, mert a nemzeti csapatban az Egyesült Államok ellen góllal mutatkoztál be, aztán mégsem jött a várt folytatás, mindössze négy válogatott mérkőzés jutott neked. Miért?
- Az USA ellen sikerült mindjárt betalálnom, de ekkor már folyt a hercehurcám a Vidivel, ami rányomta a bélyegét a teljesítményemre és válogatottságokra is. Jöttek a sérülséek is, a combizmommal sok probléma akadt, ez sem kedvezett nekem, a csapatválasztás sem mindig sikerült jól, Nem úgy volt akkor, mint ma, hogy egy jó menedzser megtalálja neked az ideális csapatot, amelybe illik a stílusod. Nagyon könnyű volt "beszorulni", s akivel ez történt, az nehezen tudott ebből kijönni. Éb is lekerültem a "tábláról", onnan pedig már nagyon nehéz volt visszakapaszkodni. Tehát sok összetevő okozta, hogy amilyen gyorsan feltűntem, olyan gyorsan el is távolodtam a legfelsőbb szinttől. A sérülések utáni ellátás, rehabilitáció sem hasonlítható össze a mostanival. A mai rendszerben, azt hiszem, felszínen tudtam volna maradni.
- Említetted, hogy akadt olyan csapat, amelyhez nem passzolt a stílusod. Azt hiszem, itt elsődlegesen az ausztriai csapatodra gondoltál, hiszen bár Sankt Pöltenben is gólt szereztél az elején, de aztán nem tudtál érvényesülni, mivel ez egy kifejezetten védekező gárda volt.
- Nézd,
egy csatárnak a legnehezebb a helytállás. Egy védő vagy egy középpályás akkor is tud megfelelően teljesíteni, ha nem megy olyan jól a csapatnak, illetve nem túl offenzív stílusú. Az én játékom nem tudott érvényesülni a Sankt Pöltenben, amely kevés támadást vezetett, így helyzetbe is ritkán kerültem, nemhogy ontsam a gólokat. Lehetett volna váltani, de nehezen ment, s akkor én oda "beszorultam", s onnantól kezdve már csak amolyan kilengéseim voltak, hogy hazajöttem, Győrben fociztam, majd vissza, végül aztán ezek az ugrások meg is pecsételték a sorsomat.
Nem tudtam megfelelően teljesíteni.
- Később még fociztál szinte minden bajnoki osztályban, de az élbonalba már csak belekóstoltál az újjáépített Tatabányával, ahol Szoboszlai Zsolttal is együtt játszottál. Mikor és minek a hatására döntöttél úgy konkrétan, hogy nem erőlteted a legmagasabb szintet már?
- Valóban, fociztam NB II-ben, NB III-ban, de sok volt a sérülés, már az achillesemmel is gyakran adódtak gondok. Az a típus voltam, vagyok, aki, ha folyamatosan tud edzeni, akkor jó állapotban van, ha nem, akkor nem. Amúgy igen, a Tatabánya, ami még szép emlék, mert egy új projektben segíthettem, nem egyedül én mentem akkor oda innen, Fehérvárról, többen is voltunk, akiket az egykori remek kapus, a '76-os első nagy Vidi válogatottja, Kovács László hívott oda. Ott, akkor az NB III-ból gyorsan feljutottunk az első vonalig, s ott már természetes volt, hogy akik az alsóbb osztályokban vitézkedtek, azoknak már jórészt az NB I magas szint volt, így nem volt csoda, hogy a keret jelentős részét lecserélték a feljutást követően. Én is eligazoltam a REAC-ba, majd még Bodajkon fociztam egy kicsit, de akkor már annyira rossz volt a lábam, hogy muszáj volt abbahagyni a versenyszerű játékot.
- Viszont gyorsan kikötöttél az edzőségnél. Tudatosan készültél rá?
- Igen, amikor befejeztem a játékot, elkezdtem edzősködni alacsonyabb osztályú csapatoknál, illetve az utánpótlásban. Kezdettől elsődlegesen az utánpótlás érdekelt, a Vidiben kezdtem, de akkor volt egy átmeneti, kissé bizonytalan helyzet, így távoztam a klubtól az MTK akadémiájára, ahol 11 évet töltöttem, majd jött a Honvéd, ahol öt évet húztam le, most pedig már harmadik éve a Főnix Gold FC-ben tevékenykedek.
- Ennek van köze ahhoz, hogy anno Tatabányán Szoboszlai Zsolttal együtt játszottál?
- Persze, de
mi a Vidiben is dolgoztunk együtt Szoboszlai Zsolttal különböző korosztályoknál. Mindig jól tudtunk együttműködni, mivel kezdettől egyre járt az agyunk, nagyon hasonló a focihoz köthető filozófiánk. Akkor kezdtünk el olyan módszerek alapján dolgozni, amelyek beváltak. Alacsonyabb osztályban is játszottunk egy csapatban, pl. Polgárdiban, de végig tartottuk a kapcsolatot, miközben én az MTK-nál dolgoztam, sőt, együttműködés is volt a Főnix és az MTK Között. Ez főleg éppen azt az aranygenerációt érintette, amelyet Szoboszlai Dominik és Bolla Bendegúz neve is fémjelzett.
Szóval mi jól tudunk együttműködni, ez tény.
- Mi a konkrét feladatot most a Főnixnél? Miként néz ki egy napod?
- Reggel kezdek itt a Főnixnél a csarnokban, iskolaszezonban délelőtt azokkal a gyerekekkel foglalkozom, akiket a suliból egy-egy órára kiengednek, majd délután kint a klub nagypályás bázisán jön a folytatás. A szakmai koordinációt végzem, tehát a nagypályás csapatoknak a munkájába segítek be. Ebbe minden beletartozik, nagyon sok edzést tartok, de meccselek is. Az átmeneti korosztályok munkájából is kiveszem a részem, ha szabadnap adódik, akkor csinálok edzést, hogy elérjük az egyik fő célt, a minél több pályán, labdával töltött időt a gyerekeknél.
- Kívülről mi nem látjuk, így kérlek, áruld el, vannak most a Főnixnél újabb Szoboszlaik, Bollák, Csoboth Kevinek, akikkel évek múlva akár a válogatottban és élcsapatokban találkozhatunk?
- Igen, vannak, sőt
akad olyan komplett korosztály, amelyik szerintem talán túl is nőhet azon a bizonyos Szoboszlai-féle aranygeneráción. Ehhez az kell, hogy egyben maradjanak, és innen csak akkor lépjenek feljebb, akkor menjenek tovább, ha már az valóban előrelépés. Sajnos gyakran a szülők elsietik ezt a folyamatot, s egy tehetséges gyereket túl korán elvisznek innen más csapatokba, amelyeknél a legtöbben megrekednek, nem fejlődnek tovább úgy, ahogy ideális volna.
Biztosan állíthatom, hogy utánpótlásban ennél jobb helyen nem lehetnek, itt minden adott a fejlődéshez egy bizonyos szintig, amikor már akár külföldi vagy hazai akadémiákra érdemes továbblépni, még a felnőtt kor elérése előtt. Olyan helyre, ahol ideálisak a körülmények, jobb körülmények között, több nemzetközi meccset játszva fejlődhet az adott játékospalánta. Ezt a lépést, a váltás helyes idejét kell nagyon jól eltalálni, nem szabad elsietni, mert ez problémákhoz vezet a legtöbb esetben. Úgyhogy ebben a döntésben is próbálom segíteni a szülőket.
- Itt kulcskérdés, hogy a szülők mennyire hallgatnak rád, rátok?
- Többnyire hallgatnak. Azt nem mondhatnám azért, hogy nálunk nagyon jelentős mértékben beleszólnának a szülők a dolgokba. Az jellemző igazán, hogy azoknak a gyerekeknek a szülei aktívabbak ezen a téren, akikben egyértelműen van tehetség és lehetőség, de hangsúlyozom, nálunk azért ez nem olyan nagy probléma, mint több más helyen. Csak időnként akad 1-2 olyan szülő, aki nagyon makacs és a tanácsok ellenére elviszi innen a gyerekét máshova, de velük, náluk nincs mit tenni, el kell engedni őket. Ők azok, akik félnek, hogy lemaradnak valamiről, ha nem lépnek tovább, holott egy nagyobb klubnál sokkal jelentősebb a rizikófaktor a fejlődést, szintlépést illetően, mint nálunk.
- Amennyiben végig futsz magadban a pályafutásodon, van benned hiányérzet?
- Hogyne, nem is kevés! De ezeket már feldolgoztam magamban, hogy javítani nem tudok rajtuk. Azzal nyugtatom magam, hogy nem is tudtam nagyon mást csinálni, mint amiket csináltam aktív játékos koromban. Nem voltak meg azok a lehetőségek, mint manapság.
- Mit üzensz azoknak a srácoknak, akik szeretik a focit, de még csak kacérkodnak a gondolattal, hogy szervezett keretek között is gyakoroljanak, s szeretnének legalább olyan szintre eljutni, amin te magad is jártál annak idején? Miként érdemes és kell is hozzáállni ehhez a kérdéshez?
- Az alap, hogy szeressenek futballozni, élvezzék amit csinálnak, legyenek kellőképpen szorgalmasak és kitartóak, mert ezek nélkül nehéz volna átlag feletti szintet elérni. Képesnek kell lenni az előrelépés érdekében ledönteni bizonyos határokat, korlátokat. Tehát, ha megvan a szeretet, a szorgalom és a tisztelet, akkor olyan nagy baj már nem lehet. Főképp, ha ezek mellé még bejönnek plusz fizikai tényezők is, amik befolyásolják a felnőtt játékossá válást. Akinél a felsoroltak adottak, azokkal nagyon sok probléma nem lehet, gyorsan juthatnak előre.
