5 évnél régebbi cikk

Álomszép csipketojásokat készít Bácsi Gabriella – Fehérváron is találkozhatsz vele
Fehérvár Médiacentrum fotója
csipketojas.hu
Álomszép csipketojásokat készít Bácsi Gabriella – Fehérváron is találkozhatsz vele

Tudtad, hogy díszes tojásokkal nem csak húsvétkor dobhatod fel a lakásodat? Székesfehérváron a Jancsárkertben is rendszeresen találkozhatunk Bácsi Gabriella csipketojás készítővel, aki a húsvéti csodák mellett mécsestartókat, úszó mécseseket, sőt karácsonyfadíszeket is készít, és ezeket is tojásból!

Sőt, a strucc-, emu-, liba-, kacsa-, tyúk-, és galambtojások mellett a csigaházak is alapanyagul szolgálnak alkotásaihoz. Gabriella egyébként néptáncos és néptánc pedagógus, a népi kultúra és motívumok szeretete ezért is áll közel hozzá.

Hogyan szeretett bele ebbe a tevékenységbe?

Már kisgyermekkorban is szerettem rajzolni, nagy élvezettel készítettem gyermeki kézműves termékeimet. Kézügyességemet később Herenden, a Porcelángyárban kínai festőként kamatoztattam. Mindkét nagyszülőm és szüleim udvara is nyüzsgött a háziállatoktól, így az állatok szeretete természetszerű lett számomra. Később libáink is lettek, azoknak pedig gyönyörű nagy és fehér tojásaik vannak. Úgy éreztem, kezdeni kell velük valamit. Kamatoztatva a porcelánfestő múltamat, gondoltam, kipróbálom a libatojások kicsipkézését. Azóta amit készítek, minden darab más és más, szinte nincs két egyforma tojásom. Tojásaimat kézi gravírozóval csipkézem, a kezemben tartva. Hagyatkozva két kezem finom mozdulataira és szellemem szabad ötleteire, melyben visszatükröződik díszítőművészetünk motívumvilága.

Mennyi időbe telik egy-egy tojás elkészítése?

Mivel én főként csipkézem a tojásokat, így ez egy óvatosságot, figyelmet és időt igénylő díszítési mód. Olykor egy-két óra, máskor hónapok alatt készül el egy tojás. Nem lehet az összes munkafolyamatot egyszerre elvégezni. Kezdődik a tojások beszerzésével, majd a díszítéstől a dobozoláson át egészen addig, amíg a kedves vásárló otthonába jut, bizony többször a kezembe veszek egy-egy tojást.

Hogyan kezd hozzá, hogyan tisztítja a tojást?

A tojások tisztítása egy felületi fertőtlenítéssel, hatékony tisztítással kezdődik, aminél a tojáshéjról minden szennyeződés eltűnik. Ezt követi a tojás tartalmának eltávolítása, amiről bizonyára már sok embernek van negatív tapasztalata. Ha csak a gyermekeink iskolai rajzórákra való tojáskifújásokat említjük, mindenki fel tud hozni egy mosolyogtató példát a saját tapasztalatából.
Az én módszerem, hogy a gravírozógépemmel egy lyukat fúrok a tojás csúcsosabb felén (ezt tűvel is ki tudják fúrni, úgy, hogy a tű hegyével óvatosan egyre nagyobb lyukat pöckölünk a tojáson). Ezen át egy dróttal megkeverem a tojás tartalmát, hogy a tojássárgát tartó zacskó elfakadjon, majd a tojást lyukkal lefelé állítom és ezen a kis lyukon keresztül egy fecskendő segítségével levegőt nyomok a tojásba. Ez a levegő kiszorítja a kicsi lyukon át a tojás tartalmát.

Hogyan választja ki, hogy melyik tojás alkalmas díszítésre és melyik nem?

A tyúktojásokon már a háziasszonyok is előre látják, hogy melyiknek lehet vékonyabb és melyiknek vastagabb a héja. Én díszítéshez próbálok vastag, nagy, egyenletes felületű, szabályos tojásokat válogatni. Jobban szeretem a libatojások meszes héját, mert azok nagyjából egyformák, nem nagyon kell őket válogatni, gyönyörű fehér a héjuk és nem utolsó sorban már elég nagyok és vastagok ahhoz, hogy csökkenjen a készítés közbeni esetleges törésszám.

Minél nagyobb egy tojás, annál vastagabb és keményebb is a héja. Így a strucctojás keménysége már vetekszik a porcelánnal.

Tudja valahogyan tartósítani a kész terméket?

A kész tojásokat nem lehet sehogy tartósítani, csak ha óvatosan kezeli a vásárló. Az üvegre is akkor kell a legjobban vigyázni, amikor használják. Én a biztonságos szállítás és tárolás kedvéért minden darabot kis hengerdobozban vagy díszdobozban adok a vásárló kezébe.

Mennyi ideje van erre, milyen napszakban szokott dolgozni a tojásokon?

Többnyire délelőttönként dolgozom ezen, illetve este, éjszakába nyúlóan, mert délutánonként néptáncot tanítok gyerekeknek. Az életem nagy részét a tánccal töltöm, hisz nemcsak tanítom, - többek közt a "Balatonfüred Néptánc Együttes" csoportjait - , de aktívan is táncolok a "Veszprémi Gerence Hagyományőrző Néptáncegyüttes" tagjaként. Nyüzsgő életem van. Ezzel a leülős, megnyugvós munkával pont kiegyensúlyozom az életem feszültségeit. A tojások csipkézése közben elkalandoznak a gondolataim, megoldást találok sok éppen aktuális problémámra. A tojások díszítése kezdéskor már a fejemben van, van ami igényel előrajzolást, van ami nem. A fő osztásokat mindig berajzolom. Csipkézésnél hagyom, hogy a kezem vezessen. Sokszor menet közben, érzésre alakul a minta. Csak tőlem függ, hogy mire van időm, türelmem, fantáziám.

Mit szeret a legjobban ebben a tevékenységben?

Ez számomra egyfajta terápia is, mindamellett, hogy nagyon jó érzés, amikor a vásárlók dicsérik, gyönyörködnek a sokszor napokon, hónapokon át készülő munkáimban. Boldogsággal tölt el! Mindenkit bátorítani tudok csak, hogy kezdjenek bele bármibe, legyen az kertészkedés vagy hímzés, faragás, amit egyedül saját gondolatukkal magukra maradva tudnak csinálni, hogy megismerjék saját képességeiket, fizikai, szellemi és lelki erejük teljességére találjanak! Sokkal szebb a világ így körülöttünk!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek