Gyógyítás egy nap alatt - Te utaltál már?
Fehérvár Médiacentrum fotója
Szeifert Richard
Gyógyítás egy nap alatt - Te utaltál már?

Az Egynapos Sebészeti Centrum életeket könnyít meg, és minden nap bebizonyítja, mekkora ereje lehet az összefogásnak - és ahol összefogás van, ott mindig van remény és mindig van előrelépés is. Bemutatták a Közösen a gyógyításért Fejérben második epizódját.

A kórház és a Fehérvár Televízió közös négyrészes adventi sorozatában azt mutatja be, hogyan dolgozik együtt ez a közösség azért, hogy reményt adhasson a hozzájuk fordulóknak.

A Közösen a gyógyításért Fejérben 2. részét itt tudják megnézni

Közösen a gyógyításért Fejérben második epizódjában Fejér vármegye egyik legmodernebb egészségügyi egysége, az Egynapos Sebészeti Centrum kerül a középpontba: egy hely, ahol a gyógyítás a gyorsasággal és a biztonsággal találkozik.

Az Egynapos Sebészeti Centrum 2021 óta működik a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban. A beruházás a Szent György Kórház Alapítvány sikertörténete, amely egy állami fejlesztést egészített ki, ebből az összefogásból így egy 23 ágyas, két műtővel felszerelt egységet hoztak létre.

Egy olyan osztály született meg, melyben évente több ezer páciens kapja vissza egészségét – akár mindössze néhány óra alatt. A műtét típusától függően, naponta 12-17 operációt végeznek itt.

Az egynapos sebészet lényege, hogy a beavatkozás napján történik a felvétel, a műtét és a hazaengedés is 24 órán belül történik. Minden orvos végezhet egynapos sebészeti műtétet, de nem minden beteg alkalmas arra, hogy ezen az osztályon operálják meg.

Szent György Kórház Alapítványt ezen a számlaszámon lehet támogatni: 11736116-20096092

Az alapítvány nem segíthette volna a részleg kialakítását, ha nincsenek adományozók. Ők azok, akik hittek abban, hogy egy korszerű egynapos sebészeti egység képes új szintre emelni a gyógyítást Fejér vármegyében. A beruházás fele az ő felajánlásaikból valósult meg – és ezzel életek, sorsok váltak könnyebbé.

Az Egynapos Sebészeti Centrum már most is életeket könnyít meg, és minden nap bebizonyítja, mekkora ereje lehet az összefogásnak. De ez csak a kezdet. A fejlődéshez, továbbra is szükség van a közösségre, hiszen ahol összefogás van, ott mindig van remény – és mindig van előrelépés is.

A Közösen a gyógyításért Fejérben 3. részét december 12-én 19:30-kor mutatja be a Fehérvár Televízió.

A Közösen a gyógyításért Fejérben 1. része megtalálható a Fehérvár TV YouTube-csatornáján

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek