3 évnél régebbi cikk

Mit éri meg dolgozni most Székesfehérváron? Állások, amelyek a járvány alatt is stabilak
Mit éri meg dolgozni most Székesfehérváron? Állások, amelyek a járvány alatt is stabilak

A koronavírus-járvány miatti korlátozások több gazdasági ágazatot roppantottak meg, ám továbbra is vannak olyan szakmák, pozíciók, amelyek stabilan tartják magukat.

Többször és sok helyen esett arról szó, hogy mely gazdasági ágazatok szenvedték/szenvedik el a legsúlyosabb károkat a koronavírus-járvány, illetve a járvány megfékezése érdekeben hozott korlátozások miatt. Vannak azonban olyan szakmák és pozíciók, amelyekre nem volt hatással a pandémia.

Körbenéztünk, hogy Fejér megyében, illetve Székesfehérváron milyen pozícióban éri meg elhelyezkedni, hol fizetnek a legjobban vagy legrosszabbul, illetve melyek azok az állások, ahol az elmúlt évben is emelkedtek a bérek.

Ha a szélsőségeket nézzük, akkor a fizetesek.hu bérfelmérő portál adatai szerint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által meghatározott bruttó átlagkereset felett, a csúcs Top10-es listájába kettő kivételével cégvezetői pozíciók kerültek.

A KSH adatai szerint a teljes munkaidőben, alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 2020 január-szeptember viszonylatában – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 395 000, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 405 600 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 262 700, a kedvezményeket is figyelembe véve 271 500 forintot ért el.  A bruttó átlagkereset a pénzügyi és biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (705 000 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (249 900 forint).

A legmagasabb bérek listáján a csúcs a vezérigazgatói fizetés, ahol 2020-ban bruttó 2 238 430 forintot lehetett kapni egy hónapban. A lista aljára azonban már menedzsment pozíció befért, talán nem meglepően az IT-szektorból: IT-menedzserként bruttó 947 572 forintot lehetett keresni havonta. 

A másik oldalon, vagyis a legrosszabbul fizető Fejér megyei állások között sajnos két olyat láthatunk, amely az oktatás, képzés, tudomány, kutatás pozícióban található: az óvodai dajkák 2020-ban Fejér megyében a harmadik legrosszabbul kerestek, mindössze bruttó 193 337 forintot kaptak havonta. Náluk egy hajszállal többet vihettek haza a tanár asszisztensek, 194 282 forint volt az átlagos bruttó fizetésük.

A fizetesek.hu statisztikái szerint a tavalyi évben a legkevesebbet Fejér megyében a varrónők kaptak, 178 631 forint volt a bruttó bérük.

Persze a legjobb és legrosszabb fizetések között is van élet. Sőt, a pandémia alatt felértékelődtek azok a pozíciók, ahol a szigorítás/zárás/nyitás/szigorítás csiki-csukija nem okozott különösebb fennakadást, stabilan tartották magukat 2020-ban, vagy éppen még várták is az új munkaerőt. Nógrádi Józseftől, a Trenkwalder HR-szolgáltató cég kereskedelmi igazgatójától azt kérdeztem, voltak tavaly olyan szakmák, pozíciók, amelyekre kiugróan magas számban kerestek munkaerőt Székesfehérváron és környékén?

"Kiugróan magas számokról a járvány alatt nem tudunk beszélni, azonban a helyzethez képest vett átlagok alapján azt mondhatjuk, hogy a szakképzett fizikai - technikusi, valamint elektronikai területen az operátori pozíciókra magasabb a kereslet. Ezek a pozíciók a szakképzett fizikai terület tekintetében a bruttó 260 000–290 000 forint, míg a szakképzetlen esetén bruttó 230 000–240.000 forint alapbérsávokba tartoznak" - mondta el Nógrádi József.

Bár látható, hogy ezeknek az állásoknak az alapbérsávja jelentősen alatta marad a KSH által megállapított bruttó 395 000 forinttól, ám vannak/voltak olyan pozíciók, amelyek nemcsak stabilan tartották magukat, de a fizetés is magasabb volt, illetve 2020-ban valamennyi béremelkedést is felmutathatott. 

"A legnagyobb mértékben a karbantartó és technikusi pozíciók tekintetében láttunk béremelkedést, amelyet azonban fontos megjegyeznünk, hogy nem nevezhetünk kiugrónak. Ezen pozíciók béremelkedése volt járvány által legkevésbé érintett, ez a helyes megfogalmazás. Minimális mértékben, de ugyancsak béremelkedést tapasztaltunk a targoncás jogosítvánnyal rendelkező munkavállalók esetén" - emelte ki Nógrádi József.

Országos tekintetben a 10 legjobb fizetéssel bíró kategória a cégvezetés után a leasing (786 431 Ft átlagos bruttó fizetés), a technika, fejlesztés (660 715 Ft), a menedzsment (658 184 Ft), az IT (638 138 Ft), a telekommunikáció (585 474 Ft), a gyógyszeripar (533 450 Ft), a jog (519 257 Ft), a minőség menedzsment (501 100 Ft) és a bankügy (491 288 ) található. (forrás: fizetesek.hu)

Borítókép: pixabay.com/Michal Jarmoluk
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek