Bántalmazás szóban és tettlegesen - a kapcsolati erőszak formái és a kiút lehetősége
Bántalmazás szóban és tettlegesen - a kapcsolati erőszak formái és a kiút lehetősége
Bántalmazás szóban és tettlegesen - a kapcsolati erőszak formái és a kiút lehetőségeMit nevezünk családon belüli erőszaknak?
Ma Magyarországon a jog nem családon belüli erőszakról, hanem kapcsolati erőszakról beszél. Ez pedig alapvetően bármilyen kapcsolatban előfordulhat; így családon belül vagy nem törvényes párkapcsolatban is. Ha családon belüli erőszakról beszélünk, akkor a családtagok, házastársak, illetve a szülő-gyerek kapcsolatban, vagy akár a testvérek között is előfordulhat.
A kapcsolati erőszaknak pedig csak az egyik része a fizikai bántalmazás. Beszélhetünk még az érzelmi bántalmazásról, amikor verbálisan, szavakkal bántják egymást a felek. Ide tartozik továbbá a szexuális bántalmazás és a kényszerítés is. Ez utóbbi az úgynevezett "csicskáztatás" - jobb szót nem tudok erre -, amikor valakit munkára, vagy bármi fajta tevékenységre kényszerítenek.
Tudják-e az emberek, hogy bántalmazó kapcsolatban élnek, amikor annak nincs fizikai nyoma?
Nagyon sokszor nem. Sem a bántalmazott, sok esetben pedig a bántalmazó sincs tisztában azzal, hogy ő éppen erőszakosan viselkedik. Sőt ők azok, akik a leginkább tagadják, illetve magyarázzák, ideologizálják viselkedésüket. Főleg az érzelmi erőszaknál van erre példa: "én csak megmondtam neki, hogy mi a véleményem", "csak a jó szándék vezetett", stb. A bántalmazott fél sem biztos, hogy tisztában van a helyzetével. Ha pedig mégis, akkor ugyanúgy, mint a fizikai bántalmazásnál, nagyon gyakran szégyelli, rejtegeti, nem meri másoknak elmondani, hogy valójában mi történik a kapcsolatában..
A Lelki Elsősegély Telefonszolgálat egyik ügyelője úgy fogalmazott: "nagyon kevesen jutnal el odáig, hogy elmondják, mi történik velük. Bizonytalanok, nem tudják, hogy valóban baj van-e. A párkapcsolati erőszakot az emberek szégyellik és nem mindig van rá alkalom, hogy esetleg kibeszélhessék magukból."
Kellenek bizonyos személyiségjegyek ahhoz, hogy valaki bántalmazott vagy bántalmazó legyen?
Többnyire ezek a kapcsolatok függőségi kapcsolatok. Legyen az szülő-gyerek kapcsolatban, ahol a gyerek függ a szülőtől. A partnerkapcsolatokban is általában függőségekről beszélünk.
Többnyire arról van szó, hogy a bántalmazó fél kontrollálni akarja a bántalmazott viselkedését, akár olyan szinten is, hogy elvárja, olyan dolgokról gondolkozzon, amit ő gondol jónak és úgy viselkedjen, ahogyan ő szeretné. Többnyire a bántalmazó oldaláról van egy nagy fokú bizonytalanság, amit fokozott kontrolltörekvéssel próbál javítani. Eközben a bántalmazott részéről is van egy függőségi, megerősítési igény.
Az ilyen típusú kapcsolat nagyon gyakran egy ciklust, egy kört fut be. A kezdeti nagyon jó viszony, jó légkör, egyszer csak elkezd romlani. A bántalmazó fél nekiáll gyanakodni, és a visszajelzések csak megerősítik, hogy ebben a dologban még jobban nyomulni kell. Azért nem beszélek most külön verbálisról meg fizikairól, mert ezek a dolgok mindkettőben lezajlanak. Habár nagyon gyakran akkor derül ki a kapcsolati erőszak, amikor fizikai bántalmazásra kerül a sor, de közben már előtte jócskán zajlott az érzelmi bántalmazás.
Valaki egyszerűen bántalmazó személyislégtípus, vagy az élete folyamán válik azzá?
Én azt gondolom, senki nem születik bántalmazónak vagy bántalmazottnak. Vérmérsékletet vagy temperamentumot örökölhetünk, de magát ezt a viselkedésmódot tanuljuk, illetve kialakítjuk magunkban. Érhetik a bántalmazót is gyerekkorában olyan események, amelyek miatt az a késztetése van, hogy állandóan kontrollálni akarja a kapcsolatait, és ezt minden áron; a végén akár erőszakkal is, legyen az fizikai vagy verbális. Sokszor a bántalmazók családi mintája is olyan, amiből ezt tanulja, hiszen ezt látja a szüleinél, így ezt tanulja meg. Természetesen ugyanez vonatkozhat a bántalmazottra is.
Bogárdi Göngyi, fehérvári Telefonos Lelki Elsősegélyszolgálat szakmai vezetője az ügyelők tapasztalatait összegezve azt mondta, ebben a témában leginkább a szóbeli bántalmazással kapcsolatos hívások érkeznek hozzájuk. "Nagy számban a fizikai bántalmazásnak megelőzi a szóbeli; ennek hatására annyira ledegradálódik az illető, hogy ha aztán egy elcsattanó pofon miatt is saját magát okolja. Ekkorra eljutotott már egy olyan szintre, ahol nincs már saját akarata, és úgy gondolja, hogy talán meg is érdemelte."
Mi van, ha a család, akihez fordulhatna segítségért a bántalmazott, nem ismeri el és nem támogató?
Bizony elég gyakran előfordul, hogy a bántalmazott rokonsága nem akarja elfogadni, mi történik valójában. Ugye kifelé gyakran rendezettnek tűnik a kapcsolat, és nem értik, akkor hogy lehet, hogy mégis bántalmazás történik. Ez a fajta nem elfogadás nagyon megnehezíti, hogy a bántalmazott ki tudjon lépni ebből a kapcsolatból.
A következő történetet Bogárdi Gyöngyi szolgálatvezető vezetője osztotta meg velünk. Az egyik ügyelőhöz futott be a hívás, amelyben egy kisgyerekkel élő hölgy az erőszakos partnerére panaszkodott, de ennek ellenére a karantén ideje alatt meg tudta beszélni vele, hogy leköltözik a szüleihez a családi nyaralóba, ott mégiscsak több tér van. Az volt a nőnek a terve, hogy szép lassan új életet kezd, de a saját szülei ebben egyáltalán nem támogatták. Ez is mutatja, hogy a környezet nem feltétlenül hiszi el, mi történik az adott kapcsolatban - túlzásnak gondolják. Az ügyelő abban próbálta megerősíteni a hölgyet, hogy a realitást lássa meg, higgyen saját magának. Ez azért is fontos, mert sokszor ezek az emberek felmentik a bántalmazójukat, akár fizikai, akár szóbeli bántalmazásról van szó.
Azért vannak most már intézményes segítségnyújtási eszközök, a bántalmazott fordulhat a család-és gyerekvédelmi központhoz, vannak egyesületek, mint pl a nőknek a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen), aztán ott van Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat. Vannak továbbá az úgynevezett védett házak, ahová el lehet menekülni. És nyilván a rendőrségtől is lehet segítséget kérni.
A megoldás mindenképpen a felek szétválása?
Erről szakmailag is folynak viták. Léteznek olyan eljárási módok, melyek próbálják kezelni magát a kapcsolatot. A bántalmazás többnyire egy rendszerben működik. Ezért is van az, hogy a környezet nehezen vagy hitetlenkedve fogadja el, mert csak abban a rendszerben működik. Tehát a bántalmazó is, akit a bántalmazott leír, hogy vele milyen rútul bánik, a környezete felé egy nagyon kedves, megnyerő ember lehet, akiről nehéz elhinni, hogy ilyenre képes. Itt a kapcsolatot kell gyakran górcső alá venni. Ehhez vannak különféle módszerek, párterápia, mediáció, vagy most már a pedagógiában is működő resztoratív technikák, hogy ha lezajlott a bántalmazás, megtörtént a sérelem, hogyan lehet ezt jóvá tenni. Vannak tehát módszerek, de megoldásra csak akkor van esély, ha a felek ezt akarják. Ha az egyik fél tagadja, nehezen lehet ezzel bármit is kezdeni.
Ha valaki egyszer bántalmazó vagy bántalmazott volt egy kapcsolatban, és az véget ér, egy másikban is ugyanezt fogják folytatni?
Ez megint saját szükséglet, felismerés és szándék függvénye. Ha akár a bántalmazó, akár a bántalmazott úgy érzi, nem akar hasonló helyzetbe kerülni, nem akarja, hogy ugyanez megismétlődjön egy másik kapcsolatban, akkor szakemberhez fordulhat segítségért.
Milyen hatással lehet a gyerekre egy ilyen kapcsolat a szülők között?
Még ha nem is szem-és fültanúja annak, ami a szülők között történik, azért azt gondolom az érzelmi légkörben ez rejtetten megjelenik. A gyerek megérzi, és számára nyomasztó dologgá válhat; ez pedig befolyásolja, illetve veszélyezteti az ő egészséges pszichés fejlődését. Nálunk a gyermekvédelem próbál nagyon szigorú és következetes lenni a gyerekek érdekében. Bántalmazás esetén azt is nézik, van-e gyerek a családban, hogy ez milyen hatással van rá, és ha kell, megteszik a szükséges lépéseket. Ami nem feltétlenül hatósági, hanem egyéb segítői eljárásokat is jelenthet.
Félrenézünk? Beleszólhatunk?
Azt gondolom, hogy leginkább a gyermekek védelme érdekében már beleszólhatunk. Joga van most is bárkinek jelezni intézmény, hatóság felé, ha ilyet tapasztal. Az meg egyéni mérlegelés dolga, hogy az adott helyzetben, ott és akkor, személyesen mit tud, vagy mit akar tenni valaki. Sokszor az emberek azért is ódzkodnak, mert félnek, hogy ez számukra hátrányos következményekkel járhat: "nem fogok beleszólni egy perpatvarba, mert aztán én is kapok egyet". Jöhetnek a szokás magyarázatok, hogy "nem az én problémám", meg "egyébként is magánügy, én nem szólhatok bele" - ezek mind ott vannak abban az adott helyzetben. Sokszor az emberek azért nem tesznek semmit, ott, ahol segítséget lehetne nyújtani, mert úgy érzik, nem kompetensek ebben, vagy úgy gondolják, hogy ha más sem segít, ő miért tenné.
Az Összezárva című magyar rövidfilm a kapcsolati erőszakra hívja fel a figyelmet. Jól bemutatja a kívülállók reakcióját is.
Farkas István hangsúlyozza azt is, hogy "vannak lehetőségek, a gyermekjogok például most már elég keményen deklarálva vannak Magyarországon. Ha valaki észleli a bántalmazást, hogy sérülnek a gyermek jogai, sérülhet a további fejlődése akkor ezt jelentheti akár a szociális, akár a hatósági szférába. Megteheti ezt névtelenül, így zárt adatkezelésben fogják kivizsgálni, nehogy a bántalmazó megtudja, ki jelzett, és esetleg bosszút álljon rajta."
Mit tehet a telefon túlvégén ülő ügyelő egy bántalmazásról szóló hívásnál?
Bogárdi Göngyi elmondta, "az az alap, hogy semmilyen bántalmazás, sem fizikai, sem szóbeli nem megengedett. A hívót meg kell erősíteni önmagában, hogy elhiggye, ez tényleg egy olyan szituáció, amiben lépnie kellene. Ez nem egy terápia, hanem egy első beszélgetés; a telefonáló érzéseit kell előtérbe helyezni és kibeszéltetni, hogy felismerje, mi is zajlik benne. Ez a legfontosabb lépés: felismertetni vele az érzéseit és azt, hogy mi folyik kint."
Városunkban az Empátia Mentálhigiénés Egyesület működteti a 116-123-as, ingyenes hívható Lelki Elsősegély Telefonszolgálatot. Minden hívás anonim.
