5 évnél régebbi cikk

Öt másodperces szabály és társai – városi legendákat vár és tesztelne a Nébih
Fehérvár Médiacentrum fotója
evamagazin.hu
Öt másodperces szabály és társai – városi legendákat vár és tesztelne a Nébih

Az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos mítoszok, városi legendák összegyűjtésére vállalkozott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a legnépszerűbb legendákat pedig szakértői elemzésnek vetik majd alá.

„A fagyasztást nem élik túl a mikrobák.” „Ha öt másodpercen belül felvesszük a leesett élelmiszert a földről, akkor még nem kerülnek rá baktériumok.” „A biztonságos élelmiszer E-számoktól mentes.” Mind ismerjük a klasszikus városi legendákat, sőt van, hogy igazságként fogadjuk el még akkor is, ha érdemben soha senki sem bizonyította azt.

A Nébih legújabb kezdeményezésében az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos, széles körben elterjedt mítoszok összegyűjtésére vállalkozott. A nagy élelmiszerbiztonsági mítoszlista összeállítását a legelterjedtebb és sokszor legkárosabb legendák szakértői elemzése követi majd. A szakemberek célja, hogy – külsős szakértőket, kutatókat is bevonva – objektíven bemutassák, van-e valóságalapja az adott mítosznak, valamint éles helyzetben, a legenda alkalmazása helyett, hogyan járhatunk el helyesen. Európában ugyanis az élelmiszer eredetű megbetegedések jelentős része éppen a vásárlók figyelmetlenségéből következik be, és ez alól Magyarország sem kivétel.

Az érdeklődők az „élelmiszeres mítoszokat” augusztus végéig a Nébih honlapján, a mítoszgyűjtő űrlapon küldhetik el. A mítoszlista összesítése után – várhatóan ősszel – indul majd az értékelési szakasz, az eredményekről pedig közérthető formában, rendszeres időközönként beszámol majd a hivatal a weboldalán.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek