Erdésznek készült, az órák mestere lett Koronczay Péter 
Erdésznek készült, az órák mestere lett Koronczay Péter
Erdésznek készült, az órák mestere lett Koronczay Péter Amikor belépek a kis műhelybe, a falon vagy fél tucat különféle ketyegésű, zengésű óra hangját hallom egyszerre. Rögtön az jut eszembe, hogy ezt nagyon kell szeretni ahhoz, hogy valaki egész nap hallgassa.
Milyen hatással vannak Önre az órák hangjai?
A zengő-bongó, tompa hangokat kedvelem. Én egy mély tónusú ember vagyok. Zenében is a dobot szeretem és a basszusgitárt… nem kell oda ének! Az órák közül is az tetszik, amelyiknek mély zöngése van. Az otthoni konyhai faliórának réz kalapácsa van, és eredetileg nagyon érces hangja volt. Fogtam, átfúrtam a kalapácsot és megbőröztem, hogy mély tónusú legyen.
Milyen órákat hoznak be manapság az emberek javíttatni?
Amiket a falon lát, mind antik órák, száz éven felüliek. Vannak rugós órák, illetve súlyhuzamúak… utóbbiak a legpontosabbak. Mert a csiga a kerék meghajtásával állandóan ugyanazt a súlyt adja, ugyanazt a nyomatékot adva a szerkezetnek. Egy rugós óra, ha felhúzzuk, egy ideig pontosan megy, erőből. De amikor a vége felé jár a rugó, gyengül a járása, elkezd késni.
Van amelyik nem üt, csak ketyeg, mutatja az időt. De van itt westminsteri dallamot játszó óraszerkezet, mely negyedóránként lejátszik egy dallamot. A leglátványosabb most egy figurás svájci óra. Az egyik ablakon egy hölgy néz ki félóránként, miközben egy zeneszerkezet működik. Egy lovag épp létrán mászik föl hozzá, de észreveszi a férje, aki bal oldalról egy vasvillával szurkálja a betolakodót.
Mostanában leginkább faliórákat javít?
Teljesen ráálltam az antik órákra. Régebben sok karóra volt, akkor viszont az antik óráknak nem volt még divatja. 1974-ben, amikor kezdtem, főleg orosz karórákat javítottunk. Amikor 1989 után bejöttek a kvarcórák, na annak nem örültünk, úgy éreztük, ennek a szakmának vége. Aztán beözönlöttek a kínai elektronikus órák is, a mechanikus karórák szinte teljesen eltűntek. Ráadásul ma már a többség az okostelefonján nézi az időt. Közben viszont előbújtak valahogy a faliórák, divat lett a bolhapiacokon, falvakban felvásárolni, felújíttatni őket. Ha az ingatlanpiac működik, akkor az antik piac is. Egyre többen vannak, akik a szép új házukat antik faliórával szeretnék díszíteni. Megveszik roncsállapotban, és hozzák az óráshoz, hogy foglalkozzon vele.
A szülői ház régi szobácskájából kialakított műhelyben harmincöt éve dolgozik (Fotó: Horváth Reni)
Választja még manapság valaki ezt a szakmát?
Vannak a nagy szakszervizek, ahol azért adnak el komoly svájci órákat. Oda szakképzett emberek kellenek, akik ezzel foglalkoznak. De úgy tudom, órás szakmai képzés nincs már legalább tizenöt éve. Itt Fehérváron a 320-as ipari szakmunkásban volt, én ott kezdtem. Aztán fent Pesten a Práter utcában folytatódott az órás szakmai képzés, ami tizenöt éve megszűnt. Most az a legújabb divat, amit hallottam, hogy OKJ vizsgát lehet tenni. De aki három hónap alatt leteszi ezt az OKJ-s órásvizsgát, mit tanul meg belőle?
Önnek annak idején meddig tartott a képzés?
Három év volt a szakmunkás oktatás, de mind a mai napig tanulom. Mostanában is hoznak be olyan szerkezetet, amilyet nem láttam még. Itt van ez az amerikai szerkezet. Amerikai feles ütős. Most javítottam először ilyet. Csengettyűs! Ilyet még nem is láttam... Nem tudom, honnan halászták elő. Ezt nekem le kellett rajzolnom, fotóznom a telefonommal, hogy amikor rakom össze, minden oda kerüljön, ahol eredetileg volt. Így is volt egy kar, amit nem találtam meg egyből, hová is való. Mert azt éppen nem láttam, mikor fotóztam. De megoldottam végül. Szóval most is vannak kihívások.
Az iskola mellett gondolom az édesapjától tanulta a legtöbbet.
Apám volt a mesterem. Ő lerajzolta nekem, hogy néz ki egy antik óra belülről, milyen a mutatószerkezete. A könyvekben ugyan le volt rajzolva, de nem volt három dimenzió abban az időben, és egyszerűen nem értettem. Apám sokkal szemléletesebben ábrázolta. Sőt, hajtogatott drótból egy kart, hogy szemléltesse, mi mit emel ki, hogy föl tudjuk egyáltalán fogni, mert nem láttunk akkor még ilyen órákat. Aztán a későbbiekben, ahogy belefutottunk egy-két javításba, boldog voltam, hogy erről már tanultam. De a hibafelismeréshez sok-sok év kell. Én 74-óta ismergetem fel a hibákat, és most már 2017 van, de még mindig van olyan hiba, ami elfut a szemem előtt. Egy-két hét múlva jön ki, és akkor újra lehet szétszedni a szerkezetet és azt a hibát kijavítani.
Mikor indította el a saját üzletét?
1982-ben. Anyám biztatott, hogy váltsam ki az ipart: itt van az öreg Koronczay-ház, egy szobát szépen átalakítunk műhellyé. Ő meg lakott a többi szobában. Úgyhogy '82 május 2-án már itt voltam. Elsején még fölvonultam a céggel, vinnem kellett a táblát utoljára búcsúzóul.
Jól indult minden, mert három év adómentességet kaptam, a mai fiatalok nem kapnak már ilyet… Eleinte nem sok iparos volt a városban. Ebben az utcában én voltam egyedül, a másik utcában egy rádió- és tévéműszerész dolgozott. Hirdetnem szinte sosem kellett. Amikor nyitottam, akkor meghirdettem, hogy itt a Sallai Imre utca 4. szám alatt megnyitottam órásboltomat. Úgy voltam vele, hogy nem a reklám fogja meghozni a munkát, hanem a munka hozza meg a reklámot. Tehát akkor, ha én jól dolgozom, biztos megkeresnek, szájról szájra terjed, hogy ez a fiatalember jól tudja a szakmáját. Ha meg rosszul dolgozom, akkor úgyis meg fogom érezni, mert egyszerűen nem lesz munkám.
Mostanság mennyit dolgozik?
Minden nap itt vagyok rendesen. Nagyon sok munka nincs, de napi, heti rendszerességgel azért hoznak be faliórákat, kisebb nagyobb felújítások adódnak. Karórákkal nem találkozom, legfeljebb egy-egy elemcsere során.
Nem kíméli az emberi szemet az órajavítás (Fotó: Horváth Reni)
Ahogy elnézem a lámpákat, nagyítókat, a sok apró alkatrészt az asztalán, bizony nagyon éles látás kellhet ehhez a munkához. Sokat romlott a szeme az évek során?
Inkább türelem kell ám! A szemet lehet pótolni mindenféle nagyítókkal. De igen, persze, nagyon sokat romlott. Közelre már csak szemüveggel látok. Távolra nincsen gond, de hát ott mit nézzek... Közelre fölveszem a szemüveget, a szemüvegre fölteszem ezt a kis lupét, és azután van még egy ilyen dupla szemüvegem, ami úgy néz ki, mint egy hegesztőszemüveg. Ez rettentően terheli mind a két szememet, utána meg egyenesen nem látok. Viszont az órát tökéletesen! Nincs olyan eldugott rész vagy olyan kopás, amit ne tudnék észrevenni.
A türelem mellett a másik elengedhetetlen dolog a biztos kéz. Nem remeghet a kezünk. Őszintén szólva nekem nagyon is remegett nyolcadik után, szerintem a kamaszkor miatt. Többen mondták is: Péter, te egy varázsló vagy, hogy pont akkor állítod meg a kezedet, amikor kell! Állandóan lefogtam egyik ujjammal a másikat, hogy ne remegjen… Ötven éves korom felett eltűnt ez a remegés, de addig kínlódtam vele nagyon. Az antik óráknál ráadásul használni kell a kezet erőből is. Fúrni-faragni, ütni-verni, kalapálni... sajnos ettől meg megint elkezdhet remegni a kéz…
Hogyan ellensúlyozza a szabadidejében, hogy egész nap itt ül bent a műhelyben, az asztalnál?
A föld szerelmese vagyok. Nekem nem hobbim az órásság. Nem úgy mint apámnak, aki éjjel-nappal ennek élt és rendkívül magas szinten művelte. Nekem ez a szakmám, amit elvégzek becsülettel, de a föld a mindenem. Vagy egy birtokunk, oda ki szoktam biciklizni – kell a mozgás, hogy ne legyen az erekkel problémám a lábaimban. Tíz kilométerre van, van szőlő, gyümölcsfák, fű – én ott élem ki magamat. Tizennégy-tizenöt órákat dolgozom ott folyamatában. Kaját nem is viszek, amit ott találok, megeszem. Nem pihenni megyek, hanem azért, hogy tevékenykedjem. Higgye el, amikor hétfőn visszajövök, olyan, mintha két hétig szabin lettem volna. Volt nyaralónk is, ahol egész nap ültünk, aludtunk, feküdtünk, kártyáztunk, de fáradtabb voltam, mikor hazajöttem, mint előtte. Így viszont fizikálisan topon vagyok. Én ezzel ellensúlyozom azt, hogy egész nap ülök. Ha úgy érzem, nem akarok a birtokra menni, akkor megkerülöm a Velencei-tavat. Ha nem volt elég, megkerülöm még egyszer… Vagy lemegyek Siófokra, visszajövök, elindulok Pázmánd felé, neki a minél nagyobb emelkedőknek, hogy az energiát kihajthassam magamból. Kell a mozgás emellé a munka mellé. Gondolom, a fodrászok meg leülnek, hisz ők meg egész nap állnak. Nekem mozogni kell.
Amikor gyerek volt, és édesapjától elleste a szakma fortélyait, mikor kezdte komolyan azt érezni, hogy ezt a szakmát választja?
Nem kaptam én kedvet akkor, pedig egész nap dolgozott az api. Én csak játszottam, akkor is a földet turkáltam. Később, mikor dönteni kellett, nem tudtam szakmát választani. Amit szerettem volna, a vadászattal, az erdővel kapcsolatban, ahhoz nagyon kellett volna tanulnom. Csak protekcióval lehetett bejutni a soproni főiskolára. Anyám viszont azt mondta, ők a saját szakmájukban tudnak segíteni. Api is órás volt, Mami is, úgy ismerkedtek meg. A bátyám is órás lett és a két gyereke is ezzel foglalkozik, a lány még ékszerész mellette. Egyedül a nővérem vitte tovább az orvos szakmát, külön kaszt… Nekem a kézügyességem, türelmem megvolt hozzá, nem láttam semmi hátrányát ennek a munkának. Megszerettem még úgy is, hogy nem szívem választottja.
Gyakoriak a visszajáró kuncsaftjai?
Igen, de sokszor csak ők emlékeznek már rám, én rájuk nem. Bejönnek, leteszik az órát az asztalra, „Na Péter, már megint itt vagyok!” én meg nézek rájuk rémülten: Úristen, mikor javítottam azt az órát, hogy már el is romlott? Aztán leteszik elém a garanciális papírt, megsárgulva, még Sallai Imre utca van rajta... Aki meg van elégedve, általában tizenöt év után is hozzám hozza karbantartásra az órákat. Van, amikor már a fiaik, vagy az unoka hozza, aki megtalálta a papírt, és tudja, hogy a papa itt javíttatta, de ő már nincs.. Jólesnek ezek nagyon. Hát még, ha olyan órát hoznak, amit apám javított, mondjuk még 1957-ben… Felemelő érzés, mikor látom a beírásait, és tudom, ezt a kereket api fogta meg, ez is az ő munkája volt.
