Így változik a közlekedés a Királyi Napok alatt Székesfehérváron
Fehérvár Médiacentrum fotója
Facebook/Székesfehérvári Királyi Napok
Így változik a közlekedés a Királyi Napok alatt Székesfehérváron

A rendezvényekhez kapcsolódóan több útszakaszt és parkolót lezárnak, augusztus 20-án pedig az óriásbábok vonulása miatt lesznek szakaszos zárások. A korlátozások a 15-ös, 16-os, 17-es és több más helyi járat útvonalát is érintik.

Augusztus 13-án 17 órától augusztus 24-én 4 óráig lezárják a Mátyás király körutat az Ybl Miklós utcától a Dózsa György útig. A Zichy ligetben az 1. és a 9. szám közötti útszakasz ideiglenesen zsákutca lesz a Mészöly G. utca és a Malom utca csomópontjától, derül ki az Önkormányzati Kommunikációs Központ (ÖKK) közleményéből.

Augusztus 21-én 17 órától augusztus 23-án 4 óráig teljes zárás lesz a Dózsa György út, a Várkörút és a Szekfű Gyula utca kereszteződésében. A Dózsa György út és a Zichy liget körforgalmától félpályásan lezárják a Várkörutat a Marosi utca csatlakozásánál. Nem lehet majd közlekedni a Szekfű Gyula utca Ősz utca és Dózsa György út közötti szakaszán sem. A Várkörúton a Kígyó utcánál, a Dózsa György út irányába is zárás lesz.

Augusztus 20-án 16.30 és 19.30 között óriásbábok vonulnak a Koronás Parkhoz. A menet a Színház utcán, a Mátyás király körúton, a Szabadságharcos úton és a Mészöly Géza utcán át éri el a parkot.

A szereplők a Mészöly Géza utcában, a Csitáry G. Emil Uszoda, a Koronás Park és a Rózsaliget közötti útszakaszon, valamint a lezárt parkolósávban gyülekeznek és állnak fel. A felvonulás a Mészöly Géza utcán, a Szabadságharcos úton, a Mátyás király körúton, a Fő utcán, a Városház téren, a Kossuth utcán és a Szent István téren halad végig, majd visszatér a Vörösmarty Színházhoz. Az érintett útszakaszokat csak a menet átvonulásának idejére, szakaszosan zárják le. A felvonulást rendőrök vezetik fel, a lezárásról pedig rendőrök gondoskodnak.

Máriavölgyben augusztus 18-án 18 órától másnap reggel 6 óráig lezárják a Sasvári utca felől érkező, menetirány szerinti jobb oldali forgalmi sávot.

Augusztus 19-én 6 órától augusztus 20-án 8 óráig teljes zárás lesz a Bory téren. Ugyanekkor lezárják a Máriavölgyi utat a borháztól a Sasvári utcáig, valamint a Vágújhelyi utcát a Bory tértől a Kassai utcáig.

Augusztus 19-én 15.50 és 16.15 között ideiglenesen lezárják a Fiskális út és a Pozsonyi út körforgalmát a Szőlőműves szobrának koszorúzása miatt.

Augusztus 19-én 6 órától augusztus 20-án 8 óráig megállási tilalmat vezetnek be a Sasvári utca és a Béla utca közötti szakasz egyik oldalán. Szintén tilos lesz megállni a Máriavölgyi út Öreghegyi Borháztól a Fiskális útig tartó szakaszának egyik oldalán.

A kertmozi miatt augusztus 16-án, 17-én és 18-án 19.30 és 22.30 között lezárják az Oskola utca és a Jókai utca Bartók Béla tér melletti szakaszait. Az esőnap augusztus 19.

Parkolózárások

A Zichy ligetben augusztus 3-tól augusztus 26-ig nem lehet használni a liget melletti parkolókat.

A Cégbírósággal szembeni parkoló játszótér felőli oldalán augusztus 19-én 20 órától augusztus 24-én 21 óráig 14 parkolóhelyet zárnak le a lószállítók számára.

A Mészöly Géza utcában, az uszodával szembeni parkolósávot augusztus 19-én 20 órától másnap 18 óráig zárják le a Ligetsor és a Szabadságharcos út között.

Az Öreghegyi Közösségi Ház előtti, Fiskális út felőli parkolórész augusztus 18-án 18 órától augusztus 19-én 20 óráig nem használható.

A Bory térnél lévő parkolókat augusztus 18-án 8 órától augusztus 20-án 20 óráig teljesen lezárják a mobil vécék, valamint a rendezvényre érkező szállítójárművek számára.

Az Oskola utcában, a Szent Imre-templom oldalánál lévő összes parkolót augusztus 18-án 16 órától augusztus 23-án 24 óráig zárják le.

A Mátyás király körúton, a Török udvarnál öt parkolóhelyet zárnak le augusztus 19-én 20 órától augusztus 23-án 20 óráig.

A Jávor Ottó téren, a Várkörút és a Kígyó út felőli részen öt parkolóhely nem használható augusztus 19-én 20 órától augusztus 23-án 22 óráig.

Az Ady Endre utcában ugyancsak öt parkolóhelyet zárnak le augusztus 19-én 20 órától augusztus 23-án 20 óráig.

A Malom utcában, a Táncház előtt öt, valamint további négy parkolóhelyet zárnak le augusztus 12-én 7 órától augusztus 19-én 24 óráig. Ezen az útszakaszon ideiglenesen óránként 30 kilométeres sebességkorlátozást vezetnek be.

A Barátság Háza előtt, a III. Béla király tér 1. számnál két parkolóhelyet zárnak le több időszakban. A közlemény szerint a zárás augusztus 4-én 22 órától augusztus 5-én 23 óráig, majd augusztus 7-én 22 órától augusztus 8-án 23.30-ig tartott. Ugyanezt a két helyet augusztus 14-én 22 órától augusztus 16-án 16 óráig, majd augusztus 18-án 22 órától augusztus 19-én 23.30-ig is lezárják.

Változások a közösségi közlekedésben

Augusztus 13-án 17 órától augusztus 23-án üzemzárásig több helyi, országos és regionális járat terelőúton közlekedik. Ez alól a Mátyás király körút és a Várkörút csomópontjának lezárása alatti időszak kivétel.

A 16-os és a 17-es járat mindkét irányban a Mészöly Géza utcán, a Zichy ligeten és a Dózsa György úton át közlekedik. A Szabadságharcos út és az Ybl Miklós lakótelep megálló kimarad. A Babér utca és a Köfém lakótelep felé viszont érintik a III. Béla király tér A megállót.

A 15-ös és a 34-es járat a Gáztelep, illetve a Vasútállomás irányában a Móri úton, a Zichy ligeten, a Mészöly Géza utcán és a Palotai úton át halad. A III. Béla király tér A és az Ybl Miklós lakótelep A megálló kimarad. A terelőútvonalon érintik a III. Béla király tér helyközi megállóját az MKB Bank előtt, valamint a Szent Gellért utca A megállót.

A 26-os, a 26A, a 38-as és a 42-es járat mindkét irányban a Palotai úton, a Mészöly Géza utcán, a Zichy ligeten és a Dózsa György úton át közlekedik. Az Ybl Miklós lakótelep megálló kimarad. A külső végállomás felé az Uszoda A és a III. Béla király tér A, a belső végállomás felé pedig a Szent Gellért utca A megállót érintik.

A Mór és Zámoly irányába, illetve onnan közlekedő országos és regionális járatok a Móri úton, a Zichy ligeten, a Mészöly Géza utcán és a Palotai úton át haladnak. Megálló nem marad ki, és a terelőútvonalon sem érintenek másik megállóhelyet.

A Lovasberény irányába, illetve onnan közlekedő járatok a Budai úton, a Várkörúton és a Szekfű Gyula utcán át közlekednek. Megálló nem marad ki, és a terelőútvonalon sem érintenek másik megállóhelyet.

Terelések augusztus 21-től

Augusztus 21-én 17 órától augusztus 23-án üzemzárásig további változások lesznek.

A 16-os, a 17-es és a 42-es járat mindkét irányban a Palotai úton, a Budai úton, a Várkörúton és a Rákóczi utcán át halad. A 16-os járat a Ligetsort is érinti.

A 17-es és a 42-es járatnál kimarad a György Oszkár tér. A 17-es járat Csapó utca felé tartó útvonalán a Szent Gellért utca A megálló marad ki. A 16-os és a 17-es járat a külső végállomás felé nem érinti az Uszoda A megállót. Ugyancsak kimarad a Szabadságharcos út a 16-os és a 17-es járatnál, valamint az Ybl Miklós lakótelep és az Országzászló tér.

A 16-os járat Börgönd felé érinti a Szent Gellért utca A megállót és a György Oszkár teret. A terelőútvonal része az Autóbusz-állomás 18 a külső végállomás felé, valamint az Autóbusz-állomás 20 a Csapó utca és az Opole tér felé. A járatok a Zsuzsanna forrás megállót is érintik.

A 15-ös és a 34-es járat a Gáztelep és a Vasútállomás felé a Móri úton, a Zichy ligeten, a Mészöly Géza utcán és a Palotai úton át közlekedik. A III. Béla király tér A és az Ybl Miklós lakótelep A megálló kimarad. A terelőútvonalon érintik a III. Béla király tér helyközi megállóját az MKB Bank előtt, valamint a Szent Gellért utca A megállót.

A 26-os, a 26A és a 38-as járat mindkét irányban a Széchenyi utcán, az Autóbusz-állomáson, a Csapó utcán, a Budai úton, a Várkörúton, a Rákóczi utcán, a Széna téren és a Berényi úton át közlekedik.

Kimarad a György Oszkár tér, az Ybl Miklós lakótelep és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola. Az Autóbusz-állomás felé a Királykút lakónegyed A megállót sem érintik. A terelőútvonalon megállnak a Zsuzsanna forrásnál és az Áron Nagy Lajos téren. A külső végállomás felé a Széna tér D, az Autóbusz-állomás felé pedig a Széna tér A és a Királykút lakónegyed C megállót érintik.

A 33-as járat mindkét irányban a Gáz utcán, a Széna téren, a Mikszáth Kálmán utcán, a Zámoly utcán, a Fecskepart utcán és a Gombócleső utcán át közlekedik.

A járat a Fecskeparti lakótelep felé nem érinti a Széna tér A megállót. Kimarad az Áron Nagy Lajos tér, az Országzászló tér, a III. Béla király tér és az Ezredéves Általános Iskola is. A Laktanyák A megálló a Vasútállomás felé marad ki.

A terelőútvonalon a Fecskeparti lakótelep felé a Széna tér D, a Vasútállomás felé pedig a Királykút lakónegyed C megállót érintik. A Fecskeparti lakótelep felé a Zámoly utca 47. lesz ideiglenes megállóhely. A Vasútállomás felé a Korona boltbázisnál és a Zámoly utca 42. számnál alakítanak ki ideiglenes megállót.

A Mór és Zámoly irányába, illetve onnan közlekedő országos és regionális járatok a Móri úton, a Zichy ligeten, a Mészöly Géza utcán és a Palotai úton át haladnak. Megálló nem marad ki, és a terelőútvonalon sem érintenek másik megállóhelyet.

A Lovasberény irányába, illetve onnan közlekedő járatok a Budai úton, a Gáz utcán, a Széna téren és a Berényi úton át közlekednek. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola megálló kimarad. Lovasberény felé a Széna tér D, az Autóbusz-állomás felé pedig a Királykút lakónegyed C megállót érintik.

Augusztus 19-én 15.50 és 16.15 között teljes útzár lesz a Fiskális út és a Pozsonyi út körforgalmában. A 24-es, a 25-ös és a 31-es járat a körforgalom előtti megállóban várja meg a zárás végét.

Augusztus 20-án 16.30 és 17.45 között a Mészöly Géza utca uszoda előtti szakaszán és a Szabadságharcos úton is változik a közlekedés. Az autóbuszokat 16.30 és 17.15 között átengedik. A menet vonulása miatt 17.15 és 17.30 között mozgó rendőri útzár lesz a Mészöly Géza utcában és a Szabadságharcos úton. Az érintett járatoknak meg kell várniuk az ideiglenes zárás végét.

A közlekedőktől fokozott körültekintést, megértést és türelmet kérnek a Székesfehérvári Királyi Napok és kísérőrendezvényei alatt.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek