Az Árpád-házi királyok története olyan, mint a Trónok Harca! - Sághy Tamással beszélgettünk a Koronázási Szertartásjátékról
Az Árpád-házi királyok története olyan, mint a Trónok Harca! - Sághy Tamással beszélgettünk a Koronázási Szertartásjátékról
Az Árpád-házi királyok története olyan, mint a Trónok Harca! - Sághy Tamással beszélgettünk a Koronázási SzertartásjátékrólHarmadik alkalommal szerepel a Koronázási Szertartásjátékokon itt Székesfehérváron. Hogyan emlékszik vissza az előző évekre?
Nagyon nagy élmény volt mind a tavalyi, mind a tavalyelőtti Koronázási Szertartásjáték. Mind a kétszer hálás szerepet osztott rám az igazgató úr. Tavaly Lukács érseket játszottam. Bár eléggé képben voltam, hiszen imádom a történelmet - iskolai tanulmányaim után kacérkodtam is a történelem tanár foglalkozással -, minden részletre nem emlékeztem. Például arra sem, hogy Lukács érsek háromszor tagadta meg a koronázást, nem volt hajlandó felesketni a királyt. Tavalyelőtt II. István játszottam, az egy kisebb karakterszerep volt, de nagyon hálás. Nekem ezek mindig nagy élmények, már csak a magyar történelem szempontjából is, hogy olyan érdekességeket lehet belőle tanulni. Azt látom, hogy évről évre gazdagodik és bővül a szertartásjáték, és az előnyére fejlődik. Nem csoda, hogy a nézők is nagyon szeretik.
Mikor derült ki az Ön számára, hogy idén a főszerepet fogja eljátszani?
Kérdeztem az igazgató urat úgy két hónappal ezelőtt, hogy számít-e rám vagy sem. Mert már három éve az egri Pinceszínházban is játszom, vannak nyári felkéréseim. De természetesen az anyaszínház az első, ezért kértem, hogy jelezze, ha számít rám, mert akkor szabaddá teszem az augusztust. Már akkor jelezte Szikora János, hogy lesz szerepem, de akkor még nem tudtam, hogy én magam leszek II. András. Aztán egyszer csak az évad vége felé, júniusban a színházban beszálltam a liftbe, éppen a büféből az öltözők felé. A második emeleten társult hozzám Szikora János, és akkor mondta, hogy számítsak rá, én játszom II. Andrást.
Említette, hogy a történelem mindig is közel állt Önhöz. Jellemző egyébként, hogy ilyen jellegű szerepeket alakít?
Igazándiból nem. Bár ez nem teljesen igaz, mert azért játszottam már olyan történelmi darabban, ahol egy elmúlt kor létező embereit kellett alakítani, de nem gyakori az ilyen feladat az életemben. Speciális dolog a történelmünk nagy királyait megeleveníteni, mert olyan más érzés. Érdekes és felemelő, mert királyt ritkán játszik az ember, ha csak nem egy mesedarabban Mátyás királyt.
A szertartásjátékok helyszíne itt Székesfehérváron, még a szabadtéri színpadokhoz képest is elég különleges. Emiatt mennyire igényel másfajta felkészülést, mint egy hagyományos színpadi előadás?
Abból a szempontból nincs különbség, hogy ugyanúgy meg kell tanulni a szöveget, ugyanúgy részt kell venni a próbákon, és a kollégákkal, rendezővel együtt dolgozni. De túl azon, hogy egy külső helyszínen van és nem egy megszokott színházban, ráadásul a koronázóvárosban, konkrétan a koronázó bazilika romjain – egy pillanatra mintha tényleg visszamennénk nyolcszáz évet az időben. Ez elég speciális. Máshogy játszik az ember egy kőszínház nagyszínpadán, egy stúdióban, és máshogy egy ilyen viszonylag furcsa térben, hatalmas kivetítőkkel. El kell találni, hogy úgy legyen az ember színészként hiteles, hogy közben ne legyen sok, teátrális, vagy legalábbis jó értelemben legyen az.
Egy valóban élt néhai királyról, a történelemből tudhatunk dolgokat a személyiségéről, életéről. Talált mindezekben olyan tulajdonságot, ami segített azonosulni a figurával?
Egy színésznek mindig meg kell találnia ezeket a pontokat. Nagy általánosságban kétféle színész létezik, egyik sem jobb, vagy rosszabb a másiknál, típus kérdése. Az egyik magára húzza a karaktert, a másik inkább belebújik. Van, aki inkább a karaktert, a figurát tolja előrébb, a másik színész mindig megpróbál ezen belül minél többet adni magából. Mind a kettő csodálatos lehet. Én a szerepen, a konkrét szövegeken túl próbálok minél többet beletenni magamból. Megmutatni, amit én erről a figuráról gondolok, azokról a gondolatokról, cselekményekről, amiket ő gondol, vagy véghez vitt. Izgalmas a feladat, és ha az ember kicsit utánanéz, akkor további összefüggéseket, plusz adalékot találhat egy ilyen történelmi személyről. Gyerekkorunkból, a tankönyvekből annyit tudtunk II. Andrásról, hogy hozzá kapcsolható az Aranybulla, Szent Erzsébet volt az egyik lánya, és talán még annyit, hogy a Szentföldön is járt. De azért nem ennyire fekete-fehér az ő személyisége, története.
Nagy Trónok harca fan vagyok, és szerintem az Árpád-házi királyok története egy az egyben a Trónok harca! Egészen elképesztő. Sokszor olyan tetteket vittek véghez, amiket egyáltalán nem a saját szándékukból akartak megtenni, hanem igen gyakran kényszerpályán is mozogtak. Például az ezzel kapcsolatos vívódásokat is érdekes érzékeltetni. Azokat az esendőségeket, amiket akár egy mai ember is átélhet. Az nem változott. A hatalom, egy ország vezetése, rossz és jó döntések ugyanúgy vannak. Csak a technika fejlődött, semmi más.
Ha egy király személyiségét megpróbáljuk kibontogatni, akkor nyilván létezik az az arca, amit a nép előtt viselnie kellett, az uralkodói, erős oldalát mutatva. De ahogy láthattuk a korábbi évek fehérvári szertartásjátékaiban, mindig volt alkalmunk egy kicsit a magánéletébe, a személyes kapcsolataiba is bepillantanunk az adott királynak. Most is várható, hogy a házasságát, a családi kapcsolatait is boncolgatják?
Hogyne, és ez is nagyon jó benne, hogy ezt a nyolcszáz vagy ezer évet átíveljük és hirtelen összekapcsoljuk egy ma élő embernek a gondjaival, örömeivel, vívódásaival. Hiszen ezeknek az embereknek is volt kisfia, kislánya, felesége, némelyiknek több is. Ahogy akár manapság is van. Hús-vér emberek voltak, azzal a különbséggel, hogy nem egy családi háztartást vezettek, hanem egy akkora területet, mint a mostani Magyarország háromszorosa. Ez egy speciális dolog, és többek között ettől izgalmas.
A korabeli viseletek nem lehettek éppen a legkényelmesebbek. Ebben is korhű az előadás? Milyenek a jelmezek?
Igen! Szikora János nagy hangsúlyt fektet a szövegkörnyezet hűségére. Amit a kortárs feljegyzésekben talál - bármilyen konkrét mondatokat - , azokat mind beépítik Matuz Jánossal a szövegkönyvbe. És természetesen a ruhák is teljesen korhű viseletet próbálnak visszaadni. Ez egy külön érdekesség nekünk színészeknek és gondolom a nézőknek is.
