Hat fehérvári hely, ahonnan jól lehet majd látni a szerdai napfogyatkozást
Hat fehérvári hely, ahonnan jól lehet majd látni a szerdai napfogyatkozást
Hat fehérvári hely, ahonnan jól lehet majd látni a szerdai napfogyatkozástAugusztus 12-én nem hétköznapi naplementét láthatunk Székesfehérváron. A Hold 19 óra 23 perc körül kezdi eltakarni a Nap korongját. Ekkor a Nap már csak 5,5 fokkal lesz a látóhatár felett, így akár a házak, a fák vagy a kisebb terepemelkedések is útban lehetnek.
A Nap 20 óra 3 perc körül nyugszik le, 293 fokos irányban, nyugat–északnyugat felé, de van, ahol már korábban eltűnhet a fák vagy a távoli dombok mögött.
1. Aranybulla-emlékmű
A Csúcsos-hegyen álló Aranybulla-emlékmű környékén lehet a legnagyobb esély arra, hogy a fogyatkozó Nap az utolsó percekig látható maradjon. A város fölé emelkedő kilátóteraszról széles panoráma nyílik, ráadásul innen nyugat–északnyugat felé a terepviszonyok is kedvezőbbek, mint a mélyebben fekvő városi parkokban.
A domb lábánál parkoló, az emlékmű mellett pedig pihenő- és kilátóterasz található. Érdemes 19 óra előtt megérkezni, mert várhatóan ez lesz a legnépszerűbb megfigyelőhely.
2. Alsóvárosi Pihenőpark
A Bakony utca felől megközelíthető Alsóvárosi Pihenőpark a nagy, nyílt rétjei miatt lehet jó helyszín. Alacsonyabban fekszik az Aranybullánál, de kevesebb közeli épület szűkíti a látómezőt. Itt nagyobb társaságok is kényelmesen elférnek.
A parkban korábban közös naplementenézést is rendeztek. A nyugati, nyílt gyepterületet érdemes keresni, távolabb a fiatal erdősítésektől és a magasabb fáktól.
3. Palotavárosi tavak
A Palotavárosi tavak keleti partjáról a fogyatkozó Nap a víz fölött látszódhat, kedvező körülmények között a fényei a tavon is visszatükröződhetnek. Fényképezéshez valószínűleg ez lesz a leghangulatosabb székesfehérvári helyszín.
A terület viszont alacsonyan fekszik. A szemközti part fái és nádasai miatt a Nap már a napnyugta előtti percekben eltűnhet. Aki ide készül, a tavak keleti vagy délkeleti oldalán keressen minél nyitottabb pontot.
4. Millenniumi emlékmű
Az Uzsoki utcai Millenniumi emlékmű az Öreghegy egyik hagyományos panorámapontja. Innen a lemenő Nap fényében is gyakran nézik a várost. Magas fekvése előnyt jelent, és várhatóan kevésbé lesz zsúfolt, mint az Aranybulla.
A környező fák az évek során egyre többet takarnak ki a kilátásból. Érdemes előre megkeresni azt a tisztást vagy nyílást, ahonnan szabadon látszik a nyugat–északnyugati égbolt.
5. Csónakázó-tó
A Csónakázó-tó keleti parti sétánya azoknak lehet kényelmes, akik nem szeretnének a város szélére utazni. Innen a részleges fogyatkozás kezdeti szakasza a víz fölött követhető, és látványos fényképek is készülhetnek.
A tó szigetén található japánkert bővítése miatt az érintett munkaterület jelenleg le van zárva. A sziget helyett a keleti parti sétány nyitott részeit érdemes választani. A közeli fák és épületek miatt itt várhatóan hamarabb eltűnik a Nap, mint az Aranybullánál.
6. Sóstó
A Sóstó-Homokbánya Természetvédelmi Terület tanösvénye egész évben, bármikor és díjmentesen látogatható. A nyílt, füves területek széléről jól látható lehet a fogyatkozás első része. A vizes élőhely pedig különleges előteret ad a naplementének.
A napfogyatkozás megfigyeléséhez azonban nem feltétlenül a kilátót, hanem a tanösvény nyitott szakaszait érdemes választani. kalkuláljuk bele azt is, hogy itt a fák és a stadion környéki épületek néhány irányban korlátozhatják a kilátást.
Egyelőre kedvezőnek látszik az időjárás
A HungaroMet hétfő délelőtti előrejelzése szerint szerdán országosan 27 és 34 fok között alakulhat a legmagasabb hőmérséklet. A legfrissebb részletes előrejelzés túlnyomóan derült, napos és száraz idővel számol. Az északias szél több helyen megélénkülhet.
Teljes garancia persze nincs. Egy keskeny, távoli felhősáv vagy párás légréteg éppen a látóhatár közelében takarhatja el a Napot. Indulás előtt ezért célszerű megnézni a friss műholdképet és a rövid távú felhőzeti előrejelzést.
A napszemüveg nem védi meg a szemet
Székesfehérváron végig részleges marad a napfogyatkozás, ezért a teljes időtartama alatt megfelelő szemvédelemre van szükség. A Napba csak sértetlen, megbízható forrásból származó, az ISO 12312-2 szabványnak megfelelő napfogyatkozás-néző szemüvegen vagy kézi napszűrőn át szabad nézni. A hétköznapi napszemüveg erre nem alkalmas.
Fényképezőgépet, távcsövet vagy binokulárt csak az objektív elé rögzített, megfelelő napszűrővel szabad a Nap felé fordítani. A napfogyatkozás-néző szemüveget tilos szűrő nélküli optikai eszközzel együtt használni. Biztonságos megoldás lehet a lyukkamerás kivetítés.





