Későn vette észre a lassuló forgalmat, furgonnak ütközött egy motoros Fejérben
Fehérvár Médiacentrum fotója
BpiAutósok.hu
Későn vette észre a lassuló forgalmat, furgonnak ütközött egy motoros Fejérben

A kamerás autó sofőrje azonnal megállt, felesége pedig hívta a mentőket. A beszámoló szerint egy volt mentős is segített, miközben a sérült sebét közel húsz percen át szorították.

Az M7-es autópályán, a 80-as kilométerkő közelében történt balesetet rögzítette egy fedélzeti kamera. Ez a szakasz Fejérben, Lepsény és Polgárdi környékén található. A BpiAutósok.hu-nak a felvételt beküldő olvasó éppen Budapest felé tartott vasárnap, amikor észrevette, hogy előtte egyre lassabban halad a forgalom, ezért időben visszavett a tempóból.

„A 80-as kilométerkő előtt már látszódott, hogy le fog lassulni a haladás, ezért elkezdtem csökkenteni a sebességem. Sajnos a mögöttünk haladó motoros nem érzékelte ezt időben, túl későn fékezett és már nem tudott eléggé lelassítani” – írta.

A felvételen látszik, hogy a motoros nagy sebességkülönbséggel érkezik a lassuló járművekhez. Az utolsó pillanatban még fékezni próbál, végül beleütközik az előtte haladó furgon hátuljába, és elesik.

A kamerás autó sofőrje a baleset után azonnal megállt, és odament segíteni. A felesége közben hívta a mentőket.

„Egy nagy seb volt a sérült jobb kezén, onnan sok vért vesztett. Ezt próbáltam elállítani nyomással. Először zsebkendővel, majd valaki hozott egy elsősegélykészletet, és gézzel folytattuk.” – írta a portálnak.

A helyszínen egy volt mentős is részt vett az elsősegélynyújtásban. A beküldő szerint közel húsz percen át szorította a sérült sebét, amíg a mentők megérkeztek, és átvették az ellátását.

A videón az is látszik, hogy a földön fekvő motoroson pillanatokkal a baleset után kis híján áthajtott egy másik motor, amelyen ketten ültek. A szemtanú szerint ők megállás nélkül továbbhajtottak.

A balesetről készült videót itt lehet megnézni:

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek