Már gyerekként is belestem a műtőbe - Woth Zoltán székesfehérvári mentős főápolóval beszélgettünk
Már gyerekként is belestem a műtőbe - Woth Zoltán székesfehérvári mentős főápolóval beszélgettünk
Már gyerekként is belestem a műtőbe - Woth Zoltán székesfehérvári mentős főápolóval beszélgettünkA mentősöknek az a feladatuk, hogy krízishelyzetben nemcsak szállítható állapotba hozzák és mihamarabb kórházba vigyék a beteget, hanem mindeközben meg is nyugtassák, lelki támaszt nyújtsanak neki kiszolgáltatott helyzetében. Úgy, hogy közben napról napra látnak akár emberi sorstragédiákat, rendszeresen találkoznak testközelből a halállal. Honnan merítik az erőt mindehhez? A mentős szakma értékeiről, szépségéről Woth Zoltánt, a székesfehérvári mentőállomás főápolóját kérdeztem.
Sérült, beteg embereken segítetek nap mint nap. Mégis más ez a szakma, mint a gyógyítás. Akikhez kimentek, félnek, sokszor azt sem tudják mi történik velük. Van a feladataitoknak egy erős lelki oldala is, jól gondolom?
Valóban, pszichésen is vezetnünk kell a beteget. Hogy érezze: mi tudjuk, hogy mit csinálunk, segíteni fogunk neki. Nyugalmat kell, hogy sugározzunk felé. Rövid időt töltünk velük, de számukra meghatározó, ha együttérzéssel bánunk velük ezekben a pillanatokban. És nekünk tényleg nem az a feladatunk, hogy meggyógyítsuk, hanem hogy stabilizáljuk, szállítható állapotba hozzuk a beteget, és a lehető leggyorsabban bejuttassuk a kórházba. Sok évnyi betegellátás után már ösztönösen, akár a bejelentés mivoltából sejtjük, mennyire súlyos eset is vár ránk éppen. De bármi is a baja adott személynek, az ő szempontjából az a legnagyobb baj. Nekünk pedig ezen kell segítenünk.
Úgy, hogy sokszor nem is tudhatjátok, hogyan fog viselkedni az adott szituációban.
És hogy milyen körülmények közé érkezünk. Hiszen ugyanúgy mennünk kell ittas beteghez is, aki nem biztos, hogy úgy viszonyul hozzánk, mint egy segítőhöz. Volt már olyan, hogy az én orromat is eltörte egy beteg hozzátartozója.
Ezt a részét is tanuljátok, hogy mi a teendő ilyen szituációban?
Volt idő, amikor az iskolai képzés részét képezte az önvédelem, az én időmben nem. De a lényeg, hogy nekem nem feladatom verekedni, és igyekeznem kell az ilyen szituációkat elkerülni. Ha pedig szükséges, karhatalmat igényelni. És megpróbálni lehetőleg a sérültet is biztonságban tudni mindez idő alatt.
Miért választottad ezt a szakmát, mit szeretsz benne a legjobban?
Lehet, hogy ez pátoszosan hangzik, de szeretek segíteni. Jó érzés kimenni, jót tenni az emberekkel. Kicsit magasztosnak tűnik, de ettől függetlenül ez a tény. Jómagam egyébként eredetileg kertész technikusként végeztem. De mivel a szüleim mindketten orvosként dolgoztak, már gyerekkoromban megfogott ez a közeg. Emlékszem, volt, hogy belestem a műtőbe. Tizennyolc évesen kezdtem mentőzni: az első fél évben gyomorgörccsel, rettegve mentem minden esethez. Akkor még a piros zászlós Nysa mentőautókat használtuk. Rengetegszer megfordult a fejemben, hogy mit keresek én itt tulajdonképpen. De tapasztalt, rutinos gépkocsivezetőkkel voltam összeosztva, akik terelgettek. Kicsit más volt a rendszer, akkor még a betegszállítást is mi végeztük, és sokkal hosszabb folyamat alatt lehetett lassan beletanulni a szakmába, mint most, hogy már csak a mentést végezzük. Fél év-egy év alatt úgy megszerettem az egész miliőt, a rendszert, a feladatokat, az ellátást, hogy azóta sem tudok mást elképzelni, még ha voltak is kanyarok az életemben.
Hogyan épül fel egy mentőautóban a hierarchia?
Itt a fehérvári mentőállomáson háromféle kocsival dolgozunk. A mentőautóval a gépkocsivezető és egy mentőápoló vonul ki. Az esetkocsiban már van egy mentőtiszt is, aki felsőfokú végzettségű, magasabb jogkörökkel felruházva. A rohamkocsin pedig mentőorvos is van. A mentőtiszt és az orvos a mi szintünkön szinte ugyanazt az ellátást tudja adni, de ettől függetlenül az orvosnak van természetesen több prioritása. Szeretjük, ha a gépkocsivezetők is képzik magukat, hiszen ez egy csapatmunka, óhatatlanul kiveszik a részüket a mentés folyamatából.
Most már használják a fehérvári mentőorvosok is azt a kis sárga személyautót, amivel külön csak az orvos tud közlekedni, akár gyorsabban mint a mentőautó. Például kisebb vidéki egységeknek is be tud így segíteni, ahol nincs orvos a mentőautóban.
Az eszközök nagy része, ami a mentőautóban található, az mozdítható is?
Mobilizálható szinte az összes. Ami nem, abból van bőven a táskában. Azt kérem az ápolóimtól is, hogy amit elhasználtak a táskából, azt szépen a falról pótolják vissza, hogy a táska mindig tele legyen. Ha fel kell menni a kilencedikre-tizedikre, ne ott szembesüljön vele, hogy elfogyott bármi.
A bejövő hívások alapján dől el, hogy milyen felszereltségű autó indul el az esethez?
Itt van nálunk az irányító csoport, most már ugye a 112-n keresztül érkeznek a hívások. A mentésvezető, aki az összes 112-re bejött hívásról tud, látja az intelligens terminálon, hogy mi történik, térképen is követi, melyik kocsi hol van. Ő dönti el, hogy milyen autó megy és honnan. Tudja, milyen súlyossági foknál kit hova riasszon.
Hogyan dolgozzátok fel azt a sok súlyos esetet, akár tragédiát, amivel találkoztok?
Nem kevésszer szembesülünk a halállal. Akadt olyan nap is, hogy öt feladatunk volt, de abból négy halott. Többféleképpen ülepszik le ez az emberben. Én például a szabadidőmben igyekszem csak vidám dolgokkal foglalkozni, humoros műsorokat nézni a tévében vagy az interneten. A kollégákkal ugratjuk egymást sokszor, így segítjük át a másikat a nehéz pillanatokon. Valahogy le kell vezetni, ki kell beszélni magunkból az eseteket. De ugyanakkor egy picit megpróbálom a legtöbb esetben ki is zárni az érzelmeimet, törölni az eseteket az emlékezetemből, így védekezem. Igyekszem nem azonosulni, hiszen ha mindenkinél ezt megtenném, nagyon gyorsan becsavarodnék. Még így is van jó pár olyan történet, amit sosem felejtünk el, örökre beleég az emlékezetünkbe.
Miket lehet tanulni ebben a szakmában, milyen továbbképzések szükségesek?
Az elején egy két éves általános ápolói képzést végeztem el, majd elmentem mentő szakápolónak. Ezt követően évente vannak továbbképzések. Minden évben vizsgázni kell újraélesztésből, eszközök használatából, kötözésből, belgyógyászati rosszullétekből. Azért, hogy az ember a tudását szinten tartsa. Mindig új dolgok jönnek be, eszközökben, de még eljárásrendekben is. Például amikor elkezdtem mentőzni, az újraélesztés menete 5 komplimáció, két lélegeztetés volt. Most ott tartunk, hogy 30 mellkasi kompresszió van és két lélegeztetés. Nagyobb hangsúlyt fektettek azóta a mellkasi kompressziók minél tovább történő, megszakítás nélküli fenntartására. Folyamatosan képezni kell magunkat. Legutoljára egy még több beavatkozási jogkörrel bíró szakápolói képzésen vettem részt. Megszereztem a legmagasabb szintet ahhoz, hogy a beteget a lehető legjobban el tudjam látni.
Főápolóként mi a feladatod pontosan?
75 százalékban mentőautón vonulok, a maradékban végzem papírforma szerint az adminisztrációs tevékenységet. Ez áll a raktárkészlet kezelésből, a rendelésekből, az autók folyamatos monitorozásából, a beosztáskészítésből, a mentőállomás mindennapi életének biztosításából. Az állomásvezető keze alá dolgozom. Az ápolóim felé is felelősséggel tartozom, igyekszem az ő magánéletüket is figyelembe venni a beosztás kialakításánál.
Hogyan kezelitek a fáradtságot a hosszú műszakok alatt?
Az az elvárás, hogy alapvetően az ember kipihenten jöjjön a munkába. Persze a műszakok, az éjszakázás alatt természetesen el tudunk fáradni. De ha megszólal a csengő, azonnal elszabadul az adrenalin, mintegy pavlovi reflexként. Más tudatállapotba kerül az ember, elfelejti a fáradtságot. Ez már része az életünknek. Ruhában is pihenünk le, így egy percen belül az autónál vagyunk.
