Ingyenes programok Székesfehérváron ezen a héten: október 12–18.Ingyenes programok Székesfehérváron ezen a héten: október 12–18.
Egy tök kifestésétől a tekepályáig elég sokfelé vezethet az utunk ezen a héten Fehérváron. Akad program a legkisebbeknek, a kvízeken összeszokott baráti társaságoknak és azoknak is, akik egy kis mozgással szakítanák meg az októberi hétköznapokat.
A szombati szűréshez hétfőn vedd elő a telefont
A szombati Köfém egészségnap előtt akad egy hétfői teendő: be kell jelentkezni a vizsgálatokra. Erre kizárólag október 12-én, hétfőn 8 és 16 óra között van lehetőség a +36 70 455 9930-as telefonszámon. Ha foglalt a vonal, érdemes újra próbálkozni, a szervezők nagy telefonforgalomra számítanak.
Magukat a szűréseket október 17-én, szombaton 9–13 óra között tartják a Köfém Művelődési Házban. Az idei utolsó városrészi egészségnapra elsősorban a környék lakóit várják, és bőrgyógyász is fogadja a jelentkezőket.
Az ingyenes vizsgálatok mellett az Egészségfejlesztési Iroda pszichológusaival is lehet találkozni: kiscsoportos mentálhigiénés foglalkozással és egyéni kérdezz-felelekkel készülnek.
Szerdán a digitális világ kerül terítékre
Sportosan, egészségesen, digitálisan – ez lesz a témája a Netrevalók következő foglalkozásának, amelyre szerdán 15 és 16 óra között várják az érdeklődőket a Széna Téri Tagkönyvtárban.
Egy órára tehát a sport, az egészség és a digitális lehetőségek találkoznak a könyvtárban. A program díjmentes, de a részvételhez előzetesen regisztrálni kell.
Kiss László képeire péntekig maradt idő
Aki még nem jutott el Kiss László Egyenes képek című fotókiállítására, annak ezen a héten érdemes beiktatnia egy galérialátogatást. A Pelikán Galéria tárlata október 16-án, pénteken zár.
A természet, a fények és az elkapott pillanatok találkozásából összeállított válogatást hétfőtől péntekig 10 és 18 óra között lehet megnézni. A belépés díjtalan, úgyhogy a fotók mellé belépőjegyet sem kell gyűjteni. További részletek korábbi cikkünkben:
Tökfestéssel is indulhat a hétvége
A péntek délutánt akár egy tök kifestésével is el lehet kezdeni. A Széna téri Tökvarázs október 16-án 15:30-tól várja a családokat a Széna Téri Általános Iskola előtti téren, a Széna tér 10. számnál.
A tökök új külsőt kaphatnak, közben kézműves foglalkozások, népi fajátékok és zene gondoskodik a délutáni elfoglaltságról. A gyerekek mellé a szülőket és a nagyszülőket is várják. A program ingyenes, és jelentkezéssel sem kell bajlódni: elég odamenni a térre.
A legkisebbeknek mondóka jut szombatra
Szombat délelőtt a kisgyerekes családoké lehet a főszerep a Budai Úti Tagkönyvtárban. Október 17-én 10 órakor kezdődik a Kerekítő foglalkozás, amelyet Nagyné Váti Zsuzsanna vezet.
Mondókázás, zene és közös játék tölti meg a programot, így a hétvégi családi menetrendbe egy könyvtári kitérő is beleférhet. A részvétel díjtalan, az előzetes regisztrációt viszont itt kérik a szervezők.
Ismerd meg a helyi vállalkozásokat a stadionban
Ha kíváncsiak vagyunk arra, milyen szolgáltatók és vállalkozások működnek Fehérváron és környékén, szombaton a Sóstói Stadionban is körbenézhetünk. A vállalkozói és közösségi nap október 17-én 9–17 óra között várja a látogatókat a Csíkvári utca 10. szám alatt.
Az ingyenesen látogatható kiállítótérben helyi cégekkel, szolgáltatásokkal és technikai újdonságokkal lehet megismerkedni, és kapcsolódó programokkal is készülnek.
A belépés a kiállításra díjtalan. Aki a VIP-szektor előadásaira és workshopjaira is beülne, annak már külön, fizetős jegyre lesz szüksége.
Gyűjts csapatot a szombati kvízre
Jól jöhet az a tudás is, amelyet eddig legfeljebb egy baráti beszélgetésben villantottunk meg. A szombat esti Nagy Mindenem kvízesten filmek, sorozatok, zene, retró, gasztronómia, képfelismerés és általános műveltségi kérdések is előkerülnek.
A csapatversenyt október 17-én 19-21 óra között tartják az öreghegyi Mindenem kávézóban, a Késmárki utca 1/b. szám alatt.
A játék ingyenes, amit viszont eszünk-iszunk, azért fizetni kell. A helyek száma korlátozott, ezért a csapatnak előre asztalt kell foglalni.
Mozgásból jut egész hétre
A sportcipőt is érdemes előkészíteni: a Nyitott Tornatermek programjában hétköznap és hétvégén egyaránt akad ingyenes mozgási lehetőség. Konditorna, nyugdíjastorna, tollaslabda, röplabda, kosárlabda és teremlabdarúgás is szerepel a kínálatban.
Pénteken 17-20 óra között a Köfém SC tekecsarnokában lehet megcélozni a bábukat. Szombaton 9–10 óra között alakformáló női torna lesz az István Király Általános Iskolában, vasárnap pedig 9–12 óra között kosárlabdázásra várják a tízéves és idősebb résztvevőket az Ezredéves Általános Iskolában.
Aki inkább sétálna, az ingyenes nordic walking foglalkozásokhoz is csatlakozhat. Hétfőn 16–17 óra között a Túrózsáki úti műfüves focipályától indulnak, csütörtökön 14–15 óra között pedig a Sóstói tanösvénynél mozognak együtt. Az utóbbira 13:50-kor gyülekeznek az Alsóvárosi Közösségi Tér főbejárata előtt.
A tornatermi alkalmakon érkezési sorrendben fogadják a jelentkezőket. Tiszta talpú sportcipőt, sportöltözetet és az adott mozgásformához szükséges saját eszközt kell vinni.






