Az utolsó királyság (The Last Kingdom) kritika: Magyarországon is forgatták a Trónok harca egyik méltó örökösét
Az utolsó királyság (The Last Kingdom) kritika: Magyarországon is forgatták a Trónok harca egyik méltó örökösét
Az utolsó királyság (The Last Kingdom) kritika: Magyarországon is forgatták a Trónok harca egyik méltó örökösétKülcsín
Már kisebb koromban is oda meg vissza voltam a kardos-harcos fantasykért, ám igazi rajongója akkor lettem a műfajnak, amikor megpillantottam Zsákos Frodó és az Egy Gyűrű történetének kezdő képsorait, azaz A Gyűrűk Ura első felvonását a moziban.
Onnantól aztán nem volt megállás: sorra faltam mind a hasonló témában készült videójátékokat, mind pedig a filmeket, sorozatokat egyaránt. Nyilván kialakítottam magamban egy képzeletbeli rostát, amely segítségével próbáltam kiszűrni a legjobb darabokat, ám sokszor ez sem segített, a lényeg, hogy középkori ketyerékkel, cirádás páncélokban csatározzanak, közben a háttérben meg ezerrel kavargassák a tutit.
Na, ezen kritériumok mentén bukkantam rá a Trónok harcára is, amelyet azóta is a legjobb szériának tartok az általam meglesett produkciók közül. Egyszerűen olyannyira egyben van, olyan világot, történetet és karaktereket varázsol eléd, amelyek - nincs mese - azonnal a szívedbe lopják magukat.
Mivel a Trónok harca igencsak magasra tette a lécet, nem gondoltam volna, hogy valaha készül még hasonló volumenű alkotás, ám amint belepillantottam a Vikingek (kritikánkat ide kattintva olvashatjátok) első felvonásába, rögtön tudtam, újabb kincsre leltem.
A Vikingek hat évadból álló sorozat, amely - mint kitalálhatjátok - az északiak világába kalauzolja el a nézőket. Útközben megismerkedhettek Ragnar Lothbrokkal, Vasderekú Björnnel, vagy Csonttalan Ivarral is, akik mind-mind legendás alakjai voltak az Odinnal és Thorral átszőtt normann mitológiának. Hát kell ennél több?
Sajnos egyszer minden jónak vége szakad, így a Vikingek grandiózus fináléja után újra ott találtam magam, ahol A Gyűrűk Ura és a Trónok harca után gubbasztottam, és ismételten szögre kellett akasztanom lelkem harcosabb részét.
Persze nem kellett sokat várni az újabb kalandra, ugyanis a Netflixen böngészve olyan sorozatra lettem figyelmes, amely méltó lehet a nagy elődökhöz: a Bernard Cornwell regényein alapuló, 2015-ben rajtoló Az utolsó királyság szintén a vikingek korába invitálj, ám ezúttal csak és kizárólag Angliában, azon belül is főleg az egykori Wessexban lehetünk szemtanúi, hogyan képesek megbirkózni a szászok az idegen hódítókkal.
Külön piros pont, hogy Az utolsó királyság nagy részét Magyarországon forgatták, így ne lepődjetek meg, ha ismerős tájak is visszaköszönnek a produkcióban.
Sztori
Az utolsó királyság cselekményének középpontjában Bebbanburgi Uhtred, Uhtred fia (előbb Tom Taylor, majd Alexander Dreymon) áll, aki miután apját egy csata közben legyilkolják a dánok, a vezérük, Ragnar (Peter Gantzler) fogságába kerül, így a továbbiakban családja nélkül, vikingek között kénytelen tengetni mindennapjait.
Persze Earl Ragnar gyorsan megkedveli a fiút, így maga mellé veszi, onnantól pedig őt is úgy nevelik, mintha dán vér csörgedezne az ereiben.
Egy verőfényes napon aztán a kitaszított Kjartan (Alexandre Willaume) és emberei lerohanják Uhtred Ragnarson újdonsült vikingkompániáját, amely során mindenkit lemészárolnak, húgát elrabolják, így egyetlen támasza az a Brida (Emily Vox) marad, akit az öreg Ragnar neki szánt feleségül.
Ezután Uhtred és szerelmese az Írországban portyázó ifjabb Ragnar felé veszik az irányt, hogy segítségével megbosszulják apjuk halálát.
Igen ám, de Uhtred története nem merül ki annyiban, hogy levadássza családja gyilkosait, ugyanis kalandjai során Nagy Alfréd wessexi király (David Dawson) útjába sodorja a végzet, aki gyorsan felfedezi a fiúban rejlő tehetséget, így segítségével akarja beteljesíteni álmát, azaz egyesíteni Angliát.
Karakterek
Ahogy a korábbi, hasonló volumenű alkotásokban, úgy Az utolsó királyságban is számos olyan figura fordul meg, akiket érdemes lenne megemlíteni, ám mivel így túl hosszú lenne az irományom, ezért a sorozat cselekményének két legnagyobb mozgatórugójáról Bebbanburgi Uhtredről és Nagy Alfrédról ejtenék pár szót.
Uhtredet, Uhtred fiát kezdetben minden lében kanál suhancként ismerjük meg, akit harcos vére hajtja, így mindig valami turpisságon töri a fejét. Nos, ez a felfogás idősebb korára sem változik meg, sőt, mivel vikingek nevelték fel, még jobban felerősödtek benne ezek az ösztönök, így nyughatatlan természetének köszönhetően mindig valami kalamajkában találja magát.
És bár képes tanulni, fejlődni, egy valami sosem fog változni, személyiségének köszönhetően a népek isszák szavait, ami mindig is szúrni fogja a királyok szemét. Mint egy örökös körforgás: Uhtred kisegít egy koronást, barátok lesznek, majd miután a vezér rájön, hogy a harcos veszélyezteti a pozícióját, elárulja (meg akarja öletni, eladja rabszolgának, stb.), majd jön a bosszú.
Mondanom sem kell, hogy Alexander Dreymonnál tökéletesebb színészt nem is találhattak volna Uhtred megformálására, simán elviszi a hátán a show-t.
A másik sarokban pedig ott csücsül Nagy Alfréd, akinek Uhtredhez való viszonyát tökéletesen összefoglalják a második évad egyik epizódjában: kedveli, és tudja, hogy nélküle nem tudja egyesíteni Angliát, de mivel folyamatosan lázadozik, ráadásul istentelen, veszélyezteti a békét, ezért egyre több ellenérzést vált ki belőle, így riválisként tekint rá. De amúgy elvileg barátok. Kemény, mi?
Persze ettől függetlenül néha fennakadt a szemem Alfréd egy-egy döntése miatt, amellyel valahogyan mindig leckéztetni akarta Uhtredet. Ám ilyankor mindig feltettem magamnak a kérdést: én mit tettem volna a helyében? Nos, valószínűleg hasonlóan ítélkeztem volna felette. Mert míg Nagy Alfréd gondolkodó, Uhtred dán harcos, igazi ösztönlény, akinek helyén a szíve, így nehéz vele közös terveket szövögetni.
Ettől függetlenül a wessexi királyt megformáló David Dawsonban minden megvan, amiért szívből lehet gyűlölni őt - még akkor is, ha átlátjuk a teljes képet.
Összegzés
Bár sokan istenítették, ráadásul az egyik kedvenc koromban és országomban játszódik, nem fűztem sok reményt a jelenleg a Netflixen (korábban a BBC Americán, BBC Two-n) látható Az utolsó királysághoz, mert egyszerűen annyi hasonló tematikájú alkotásban csalódtam már, mint égen a csillag.
Ennek megfelelően nagyon nehezen rázódtam bele, ugyanis folyton-folyvást a Vikingekhez hasonlítgattam, amely bizony sokkal hatásosabban és meggyőzőbben rántott bele az északi népek ügyes-bajos dolgaiba.
Talán az lehetett a bajom, hogy míg az említett széria lényegében egy település, Kattegat sorsát tárta a nézők elé, addig Az utolsó királyság egyetlen figurára helyezi a hangsúlyt, akinek ráadásul se családja, se hazája, így folyamatosan keresi a helyét a nagyvilágban.
Ez a fajta megközelítés eleinte teljesen hidegen hagyott, ám ahogy jobban megismertem Alexander Dreymon Uhtredjét, egyre többször fordult velem elő, hogy elkapott a gépszíj, és még hajnali kettőkor is a dánok és szászok ádáz küzdelmeit kukkoltam. Szóval berántott, nem is kicsit.
Aztán pedig egyértelmű volt, hogy a legjobbak között a helye, és ez a megállapítás az évadok előrehaladtával egy cseppet sem változott, sőt, egyre színvonalasabb lett a széria.
Éppen ezért Az utolsó királyságot bátran ajánlom mindenkinek, a középkori vagy vikinges harcos-kardos fantasy rajongóknak meg aztán egyenesen kötelező darab, ugyanis története, karakterei és szövevényes szálai azonnal képesek magába szippantani az embert. És még hol a vége? A végzet minden, ugyebár...
