Hektikus nyári hétvégénk van, de fokozatosan melegszik majd az idő
Hektikus nyári hétvégénk van, de fokozatosan melegszik majd az idő
Hektikus nyári hétvégénk van, de fokozatosan melegszik majd az időHétfőn még elszórtan záporok, zivatarok is kialakulhatnak, de keddtől egyre szárazabb, nyáriasabb idő várható, szerdára pedig már több helyen 28-30 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet:
Hétfőn változóan felhős-napos időben lesz részünk, és elszórtan, főként a déli, a dunántúli és északkeleti tájakon alakulhat ki kisebb eső, futó zápor, zivatar. A délnyugati tájak kivételével élénk, erős lesz a nyugati, északnyugati szél. A hajnali órákra egyes tájainkon pára, köd képződhet. Hajnalban 6 és 15 fok közötti minimumokra számíthatunk, majd napközben 21-26 fokra van kilátás.
Kedden sok napsütésre számíthatunk, amelyet időnként fátyol- és gomolyfelhők zavarhatnak meg, de nyugaton időnként erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, legfeljebb ott alakulhat ki egy-egy futó zápor, esetleg gyenge zivatar. A nyugati és a délnyugati tájak kivételével többfelé lesz élénk, néhol erős a nyugati, északnyugati szél. Hajnalban nyugaton párássá válhat a levegő, a legalacsonyabb hőmérséklet 6 és 14 fok között alakul. A legmelegebb órákban 24-29 fokot mérhetünk.
Szerdán legfeljebb frissítő záporok alakulhat ki a többnyire napos időben, majd délután helyenként erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet. Sokfelé lesz élénk, néhol erős a nyugati szél. Hajnalra általában 10-17 fokig hűl le a levegő. Egyre jobban fokozódik a felmelegedés, délután már 26-32 fokot mérhetünk.


